A magyar kormány azután is ragaszkodik a rezsicsökkentés eredményeinek megvédéséhez, hogy az ukrán gáztranzit leállítása 20 százalékkal növelte a földgáz árát az európai piacon – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ma már a legfanatikusabb brüsszeliták sem vitathatják, mert nem is tudják, hogy az Európai Unió versenyképessége rendkívüli mértékben romlott a közelmúltban, aminek az egyik legfőbb oka, hogy a földgázárak Európában jóval magasabbak lettek, mint versenytársaink esetében.
Itt is igaz az az egyszerű közgazdasági tétel, hogy ha valamiből kevesebb áll rendelkezésre, akkor annak magasabb lesz az ára
– szögezte le. Az európai földgázárak növekedéséhez azonban leginkább a földgáz mennyiségét mesterségesen csökkentő intézkedések vezettek, mint az egyes földgázforrások szankciók általi vagy politikai kiiktatása, valamint egyes szállítási útvonalak elzárása – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
Az is teljesen világos, hogy ezeknek a döntéseknek az európiai emberek isszák meg a levét. Mivel azonban az elmúlt években mi itt, Magyarországon nagyon sokat dolgoztunk annak érdekében, hogy minél több útvonalon tudjunk földgázt vásárolni, a magyar energiaellátás biztonságban van, még akkor is, ha az európai földgázpiac áremelkedései ránk is hatással vannak
– tette hozzá. A legutóbbi áremelkedésekhez vezető fejlemény az volt, hogy Ukrajna megszüntette az orosz földgáz átszállítását saját területén Közép-Európa irányába. Amióta december közepén véglegessé vált az ukrán tranzitútvonal kiesése, 20 százalékkal nőtt a földgáz ára az európai piacon – mutatott rá. Megjegyezte, miközben tehát Ukrajna tagjelöltként az EU-ba igyekszik, egy újabb döntésével ismételten nehezebb helyzetbe hozta az európai gazdaságot.
Különösen igaz ez Közép-Európára, ezért Juraj Blanár szlovák külügyminiszter-kollégával telefonon tekintettük át az ukrán döntés nyomán előállt helyzetet. Egyetértettünk abban, hogy az EU és Ukrajna közötti társulási megállapodást mindkét félnek tiszteletben kéne tartania, márpedig ez a megállapodás rendelkezik az energiaszállítási útvonalak fenntartásáról is”
– írta.
Hozzátette: “Jól emlékszem az évekkel ezelőtti vitákra, amelyek arról szóltak, hogy megépítsük-e az Ukrajnát kikerülő Oroszország – Törökország – Bulgária – Szerbia – Magyarország szállítási útvonalat létrehozó Török Áramlat gázvezetéket. És jól emlékszem azokra a fenyegetésekre is, melyek a szövetségeseink részéről érkeztek, ahogy jól emlékszem arra is, hogyan próbáltak +barátilag+ lebeszélni minket erről a beruházásról” – fogalmazott. Ha akkor nem tudtunk volna ellenállni a “baráti” nyomásnak, akkor most szárazföld által körülzárt országként nagyon-nagyon nehéz helyzetben lennénk. Most Magyarország energiaellátása tehát biztonságban van, de Ukrajna a tranzitszállítások leállításáról szóló döntése újabb áremelkedésekhez vezet és újabb versenyképességi kihívásokat okoz Közép-Európa és az egész Európai Unió számára – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
Magyarország azonban a mostani kihívásokkal teli környezetben is ragaszkodik a rezsicsökkentés eredményeinek megvédéséhez és ennek érdekében folytatjuk együttműködésünk a regionális partnereinkkel
– közölte a miniszter.
(MTI / Kiemelt kép:
Föld Gáz
2025-01-07 at 23:46
Szeretnék felvilágosítást kapni arról, hogy a ~6 Ft/Mj tőzsdei árból hogy lesz 22 Ft/Mj.
Valahogy biztos lesz. Csak tudni szeretném. Ennyi
t
2025-01-07 at 19:50
Kb annyi a gáz tőzsdei ára mint a háború előtt.
