Pesti Srácok

Ilyen gátlástalanul magyar politikus már régen hazudott

Ilyen gátlástalanul magyar politikus már régen hazudott

Magyar Péter kiadott egy közleményt azzal kapcsolatban, hogy mit bohóckodott a gátakon a csapatával és tulajdonképpen az egész egy nettó hazugság. Nem túlzunk. A fickó megállás nélkül hazudik, ez köztudott, de hogy most egy katasztrófát is erre használ ki, az már túl megy minden határon.

Megkaptuk a Tisza Párt közleményét arról, hogy ők mennyire szépen és jól és okosan és ügyesen csináltak mindent az árvíz kapcsán, bezzeg az Orbán. A jelentésnek egyetlen előnye van, hogy gond nélkül kijelenthetjük, hogy ez a vegyiúton előállított politikai kísérlet megállás nélkül hazudik és pánikot kelt. Méghozzá azért jelenthetjük ki, hogy hazudik, mint a vízfolyás, mert egyszerűen garantálhatjuk, hogy az állításait semmivel nem tudja alátámasztani. Az, hogy pontosan miként keveredett bele a saját hazugságaiba, az itt olvasható.

Először is, azt állítja, hogy a pártjuk több mint 2753 önkéntes munkáját koordinálja. Kérjük a bizonyítékokat. Már csak azért is, mert valóban rengeteg önkéntes dolgozik a gátakon, de hogy a párt nélküli pártelnök és marketingesei ennyi embert koordinálnának az ki van zárva, hacsak nem számolja bele a Facebook-tényellenőröket is, akik gondosan tiltanak minden negatív kommentet az oldalán.

Ezután kitér arra, hogy mennyi mindent adott Ő, igen személyesen ő a MAN a védekezőknek, legyen, ezt még akár el is hinnénk, de azt az orbitális, aljas szemenszedett, pánikkeltő baromságot, hogy voltak katonák, akik három napja nem kaptak meleg ételt, nem tudjuk, hogy honnan húzta elő, de javasoljuk, hogy nagyon gyorsan dugja vissza oda, mielőtt a Honvédség is bepereli lejáratásért. Mi kint voltunk a gátakon és nem csak egy-egy fotó erejére, mi beszéltünk a honvédekkel, akik jó ellátást kaptak, semmiféle panaszuk nem volt, erő felett, de jó hangulatban és elégedetten végezték a munkájukat.

PestiSracok facebook image

Honnan veszi egyáltalán a bátorságot arra, hogy ilyen módon próbálja lejáratni, rágalmazni azokat, akik jelenleg is a haza védelmében dolgoznak, huszonnégy órás készültségben, fáradhatatlanul? Honnan van ez az elképesztően tenyérbemászó pofátlanság, amellyel csak azért támadja a katonáinkat és a vízvédelmi szakembereket, hogy lejárassa a kormányt?

Ja, tudjuk honnan. Onnan, hogy bevitte magával a Facebookot Brüsszelbe, és a közösségi média teljes védelmét élvezi, és a negatív intelligencia hányadossal rendelkező szektájának ez bőven elég, mert csak őt látják mindenütt. A világ szégyene, hogy ez az ember még a nyilvánosság elé állhat, nem hogy politikus lehet. Nem hiába, nekünk ellenzékből is a legrosszabb jutott...

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.