A szavak jelentésmódosulása természetes jelenség, némely kifejezés akár teljesen új jelentést is kaphat egy emberöltőn belül. A...
Sajnálatos módon feledésbe merült, de a kommunistákat már eredetileg is, közvetlenül az után is, hogy Marx feltalálta...
A Vágó István nevű kérdésfelolvasó révén ismert Szkeptikus Társaság minden évben megalázza magát azzal, hogy megpróbál megalázni...
A munkánk legnehezebb része, amikor közölnünk kell valakivel a szomorú diagnózist. Vagy a betegnek kell ezt elmondani...
Szeretik a magyar gyerekeket. Bepereltek bennünket. Azok, akik már prepubertás előtti korban lévő gyermekeknek szeretik rázogatni magukat...
Állítólag Hitler valami olyasmit mondott 1941. június 22-e előestéjén, hogy: háborút kezdeni olyan, mint benyitni egy sötét...
Javasolnám a kormány momentumosok szórakoztatásáért felelős miniszterenék, hogy a kordont kerítsék el, írják ki rá, hogy “Belépés...
Amerika nagy ország, de azért innen sok ezer kilométer távolságból is érezzük, hogy túl sok tömegmészárlás van...
Miután Putyin taktikai atomtölteteket telepített Belorussziába, egyébként az amerikaiak is így csinálják, tesznek ide-oda, nincs ebben semmi...
Amikor valamelyik amerikai illetőségű, egyébként az amerikai kormányzat ellenőrzése alatt álló techcég, amely a technológiai környezetet biztosítja...
Képzelje el a kedves olvasó, hogy Magyarországon olyan választási törvényt fogadnak el feles többséggel, amely célzottan teszi...
Sok mindent kell egyszerre gondolni ahhoz, hogy valakit háborúpártinak tekinthessünk. A békepártiság egyszerűbb, csak annyi, hogy nem...
Nem hiába tüntetett érte a liberális értelmiség színe java? Vagy az a tüntetés Tasnádi Péter miatt volt?...
Pár éve egy bűnügyi felügyelet alatt álló férfi megpróbált megölni két rendőrt, egy rendőrnőt nyakon is szúrt...
Oké, az oroszokat le kellene győzni. A baj csak az, hogy nem látom azt a félmilliós lengyel,...
Mindannyiunk okulására közreadjuk a Megvilágosodás Kutatóintézet mindenki más véleményét és álláspontját vizsgáló megállapításait. Sem Vlagyimir Vlagyimirovicstól, sem...
Annak idején az SZDSZ akart bekerülni a parlamentbe azoknak a szavazataival, akikre most is elkezdett látványosan hajtani...
A kommunisták ősi projektje, hogy a szélsőbal létét eltüntessék a nyilvánosságból és a szélsőjobbot rányomják a jobboldalra....
Micsoda idők! Elmebetegek jönnek Németországból, meg Olaszországból, a magyar elvtársaikhoz, embereket verni Budapestre. Mondjuk volt már ilyen,...
Természetesen lehetne értelmes vitát folytatni a magyar iparfejlesztés irányai és szerkezete tárgyában, ha valaki akar, kereshet is...
Schmidt Mária hívta fel közvetve arra a figyelmet ifjabb Rajk László életútinterjú-kötete kapcsán, hogy ezek a családok...
A Gyurcsány-kormány idején volt szerencsém munkanélküli pályakezdő diplomásokat tréningezni. A régi szép idők! Hatalmas munkanélküliség, a fiatalok...
Ezt a kérdést lassan a legapatikusabb, politikát nem követő állampolgárnak is fel kell tennie magának. A nyugati...
A brit felderítés adatai világosan megmutatják, hogy a beharangozott tél végi, tavasz eleji nagy orosz támadás a...
A német külügyminiszter egy közveszélyes elmebeteg. Német, zöld – ez két olyan súlyos agybaj, ami együtt valószínűleg...
A részegség nem mentőkörülmény semmire. Ha tudod, hogy részegen agresszív leszel és ötletszerűen összeversz embereket a környezetedben,...
Amit eddig tudunk a rendőrgyilkosságról, az bőségesen elegendő ahhoz, hogy biztosak legyünk benne: ennek az embernek soha...
A valóság teljesen kicsinálta a szarkasztikus humort, a túlzások felhasználásával meghökkenteni vágyó zsurnalisztikai fogásokat, sőt, bármilyen olyan...
Sem a korábbi pápa halála, sem az ukrán gyerekek szenvedése, sem a rohingya csecsemők sírása nem hatotta...
Az emberi elme befogadóképessége véges, azt gondolnánk, hogy nem képes korlátlan mennyiségű baromságot befogadni egyszerre. Pedig de....
Rendes kis rasszistázós botrány lett abból, hogy nem a megfelelő csapat nyerte meg a világbajnokságot. Aki látta...
Először is meg kell védenünk a korrupciót. Nem olyan rossz dolog az, ha mi húzunk hasznot belőle....
És azt hiszed, hogy viccelek. Pedig nem. Egyetlen újítást tartalmaz a projekt, hogy a Gondolatrendőrség nem az...
Szabó Tímeát előléptette a Szörnytanács: már nemcsak a trianoni, hanem a (harmadik) birodalmi boszorkány előnév viselésére is...
A világ átalakul. Régen a kémek rejtőzni igyekeztek a világ elől, ma büszkék rá, hogy milyen ügyesen...
Nemrégiben tűnt fel a magyar elemzői égbolton Robert C. Castel, a Neokohn főmunkatársa. Messziről jött ember ugyebár...
A kommunisták 2010 óta sokféleképpen próbálták már dalba foglalni a frusztrációikat. Nem sikerült, nagyrészt a muzikalitás és...
Manapság azokkal a társadalomtudományokkal, amelyekben központi fogalomként szerepel az elnyomás, olyan emberek foglalkoznak, akiknek szinte semmi öröm...
Mint az közismert, a Magyar Varázslószövetség (MVSZ) kettészakadt pár évvel ezelőtt, a Vasorrú Bába születési neme körül...
A Kedves Olvasó látott már földgázt? Legfeljebb szagolt, de akkor meg honnan tudja, hogy az volt? Ez...
De. De nem. Boldog gyermekkoromban voltak lányok, akik szerettek focizni, de nem szerettünk velük játszani, mert különösen...
Olaf Scholz német kancellár Orbán Viktor után találkozott Dobrev Klárával és Kunhalmi Ágnessel is. Ezért sajnálhatjuk, kinevethetjük,...
A Tizedes meg a többiek című alapműben hangzik el valami olyan párbeszéd (kb.), miszerint azt mondták, sosem...
A lehető legjobb időzítéssel Lettország jobbközép kormánya úgy döntött, hogy gyorsan megszünteti az orosz nyelvű oktatást, 2025-ig...
Az árnyékkormány megalakításának heroikus tette után itt az újabb ellenzéki diadal, Karácsony Gergely talán megtalálta a Klicskót....
Facebook
Twitter
YouTube
RSS