Rendesen átb@sznak minket a vezetőink most is és a rezsi csökkentéssel is.
De hát a birkáknak mindegy.
Tartó Róbert
2025-01-07 at 17:43
A magyar nyelv kerékbe törése nekem lelki és fizikai fájdalmat okoz. A gáz drágább lesz, megdrágul, a gáz ára nő, emelkedik, de a gáz ára nemigen drágul meg magyarul. Ha nem csőstül jönne szembe a mai magyar médiában, akár pl. a köztelevízióban vagy -rádióban a magyartalanság, a csapnivaló fogalmazás és hangos olvasás, kiejtés, talán nem szólnék. Lehetne szebben, választékosabban, természetesebben, minek követni a harlemi és cigánysori igénytelenséget?
Ezek szerint
2025-01-07 at 13:43
Az a megoldás nem merült fel, hogy mindazt a pénzt, amit fegyverekre, háborúra, menekültekre, a gázcsapok magunk előli lezárására költünk, jobb lenne alternatív gázbeszerzésre fordítani?
delfinlovas
2025-01-07 at 13:25
Emberek gondolkozzatok!
Ki adja a rezsicsökkentést? Az állam.
Honnan van az állam pénze, amiből ezt megteheti? Hát az emberek adóforintjából.
Szóval te fizeted a ki nem fizetett részt is, csak máshol húzzák meg rajtad. Pl. egészségügy, oktatás stb.stb.
Talpra magyar!
2025-01-07 at 12:48
Komcsi mszp-s szemétkedő Lendvai gátlástalanul szemétkedve behazudta országgyűlési választások előtt NEM LESZ GÁZÁREMRLÉS és ezzel ellentétbe Gyurcsányék gátlástalanul a választások után felkxrták a gáz árát. Mert hazánkat csődbe nyomorba szétlopták.
Talpra magyar!
2025-01-07 at 12:42
?2025-01-07 at 11:58 Igen . Szakemberek már régebben is tettek arra utalást hogy végül a déli Törökországon Bulgárián Szerbián hazánkba érkező gázvezetéken érkezhet orosz földgáz EU-ba – Zelenszkijék miatt.
Talpra magyar!
2025-01-07 at 12:36
Kárpáti2025-01-07 at 11:19 Szemét hazudozóként viselkedsz mert Trump nem elnök még. Aljas hazudozó vagy.
?
2025-01-07 at 11:58
“Magyarországon nagyon sokat dolgoztunk annak érdekében, hogy minél több útvonalon tudjunk földgázt vásárolni,”
Miniszter úr!
Csak egy ötlet.
Ezt a sok útvonalat, meg bejövő új vezetéket nem akarjuk felhasználni, hogy Európa dél felőli elosztó központja legyünk?
Nem jönne rosszul az a kis “zsebpénz” az országnak.
💩kupac vagy te nem Kárpáti
2025-01-07 at 11:50
@ Kárpáti
Megártott neked a kora délelőtti “agy” torna.
Romlik az állapotod.
Vedd be a gyogyit és pihenj le!
Az ápoló majd betakar. Ha szükséges, rádadja a bolond zsakettet is.
pm
2025-01-07 at 11:40
zselé sosem volt önállő, úgyhogy ez a döntés nem csak az ö felelőssége. Kva nagy ívből sz@rok az “unió” varsenyképességére! A saját, és Keurópa versenyképességünkre viszont nem. A németek vegyék csak az usa lng-t ha nagyon akarják, de nekünk kell, szükségünk van az alternatív útvonalra, és az olcsóságra.
minden ezt akadályozó akció támadás ellenünk. És ezt a támadást nem az ukránok hanem a saját “szövetségeseink” intézik ellenünk.Ezért akartak minket lebeszélni a vezeték építéséről , és ezért hallgat és vár ki brüsszel. Mert ez áll érdekükben. És nekünk mi az érdekünk? a brüsszeli s@ggnyalás,a saját kárunkra, vagy a minél nagyobb versenyelőny/igen a kva ny-eu val szemben!/, és energiabiztonság?? nem lassan, hanem igen gyorsan válik érdekünkké , hogy ukrajna elveszítse végre ezt a háborút, és teljes területében kapjon egy oroszbarát vezetést. Mert a nyugatos verzióval csak a baj van. Nem működik a vezeték, nem garantálják a kisebbségi jogokat, tolnák a gmo-s mezőgazdi cuccot, pénzbe kerül a finanszírozásuk is . Mi érdekünk van nekünk mégis támogatni őket?? Saját magunkkal cseszünk ki folyamatosan.
