Kisebb árhullám vonul le a Tisza magyarországi szakaszán, és az árral egyre több kommunális hulladék érkezik Ukrajnából...
Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülőket – jelentette ki Ömer Celik,...
A támadó ellenzéki militánsok között voltak azok a török katonák, akik a szíriai kormányerők tüzébe kerültek Idlíb...
Nem létesített rádiókapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással az a pakisztáni felségjelű repülőgép, amely Nagy-Britannia–Pakisztán útvonalon haladva...
Súlyos veszteség érte a török haderőt Szíria Idlíb tartományában egy légicsapásban csütörtökön: 33 katona halt meg –...
Több megyére már másodfokú riasztásokat is kiadtak a viharos szél veszélye miatt péntek hajnalban. Az érintett területeken...
Mike Pence amerikai alelnök koordinátort nevezett ki a vírusellenes küzdelem irányítására – jelentette be csütörtökön közleményében a...
A kormány elsődleges stratégiai partnerként tekint az egyházakra Magyarországon és nemzetközi humanitárius programjaiban – mondta a Miniszterelnökség...
Észak-Írországban is megjelent az új típusú koronavírus – közölte Michael McBride, a terület tisztiorvosa újságírókkal csütörtökön. Tájékoztatása...
Lezuhant, és tengerbe csapódott a spanyol légierő akadémiájának egyik repülőgépe Spanyolország délkeleti részén, a pilóta meghalt. A...
Dánia ismét fogad menedékkérőket az ENSZ menekültelosztási programjának keretében – közölte a koppenhágai bevándorlási hatóság csütörtökön. A...
Már létező, kipróbált gyógyszerek lehetnek az új koronavírus kezelésének kulcsai egy európai kutatócsoport szerint. Az International Journal...
További 14 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust csütörtökön a németországi Észak-Rajna-Vesztfáliában. Közben Ausztriában ötre nőtt a...
Londoni pénzügyi elemzők szerint úgy tűnik, hogy az új típusú koronavírus okozta, Kínából kiindult járvány terjedése a...
Orosz tudósok szerint növekszik a jegesmedvék körében a kannibalizmus: az Északi-sarkon a jégmezők olvadása miatt egyre kisebb...
Tíz pontos felhívást juttatott el a sajtóhoz a Kormányzati Tájékoztatási Központ, mert bár továbbra sem tudnak az...
“Döntő ponthoz” érkezett a COVID-19 koronavírus-járvány, és ezért a kórokozó terjedésének feltartóztatására irányuló erőfeszítések megkettőzésére lenne szükség...
Demszky Gábor közösségi bejegyzésében azt írja, hogy nem lehet demokráciának nevezni egy olyan berendezkedést, amelyben a kormány...
A Kúria szerint devizaalapú kölcsönszerződés esetén tisztességtelen a folyósítási jutalék felszámítása, mert nem beazonosítható az ellenszolgáltatás. A...
A Fővárosi Főügyészség 2016 októberében emelt vádat az OLAF jelzése alapján lefolytatott nyomozást követően két személy ellen,...
Segítséget ígért Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön az Afrikai Uniónak (AU) a kontinens...
Bécsben diagnosztizálták az első koronavírus-fertőzést – jelentette be csütörtök délelőtt Rudi Anschober szociális és egészségügyi miniszter. Az...
A jelenlegi helyzetben felértékelődik a konzuli regisztráció, ezért a külügyi tárca azt kéri, aki olyan területre utazik,...
Jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte a hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel vádolt Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos...
Egyetlen tagállam sem jelezte határellenőrzés bevezetését az Európai Unió területén szabad mozgást biztosító schengeni övezeten belül. A...
A spanyol fél arról tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, elképzelhető, hogy lehetővé teszik a koronavírus miatt lezárt...
Rohamosan növekedett az elmúlt években az ultranacionalista és idegengyűlölő politikai erők befolyása Európában, az antiszemitizmus, valamint az...
Tizenkilenc év szabadságvesztést szabott ki egy szlovák bíróság egy nagy értékű csalás ügyében Marián Kocner nagyvállalkozóra, akit...
„Soros György behálózta az Emberi Jogok Európai Bíróságát” – írja az Infostart a francia konzervatív-liberális Valeurs Actuelles...
Karácsony Gergely megsértődött a médiumok nem kézből etetett részére, amiért azok – ahogy mi is – nem...
A Szegedi Ítélőtábla, elfogadva a Szegedi Törvényszék elfogultságra vonatkozó bejelentését, a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki a Human...
Bár egyes tartós élelmiszerek iránt megnőtt a kereslet, nem kell áruhiányra számítani, és indokolatlan a lakossági felhalmozás...
Sokan támogatják a Denk nevű holland bevándorlópártot, annak ellenére, hogy üzeneteik jelentős része antiszemita – mondta a...
Az amerikai képviselőház szerdán történelminek minősített szavazással törvényt fogadott el arról, hogy a lincselés szövetségi gyűlölet-bűncselekmény lesz...
Százezer madárból álló kacsahadsereggel segíti Kína a sáskajárás sújtotta Pakisztánt – jelentette csütörtökön a csöcsiangi Ningbo Evening...
Budapest elfogadta a költségvetését, ami a bővülő források ellenére semmi fejlesztést nem tartalmaz. Marad a szegényes működtetés...
A választók több mint fele a Fideszt támogatja, a legerősebb ellenzéki párt a Demokratikus Koalíció, a Jobbik...
Közel egy hónappal ezelőtti szintre mérséklődött az új típusú koronavírus-járvány miatti napi halálozások száma Kínában a csütörtökön...
Donald Trump kampánycsapata pert indít a The New York Times ellen rágalmazás miatt – jelentette be szerdán...
Karácsony Gergely nem mutogathat automatikusan a miniszterelnökre, ha nem tudja teljesíteni a saját ígéreteit – jelentette ki...
Eljött a hiteles magyar képviselet ideje a Felvidéken, mert nincs már hová hátrálni – mondta Menyhárt József,...
Kerületi mércével is gyenge fővárosi költségvetést fogadott el a baloldali többség, amely még a saját kampányígéreteit is...
Az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb és a világ egyik legbefolyásosabb konzervatív rendezvénye, a szerdán kezdődő és szombaton...
Két egymással kompromisszumra nem hozható oldal világméretű összecsapásáról beszélt a Katolikus Rádióban az Országgyűlés elnöke szerdán. Az...
Minden magyar jól van, akit koronavírus-gyanúval karanténban tartanak a Dél-pesti Centrumkórházban – mondta el Szlávik János, az...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS