Összekerült a Bajnokok Ligájában a két tavalyi döntős, a Real Madrid a Juventus ellen lép pályára a negyeddöntőben. A Manchester City a Liverpoollal, a Barcelona a Romával, a Bayern a Sevillával találkozik.
A labdarúgó Bajnokok Ligájában már a negyeddöntőben találkozik egymással az elmúlt szezon két döntőse, a címvédő Real Madrid és a Juventus. A Nyonban rendezett pénteki sorsoláson a két versenyben maradt angol csapat, a Liverpool és a Manchester City egymással került össze, míg a Barcelona az AS Romával, a Bayern München pedig a Sevillával játszik.
A Juventus és a Real Madrid eddig 19 alkalommal találkozott egymással a legrangosabb európai kupasorozatban, kilenc spanyol siker mellett nyolcszor az olaszok ünnepelhettek, és volt két döntetlen is. Igaz, mindkét döntős összecsapásukon a madridiak diadalmaskodtak. A Real 1998-ban Predrag Mijatovic góljával nyert, tavaly pedig simán, 4–1-re diadalmaskodott. Érdekesség ugyanakkor, hogy a két csapat legutóbbi négy oda-visszavágós párharcából – köztük a 2015-ös elődöntőből – a Juventus jött ki győztesen.
Ugyan az angol pontvadászatot utcahosszal vezeti a Manchester City, s 21 ponttal előzi meg a Liverpoolt, Josep Guardiola együttesének mondhatni éppen a Vörösök a mumusai, ugyanis a két gárda legutóbbi nyolc mérkőzéséből csak egyet nyert meg. A Premier League mostani szezonjában ráadásul egyedül a Liverpool tudta legyőzni a Manchester Cityt.
A Liverpool történetében ez lesz a kilencedik angol klub elleni párharc, az eddigiek közül ötöt megnyert. A Manchester City korábban csak egyszer, a Kupagyőztesek Európa Kupájának 1971-es elődöntőjében került szembe angol riválissal, s búcsúzott a Chelsea-vel szemben. Hazájukban kétszer játszottak egymás ellen oda-visszavágós párharcot, mindkettőt a Vörösök nyerték a Ligakupában.
A Barcelona és az AS Roma legutóbb a 2015/16-os idény csoportkörében találkozott egymással, az olaszok a Camp Nou Stadionról nem őriznek kellemes emléket, hiszen a katalánok 6–1-re diadalmaskodtak.
Április 3-án Sevilla–Bayern München és Juventus–Real Madrid, egy nappal később pedig Barcelona–Roma és Liverpool–Manchester City összecsapásokat rendeznek. A visszavágók során április 10-én AS Roma–Barcelona és Manchester City–Liverpool, 11-én pedig Bayern–Sevilla és Real Madrid–Juventus mérkőzésekre kerül sor.
Forrás: MTI, fotó: UEFA.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS