A február 28-ai Boomerlázadásban Szerencsés Károly történész kifejtette, hogy a XX. század elejétől kezdve – az első és a második világháború időszakát is ideértve – folyamatos támadás indult a demokrácia, a függetlenség és a nemzeti önállóság ellen. Bár a nemzetiszocialista Hitler birodalma összeomlott, 40 év múlva a Szovjetunió is elvérzett, mégis a görög-római keresztény civilizációra épülő Európát 2015-ben újabb szörnyű támadás érte: több millió közel-keleti, afganisztáni, afrikai migránst szabadítottak rá Európára. Szerencsés Károly leszögezte, hogy ez az új politikai erő a globalizmus. És ez a globalizmus, amely visszahozta a kommunista, neomarxista, neoliberális rendszert, azért a legveszélyesebb, mert nem azonosítható személyekkel, központja nem megfogható. A történész azért optimista, mert úgy véli, hogy a magyarok génjeiben benne van a rebellis hajlam, ami ugyanakkor párosul a tervező, építkező mentalitással. Szerencsés azt mondta, a magyarságnak ezeréves küldetése van. Most is példát és irányt mutat a nemzeti szuverenitás, a nemzeti sajátosság, a nyelv megőrzésére, és ezért a mai Magyarország legfőbb politikai irányvonala az, hogy az Európai Egyesült Államok képében ne lehessen az európai nemzeteket bedarálni egy masszába, azonban nem szabad rezervátumokba se kerülniük.
A Boomerlázadás utolsó februári adásában Szerencsés Károly azzal kezdte a gondolatmenetét, hogy sokan az 1914-ben kitört világháborúhoz kötik, hogy megrendült a civilizáció, amelyet évezredeken át építettek Európában.
Ennek a lényege az volt, hogy az ember kerüljön a világképünk közepébe, az Isten helyébe az ember. Mindent maga próbáljon megoldani
– részletezte a történész. Szerencsés Károly rövid történeti kitérő után azt mondta, hogy elkezdődött a család és a gyermek, mint egység megtámadása.
Stefka István hozzátette, hogy mivel az első és második világháborúban is hatalmas pénzhatalmi erők mozgatták a szálakat, ezért egyértelműsíthető, hogy ideológiák jöttek, amelyek befolyásolták az emberek életét. A legújabb, veszélyes hatalmi erőnek, a globalizmusnak pedig Szerencsés Károly és a már elhunyt felesége, Földesi Margit meghatározása szerint nincsen arca, nem lehet tudni, hogy ki áll emögött. A történész hozzáfűzte, hogy ismét nagy békétlenség van a világban és agresszió zajlik az európai civilizáció ellen.
Ezután Szakál Borostyán a 2015-ben a görög-római keresztény világ ellen indított szörnyű támadásról, az Európára és így Magyarországra rászabadított migránsáradatról kérdezte a történészt. Szerencsés Károly szerint ez egy tudatos népcsere, hiszen a globalizmus legnagyobb ellenfele a lokalitás.
Akik a nemzetet akadálynak látják, azok úgy ítélik meg, hogy a nemzetben hívő, a nemzetükhöz, a nyelvükhöz, a kultúrájukhoz, a hitükhöz, a vallásukhoz, az életstílusukhoz hűséges embereket nagyon nehéz megváltoztatni. Ezt próbálták a kommunisták terrorral
– részletezte a történész. A folytatásban Szerencsés elmondta, hogy a nemzetiszocializmus legyűréséhez szövetséget kellett kötni a liberális Nyugatnak a kommunistákkal, tehát a Szovjetunióval. Ennek nagy ára volt: konkrétan az, hogy Oroszország meddig tud benyomulni Európába. A történész úgy véli, az nyilvánvaló, hogy Közép-Európát feláldozta ideiglenesen a Nyugat. Azt, hogy miért lesz sorsdöntő választás április 3-án Magyarországon, Szerencsés azzal indokolta: Európa valóban olyan állapotban van, hogy minden egyes ilyen választás egy nagyon határozott, fontos üzenet a számára.
Az európai emberek gondolkodását is befolyásolni fogja a magyar választás
– tette hozzá Szerencsés.
A választások előtt egyértelmű, hogy a Nyugatnak, Brüsszelnek, Amerikának nagy boldogság lenne, ha a balliberálisok győznének, mert azok készek bevonulni a karanténba, készek feladni Magyarország szuverenitását
– véli Szerencsés Károly. A történész az adásban kifejtette, hogy mindezért egy bábkormány alakítása lenne az említett hatalmak célja, ugyanis ők mindig irányíthatóak voltak. Erre pedig a történelmünk során már számos példát láthattunk. A történész kiemelte, hogy a hazai politikánknak a saját kultúránk, a nemzeti büszkeségünk ad erőt, ez pedig útmutatóul szolgálhat a jövőben is. Szerencsés Károly kihangsúlyozta, hogy most van itt az ideje a tett hazafiságnak. Ez pedig akkor lehetséges,
ha békén hagynak minket, ha béke van. Úgy gondolom, hogy ez a legfontosabb missziónk, hogy béke legyen Európában.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS