A brit külügy tavasszal frissítette a nyári időszakban külföldre utazó állampolgárai számára elérhető hasznos tudnivalókat. Amíg a német, francia, belga és spanyol nagyvárosok kiemelt biztonsági kockázatként szerepelnek, addig szerencsére Magyarország és Budapest kapcsán semmiféle ilyen információ nem szerepel – írja a 888.hu.
Nagyon úgy tűnik, hogy hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy miközben Nyugat-Európában állandó a terrorveszély, addig Magyarország most már évek óta az egyik legbiztonságosabb turistacélpont. Három évvel ezelőtt épp az Express című brit napilap számolt be erről, amely több száz európai kormányzati forrást és információt is felhasznált annak érdekében, hogy a nyugat-európai nyaralni vágyóknak hű képet fessen a rájuk leselkedő veszélyekkel kapcsolatban. Nem véletlen, hiszen a korábbi párizsi, brüsszeli, barcelonai és nizzai terrortámadások után egyre több külföldinek elment a kedve az eddig közkedvelt turistaparadicsomok látogatásától.
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS