A rendőrség mindent megtesz azért, hogy a Sziget fesztiválra érkezők a lehető legnagyobb biztonságban érezzék magukat – mondta Budapest rendőrfőkapitánya csütörtökön, a rendezvény területén tartott sajtótájékoztatón.
Terdik Tamás kiemelte: a fesztiválon civil ruhás nyomozók is vannak, akik, ha kell, megelőzik, megszakítják a bűncselekményeket. A dandártábornok hozzátette: az egyenruhás rendőrök a polgárőrökkel együtt azt a feladatot kapták, hogy a látogatók mozgását minél hatékonyabban biztosítsák, illetve a közlekedők a Szigeten és környékén, Óbudán minél kevesebb balesetet szenvedjenek.
Nem a bírságolás a cél
– hangsúlyozta a rendőrfőkapitány, aki arról is szólt, hogy a rendőrök munkájukhoz környezetbarát elektromos járműveket használnak. Elhangzott: a Budapesten tartózkodók nemcsak jól, hanem biztonságosan is érezhetik magukat. A rendőrfőkapitány szerint ebben a rendőrségnek is fontos szerepe van; mint Terdik Tamás elmondta, más szervekkel együtt sokat dolgoznak azért, hogy a magyar főváros Európa egyik legbiztonságosabb fővárosa maradhasson. A rendőrfőkapitány nagy sikernek nevezte, hogy Budapest februárban elnyerte az Európa legjobb úti célja címet. A dandártábornok hangsúlyozta: a Szigeten felállított rendőrségi információs ponton szolgáltatni akarnak, a vendégek számára szórakoztató programokat, élményeket biztosítanak.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS