Soha nem áldozhatjuk fel a nemzeti érdeket! - A Polbeatben mutatkozik be ma a Magyar Út DPK
A Polbeatben mutatkozik be a Magyar Út DPK
Egy valódi legendával, Püski István író-könyvkiadóval, illetve Tóth Máté energiajogászzal, közgazdásszal, Bodnár Előddel, a Budai Polgári Közösség elnökével és Stefka Istvánnal, a népi írók-politikusok nyilvánossághoz jutását a rendszerváltás hajnala óta egyengető újságíró-műsorvezetővel mutatkozik be ma a Polbeat felvételén a Magyar Út Digitális Polgári Kör, este hat órakor, az R56 Gasztrosörözőben.
A program feszes, hiszen a Magyar Út DPK bemutatását követően, hét órakor Balogh Gábor, a Terror Háza vezető történésze ‘Elhallgatott ‘56 – A Kádár-diktatúra amnéziája’ címmel tart előadást az R56 sörözőben. Szeretettel várjuk olvasóinkat-nézőiket, a két velős programot természetesen a megszokott kötetlen beszélgetés követi.
Íme, egy idézet a frissen alakult Magyar Út DPK hitvallásából:
„A XX. század számos szomorú tanulsággal szolgált számunkra, amik közül a legfontosabb, hogy soha nem áldozhatjuk fel a nemzeti érdekeket semmilyen divatos világideológia oltárán. Ahogy ellenálltunk a kommunizmus szorításának, úgy állunk ellen immáron több mint egy évtizede a globalizmus nyomásának is, példát mutatva ezzel Európa népeinek. Mi a magunk útját, a nemzeti önrendelkezés, a népi-nemzeti alapú gazdaságpolitika útját, a magyar utat kívánjuk járni. […] A széles nemzeti blokkon belül azokat az harcostársakat szeretnénk tömöríteni és (kölcsönösen) munícióval ellátni, akik a (mások mellett) Németh László, Szabó Dezső, Csoóri Sándor, Csurka István, majd Orbán Viktor által kijelölt sajátos (harmadik) magyar út politikáját támogatják, s fontosnak tartják gyökereink számba vételét, nemzeti identitásunk megőrzését és ennek az eszmének a modernizálását, újragondolását napjaink világpolitikai küzdelmeiben.”
A szervezők itt Csurka Istvánt is idézik: „Nem tervhivatali asztaloknál készült közgazdasági patronokra van szükség, hanem magyar, népi-nemzeti alapú gazdasági politikára. Ezen múlik az életben maradás. Nincs más szentség, csak a nemzeti érdek. A társadalomnak most az erős, életképes, munkára és teljesítményre szerveződő családokat kell támogatnia és őket kell érzelmi mintaként beállítani.”
Nem akármilyen névsorral bont zászlót a DPK, hiszen az alapító tagok sora Bodnár Előd, Huth Gergely és Tóth Máté felhívására a következő eszmetársakkal egészült ki:
Alexa Károly író, Békés Márton főszerkesztő (Kommentár), Borbély Zsolt Attila közíró, Dezse Balázs újságíró, Dezse-Zelenka Dóra újságíró, Both Hunor operatív vezető (Ellenpont), Dézsy Zoltán filmrendező, Döbrentei Kornél író, Fekete Rajmund igazgató (Kommunizmuskutató Intézet), Hetzmann Róbert elnök (Magyar Patrióták Közössége), Vukics Ferenc biztonságpolitikai szakértő, Náray-Szabó Gábor, Németh Henrik főszervező (MOGy), Petrás Mária népdalénekes, Püski István (Püski Kiadó), Szabó Gergő újságíró, Stefka István újságíró, Szőnyi Kinga elnök (MAÉSz), Varga Dániel önkormányzati képviselő, Bányai Barna, Csonka István történész, Müller Péter főtitkár (MJVSz), Muhari Patrik, Szalma György újságíró, Tari Tamás újságíró, Tóth László történész.
Időközben sokan jelezték csatlakozási szándékukat, például Cey-Bert Róbert forradalmár-író, vagy Kovács Attila író-újságíró.
A Magyar Út DPK zárt csoportjába IDE KATTINTVA kérhetnek felvételt, akik azonosulni tudnak a fenti hitvallással.
Ma az orbánizmus "a magyar út"
Huth Gergely, a PS főszerkesztője aki betegség miatt nem tud részt venni a mai felvételen, szerdán a Magyar Nemzetben foglalkozott a témával, elsőként a Orbán Viktor Donald Trumppal és Vlagyimir Putyinnal folytatott tárgyalásai felől közelítve azt:
"Most ott tartunk, hogy a miniszterelnök és kormányzati kulcsemberei valóban büszkék lehetnek magukra – bárcsak így sikerült volna minden tervük kivitelezése az elmúlt másfél évtized során! Hogy a két de facto háborús fél, Oroszország és Amerika a józan ész talaján kíván megállapodni, erősen derűssé teszi a közeljövő kilátásait. S hogy ebben Magyarországnak – a budapesti békecsúccsal – emblematikus szerepe lehet, az hosszú évtizedekre megerősíti pozíciónkat a térségben.
Közhely, hogy hazánk a békében érdekelt. Annak pedig történelmi okai is vannak, hogy Ukrajna nem igazán férkőzött bele a szívünk csücskébe. Az a szerep, amit Brüsszel szán az háborúból talán kikecmergő országnak, nekünk a legkevésbé sem kedves. Nem jöhet el ismét (új szereplőkkel) az a rendszerváltás előtti felállás, amikor a kommunista Moszkva Bulgáriát használta a rezsim öklének a vazallus országokban (vajon hogyan is ejtőernyőzött ide a Dobrev család?), aztán horrorisztikus volt, amikor a délszláv háborúk hátramaradt, kegyetlen szabadcsapataiból lettek a térség maffiózói. Ukrajna is valami hasonló, korrupt bűnlerakat és törvényen túli káosz lenne a brüsszeli zavarosban halászók vágyai szerint. Ezért is jó, hogy a leginkább háború sújtotta régiók végül Oroszországhoz kerülhetnek. Schmidt Mária már a háború kezdetekor megmondta, hogy nem lesz ott jelentős újjáépítés, csak felperzselt föld és pufferzóna. (Persze kirakatberuházásokra nyilván készül Oroszország az ipari központokban.)
Ugyanilyen fontos volna, hogy ne mondjunk le a Sztálin által Csehszlovákiától elmart Kárpátalja ügyének rendezéséről. Az ezeréves Magyarország földjén az ukrán identitás csak az utóbbi években alakult ki, küzdeni kell tehát az etnikai viszonyok helyreállításáért, a ruszin–magyar autonómia létrehozásáért. És persze nem engedhetjük meg, hogy Ukrajna ismét terrorizálja a nemzeti közösségeit, kisebbségeit, mint tette a háború kitörése előtti évtizedben.
Röviden ezek a magyar érdekek. (...) Persze a tiszások kérdezgethetik, hogy mit hoz ez nekünk? A válasz: nagyon is sokat! Hiszen mi azért dolgozunk tizenöt éve folyamatosan, hogy ne kerüljünk egy összeroskadó világ perifériájára, hanem találjuk meg a saját szerepünket az új világrendben. A budapesti reménybeli békecsúcs ezt a pozíciónkat brutálisan megerősíti."
Majd Huth Gergely felvezette, hogy "nyíregyházai beszédében
Orbán Viktor célzott rá, hogy mi a sajátos magyar utat járjuk. Érdemes elgondolkodni rajta, hogy mi is a magyar út filozófiája, ami százötven éves múltra tekint vissza, de az utóbbi időben kétségtelenül összeforrt az „orbánizmus” brandjével. Utóbbi is filozófiai tényező, a kormányzás és a Fidesz-szövetség szerteágazó tevékenysége, olykori gyarlóságai semmiképp nem azonosak evvel, de mégiscsak van egy küldetés, amire fel lehet esküdni, amit vallani és képviselni lehet, amiért érdemes dolgozni minden állomáshelyen. Magyarország szerepe a békefolyamatban maga a magyar út.
Nekünk ez az érdekünk, az ellenfeleket pacifikálni, a szövetségeinket megerősíteni, a mozgásterünket szélesíteni. Számos jó példa van arra, amikor egy kis ország meg tudta csinálni a „nagy ugrást”. Mi most erre készülünk" - írta a PS főszerkesztője.
A teljes írás ITT olvasható el a Magyar Nemzetben.
Egy százötven éves eszme
A nagyhatalmi pólusoktól elváló, harmadik, sajátos magyar út gondolata a XIX. század első feléig visszavezethető és mindenképpen jelen volt a dualizmus korszakának, majd két világháború közti világnak a szellemi életében. A fogalmat azonban a Magyar ÚT DPK hitvallásában is felsorolt személyiségek (Németh László, Szabó Dezső, Csoóri Sándor, Csurka István, majd Orbán Viktor) és eszmetársaik tették közismertté. Fontos fordulópont volt a szovjet megszállás előtti évtizedek gazdag és építő közvitáiban a népi mozgalom megerősödése, amely akkor is a világháborúból való kimaradást, később igen bátor kiugrást pórbálta meg elősegíteni. Ezekben a nehéz időkben szellemi mérföldkő volt a Magyar élet-tábor, amelyet a Püski család szervezett meg, 1943-ban a Balatonnál. Útmutató, de sajnos elhalt kezdeményezés volt az 1993-as évfordulóra ismét összehívott nagyszabású szárszói találkozó, ahol megint csak oszlopos szerepet vállalt a Püski család, s amely nagyon nem azonos Farkasházy Teddyék lassan feledésbe menő, szintén szárszói libsipanoptikumával. A szárszói találkozók a népi értelmiség színe-javát megmozgatták, a fő cél mindkét alkalommal egy nemzeti stratégia megalkotása, egy népi fordulat elérése volt. A szárszói találkozók sorába illeszthető a 2011-es „húsvéti alaptörvény” kimunkálását végigkövető szellemi pezsgés ideje is. Amikor megmozdultak erőink, és közösen keresték az utat, amin Magyarország visszatérhet az ezeréves kerékvágásba.
A nemzeti kultúrát őrizni kell, és az nincs ingyen
A Püski Kiadót, amely tavaly végveszélybe került, de végül sikerült megmenteni Püski Sándor alapította 1939-ben. Az intézmény azóta is szolgálja a nemzeti kultúrát, fedez fel újabb és újabb népi, nemzeti írókat, könyveik megjelentetésével sokszor megmentve számos írót az éhenhalástól vagy a feledés homályától. A Püski-könyvkiadás sok nehéz időt élt át, a nyilas időktől a Rákosi- és Kádár-korszakokig, vagy a menekülés évtizedeit New Yorkban. Olyan íróktól adott ki ma már könyvritkaságnak számító műveket, mint Szabó Dezső, Németh László, Féja Géza, Sinka István, Veres Péter, Szabó Lőrinc, Kodolányi János, Remenyik Zsigmond. A kiadóvezető, a Magyar Út DPK alapító tagjaként is szerepet vállaló Püski István író Stefka István által készített podcast-interjúben arról is beszélt, hogy a nemzeti kultúrát nemcsak szavakban kell őrizni, hiszen az nincs ingyen. Az érdekfeszítő beszélgetés ITT nézhető-hallgatható vissza.