Avatárné Mantra Cikória
2025-01-07 at 11:38
Nem szabad többé ukrán és olajat gázt venni. Miért nem teleportáljuk őket közvetlenül Oroszországból? Elég egy csillagkaput építeni Moszkvában és Budapesten és a probléma meg van oldva.
matrix
2025-01-07 at 11:32
Kárpáti
2025-01-07 at 11:15
Fitym@ verö fotelbuzi csak itt a PS oldalán nagy a büdüs szopó lotyó buzi pofád!
Már rég szophatnád kijevbe a Bandera ukran nazi túros spermát !
De te egy gyáva féreg lapostetü vagy
Királytigris
2025-01-07 at 11:23
Nyílván az ukránok Szaros Gyurka utasítására zárták el a gázcsapot. Ezzel a kínálatot lecsökkentették az EU gázpiacán, ami árfelhjó hatást kelt.
Tehát itt most nem csak a szlovákok vannak bajban, hanem az egész EU drágábban jut gázhoz, amit a lakosságon kívűl az ipar fogja nagyon keményen megérezni. És ez sajnos a magyar iparra is érvényes!
Rezsitámogatás folytatása szükségszerű, mert a spekulált világpiaci gázárat a magyar átlagpolgár nem tudja kifizetni. A nyugdíjasokról meg nem is beszélve….
Akkor kik járnak jól? Pl. az LNG gázexportálók! Vagyis legfőképpen az USA… Már megint!
Kárpáti
2025-01-07 at 11:19
Trump fele annyiért adja a gázt mint Putyin. Miért vennénk dupla áron ha lehet féláron is?
Magyar Péter már tárgyal Trumppal a felezős rezsicsökkentésről. A rezsinövelős Orbán már válogat a moszkvai dácsák közül, hogy melyikbe meneküljön.
Fantasztikus év lesz a kormányváltás után! Repülőrajt! Rezsifelezés!
герінці
2025-01-07 at 11:18
Ha most balos kormány lenne hatalmon nálunk, már évek óta a mostani rezsi 3-4szeresét fizetnénk feleannyi jövedelemből. Erre akár mérget is lehet venni.
matrix
2025-01-07 at 11:15
Kárpáti
2025-01-07 at 11:05
Takarodj te primitiv szutyok !
Koszos drogos cefre hulla!
Kárpáti
2025-01-07 at 11:15
Orbán és Putyin együtt találta ki, hogy elzárják a gázt Európában.
De Magyar és Trump keresztülhúzzák az aljas tervüket!
Lesz bőven olcsóbb és megbízhatóbb gáz és Magyarország repülőrajtot vesz!
matrix
2025-01-07 at 11:12
Mindenszarista agyhalott primitivek paraziták most lehet ismét Orbánozni !
Parazita mindenszarista bunkó tahó tapló csorda 3..2..1
Kárpáti
2025-01-07 at 11:05
Rohadjon meg a háborúpárti Putyin amiért elzárta a gázt!
Nem baj! Majd veszünk Trumptól aki békepárti és a barátunk!
én a pásztorok királya
2025-01-07 at 11:04
A k.rva anyját az ukri csavargó népségnek, élükön a senkiházi pöcs-zongorista orosz zsidóval. És ugyanez a náci-felszopó EU vezetésnek is; Weber meg húzzon a f.szára egy kifordított sünt és azzal tegye boldoggá Ursulát. M.P. pedig kapja be a saját f.szát.