Újabb gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a Kaposvári Járásbíróság a Somogy Megyei Főügyészség indítványa alapján április 12-én a hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt Kőrös Gusztáv Tibor és társai ellen folyó nyomozásban – írja a Magyar Idők.
Az alapos gyanú szerint Kőrös magát hivatalos személynek adta ki, és több vállalkozótól kért jelentős összegeket azzal az ígérettel, hogy az általuk benyújtott pályázatoknál, a kedvezőbb elbírálás érdekében, hivatalos személynek pénzt fog juttatni. A nyomozás jelenlegi állása szerint 130 millió forintot szerzett így meg. Azért, hogy hivatalos minőségében senki ne kételkedjen, a vállalkozókkal megbeszélt találkozókra a Terrorelhárítási Központ (TEK) ruházatát és felszerelését imitáló, azzal összetéveszthető öltözéket viselő társai kísérték. Most közülük tartóztattak le egy újabb férfit. Az ügynek jelenleg tizenkét gyanúsítottja van, ebből hatan vannak előzetesben.
Kőrös a Demokratikus Koalíció egykori megyei elnökségi tagja, a solti cigány önkormányzat elnöke a 2013-as bajai videóbotrány kapcsán vált közismertté. A Hvg.hu-ra 2013. október 18-án került fel egy hamisítottnak bizonyult felvétel a bajai időközi választással összefüggésben. A szereplők megrendezett helyzetet játszottak el a megismételt önkormányzati képviselő-választás után, amelyben a Fidesz lejáratása volt a cél. Kőrös azt mondta: az MSZP megrendelésére készítették a videót, oktató célzattal.
Magyar Idők; Fotó: YouTube
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS