Európa megvédése helyett Brüsszel “kifejezetten a migránsok betelepítésére rendezkedik, rendezkedett be”, ezért is fontos, hogy minél többen nyilvánítsanak véleményt a most zajló nemzeti konzultáció során – hangsúlyozta Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Hangsúlyozta, az Európai Parlament szakbizottsága által két hete jóváhagyott javaslattervezetnek számtalan elfogadhatatlan és a Fidesz-KDNP szerint felháborító pontja van.
Ezek között említette, hogy a jövőben az oldalági rokonság is bevonható volna a családegyesítésekbe, lehetővé tennék, hogy harmincfős csoportokban nyújtsanak be menedékkérelmet a migránsok, valamint az áttelepítési folyamat felügyeletét egy állandó áttelepítési tanácsra bíznák, amelyet szerinte “nyugodtan hívhatunk Soros-bizottságnak”.
Hollik István szerint az lenne a feladata ennek a testületnek, hogy a migránsok tagállamok közötti elosztását felügyelje, ellenőrizze, és a kötelező kvóta szempontjait érvényesítse, illetve figyelje azt, hogy a kötelező kvótát melyik tagállam nem teljesítette még. Ez egy betelepítéseket végrehajtó bizottság lenne, méghozzá nem lehet kétségünk afelől, hogy Soros embereivel feltöltve – fogalmazott. Mint mondta, az egész javaslatcsomag mögött “a Soros-terv és a Soros-szervezetek brüsszeli befolyása érhető tetten”, ezen a ponton éppúgy, mint a kötelező kvóta alkalmazásánál, a családegyesítések felgyorsításánál, a tagállamok megbüntetésénél, de ott is, hogy bevonnák a betelepítésbe a Soros-szervezeteket, hiszen NGO-k vehetnének részt ebben a folyamatban.
Hozzátette, e testület felállítása egyértelműen azt jelentené, hogy Brüsszel ki akarja venni a jogot a tagállamok kezéből annak megállapítására, kit akarnak befogadni, kivel akarnak együtt élni, durván sértve ezen a ponton is Magyarország nemzeti szuverenitását, ahogyan a többi uniós tagállamét is. A javaslatot kidolgozó szakbizottságban “szinte csak olyan képviselők ülnek, akikre Soros György és hálózata szövetségesként tekint, köztük egyébként Niedermüller Péterrel, aki minden migránspárti javaslatot megszavaz”, ahogy ezt is. Egy korábban kiszivárgott lista szerint az Európai Parlamentben “a legnagyobb frakcióval Soros György rendelkezik”, hiszen ebben a lajstromban többen szerepelnek, mint ahány tagja a néppárti képviselőcsoportnak van – jelentette ki Hollik István.
Vezető kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS