Felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a vádlottakat az ingyenes szegedi parkolóbérletek ügyében indult perben kedden, nem jogerősen a Gyulai Járásbíróság. A vádlottakat a bíróság jelentős, illetve nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek.
A bíróság D. G.-t, a Szegedi Közlekedési Kft. korábbi vezetőjét tíz hónap, T. I. T.-t, a cég későbbi vezetőjét nyolc hónap, F. G.-t, a parkolási üzletág vezetőjét tíz hónap, M. E. címzetes főjegyzőt nyolc hónap, S. L. alpolgármestert hat hónap, K. G. polgármesteri kabinetfőnököt tíz hónap szabadságvesztésre ítélte. A büntetés végrehajtását a bíróság valamennyi vádlott esetében egy évre felfüggesztette.
A bíróság megállapította, hogy a vádlottak 2008 és 2012 között 307 ingyenes parkolóbérletet biztosítottak természetes és jogi személyeknek úgy, hogy erre közgyűlési felhatalmazásuk vagy egyéb jogszabályi alapjuk nem volt. Olyanok is kaptak ingyenbérletet, akik semmilyen kapcsolatban nem álltak az önkormányzattal.
Kis Krisztina bíró az ítélet indoklásakor elmondta: az önkormányzatnál évente döntöttek arról, hogy kik részesüljenek ingyenesen parkolóbérletben. A listát 2008-tól a polgármester kabinetfőnöke állította össze, azt vezetői értekezleten vita nélkül hagyták jóvá, erről jegyzőkönyv nem készült. A listákat a címzetes főjegyző és az alpolgármester írta alá. A Szegedi Közlekedési Kft. korábbi vezetői pedig utasították a parkolási üzletág vezetőjét a bérletek átadására az önkormányzatnak, ahol kiosztották – átvételi elismervény ellenében – az érintetteknek.
A közlekedési vállalat és az önkormányzat közötti szerződés alapján a társaság üzemeltette a város tulajdonában lévő parkolóhelyeket. A parkolási díjak beszedéséből, a jegyek és bérletek eladásából származó bevétel az önkormányzatot illette, de a bevételeket a társaság szedte be és számolta el.
A cég a 186 ezer-246 ezer forintos parkolóbérletekről – 2009 és 2010 kivételével – számlát állított ki az önkormányzatnak, ezeket azonban a város nem egyenlítette ki, és nem is állt szándékában. Így a város tulajdonában álló Szegedi Közlekedési Kft.-nek a vádlottak mintegy 41 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.
A parkolóbérletek kiadását szabályozó közgyűlési rendelet csak 2013. január 1-jén lépett hatályba.
A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket, arra hivatkozva, hogy nem történt kötelességszegés; a bérletek kiosztása a parkolórendszer 1996-os kialakulása óta gyakorlat volt, a megoldás minden helyi és országos jogszabálynak megfelelően működött, és jelenleg is így zajlik az ország valamennyi nagyvárosában.
Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, és kérte, hogy a Szegedi Közlekedési Kft. korábbi irányítóit tiltsák el a gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól.
A vádlottak nem vettek részt a keddi tárgyaláson, a védők bűncselekmény hiányában történő felmentésért fellebbeztek.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS