Pesti Srácok

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

null

Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Négy év alatt három milliárd forint elcsalt járulék és 1300 károsult a gyanú szerint

Ez év februárjában tört ki a botrány a Magyar Evangéliumi Testvérközösség, illetve az Oltalom Karitatív Egyesület körül, nem sokkal azután, hogy Iványi Gábor kis híján az egyesült ellenzék köztársasági elnökjelöltje lett. A NAV nyomozói 2022. február 21-én házkutatást tartottak az egyesület Dankó utcai épületeiben, majd az adóhatóság közölte, hogy már 2020. január 20. óta nyomoznak különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Baloldali politikusok és Soros-szervezetek úgy állították be, hogy a jóságos Iványi Gábor ezreken segítő szervezete a kormány útjában áll és az eljárás egyfajta leszámolás. Még tiltakozó demonstrációt is tartottak a helyszínen, ahol "mocskos Fideszt" skandáltak és Iványit éltették. Aztán gyorsan kiderült, hogy annyira konkrét és durva ügyről van szó, hogy azt semmilyen tüntetéssel nem tompíthatják a hívek és a politikai elvközösség. A NAV közölte, hogy nemcsak "egyszerűen" adótartozásról van szó: a szervezet éveken át nem fizette be a közterheket, pedig összesen 1300 munkavállalója utána személyijövedelemadó-előleget, a nyugdíjjárulékot, valamint az egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékot levonták. Az 1300 munkavállaló után így becslések szerint hárommilliárd forintot tüntettek el.

PestiSracok facebook image
NAV-razzia a Dankó utcában, amire Iványi Gábor odacsődített, akit csak tudott, hogy műbalhéval tereljen. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Iványi Gáborék persze mind a mai napig áldozatként tündökölnek és úgy adják elő, mintha a közterhek meg nem fizetése jogos volna és még nekik tartozna az állam. Ezzel szemben az igazság az, hogy a törvény szerint nekik járó normatíván felül (az EMMI korábbi közlése szerint) az elmúlt nyolc évben 2,5 milliárd forint többlettámogatást kaptak. Az álszent magyarázkodás mögött a gyanú szerint tehát súlyos visszaélések állnak: nemcsak az államot, de - mint fenti példánk mutatja - a munkavállalóikat is megkárosítják évek óta, ráadásul horribilis összegű közműtartozást halmoztak fel.

Biztos, hogy csak 3 milliárd? Jóval több károsult is lehet, mint 1300, ha az egyházat is górcső alá vesszük

A PestiSrácok.hu már februárban megírta, hogy jóval több lehet a károsultak száma 1300-nál, ugyanis nemcsak az Oltalom Karitatív Egyesület, hanem a testvérközösség is foglalkoztathat embereket, méghozzá nemcsak Budapesten, hanem az ország leghátrányosabb településein, ahol több intézményt is működtetnek. A NAV nyomozása az Oltalom Karitatív Egyesület 14 intézményét fedi le, ezen intézményeknél egy négy éves időszak (2015–2019) az eljárás tárgya. Meglehet, hogy a büntetőügy a csalássorozatnak csak egy részét öleli fel, és az elcsalt, eltüntetett összeg akár is jóval több lehet, mint három milliárd.

Az Oltalom Karitatív Egyesület saját honlapjának adatai szerint 12 szociális és 20 oktatási intézmény tartozik hozzájuk. Ha a következő károsulti nyilatkozatból, "Erzsébet" ügyéből indulunk ki, az pedig arra utal, hogy 2015 előtt is és 2019 után lehetettek járulékfizetési problémák.

Dankó utcai látkép - az utca ezen részén találhatók a MET hajléktalanellátó intézményei

A minap kerültünk kapcsolatban a bevezetőben bemutatott, neve elhallgatását kérő asszonnyal – nevezzük Erzsébetnek –, akinek története megerősítette a vélekedésünket, és azt is jól szemlélteti, mit tettek hozzájuk tartozó, rájuk utalt emberekkel az Úr nevével visszaélő álszent ügyeskedők. Erzsébet nemcsak elmesélte a kálváriáját, hanem több iratot, dokumentumot a rendelkezésünkre bocsátott, amelyek alapján az adócsaláson túl felmerülhet a közokirat-hamisítás bűntette is.

730 biztosított nap – ennyit ér Iványiéknak közel kilenc végigdolgozott év?

A most 60 éves asszony 2013 novemberétől dolgozott a Magyar Evangéliumi Testvérközösségnél, konkrétan a "Fűtött Utca" nevű intézményben. A hajléktalanszállót, ellátóközpontot takarította. Bár elmondása szerint akkor, kilenc évvel ezelőtt még semmilyen komoly egészségügyi problémája nem volt, asztmatikus tünetei egyre gyakoribbá váltak és súlyosbodtak. Most már folyamatosan, naponta többször asztmapipát kénytelen használni. Az orvosi vizsgálatok megállapították az egészségkárosodást és eltiltották a vegyszerekkel való érintkezéstől. Nem tudott mást tenni: közölte mindezt a munkáltatójával és megállapodtak munkaviszonya közös megszüntetésében.

– mondta a PestiSrácok.hu-nak Erzsébet.

Részletek Erzsébet irataiból. A NAV szerint nem volt kellő időig biztosított ahhoz, hogy ellátást kaphasson

Ezt úgy hívják, hogy közokirat-hamisítás...

A nőt a Magyar Evangéliumi Testvérközösség foglalkoztatta 2013 novemberétől. Kilépő papírjait – mint a munkáltatói igazolás, munkaviszony megszűnéséről szóló megállapodás, kilépő fizetési jegyzék, járulékalapot képző kifizetésekről szóló igazolás – a Gazdasági Igazgatóságon állították ki, pecséttel, aláírással ellátva. Ezen iratokban is az áll, amit Erzsébet állít, hogy 2013. november 7. és 2022. június 10. között folyamatos volt a munkaviszony. Még azt is leírták, 2021-ben és 2022-ben tételesen mennyi járulékot fizettek utána.

A NAV azonban egészen mást igazolt Erzsébetnek. Az adóhatóság szerint az asszonynak 2013. március 1. és 2014. december 31. között volt munkaviszonya, majd legközelebb 2022. február 1-től 2022. március 31-ig. A kettő között semmi... Mintha 2015-től hét éven át egyáltalán nem dolgozott volna.

– kesergett Erzsébet.

Simán leigazolták a közel 9 évet, közben annak töredékében volt hivatalos az asszony munkaviszonya

Buszjegyre sincs pénze a MET károsultjának és még az önkormányzati lakásból is utcára tehetik

A helyzet az, hogy a törvény értelmében csak az kaphat egészségkárosodás miatt ellátást, tehát rokkantsági nyugdíjat, akinek az elmúlt öt évben legalább 1095 biztosított napja van, vagy 10 éven belül 2555, vagy 15 éven belül 3650. Erzsébetnek, bár az elmúlt öt évet is végigdolgozta, ebben az időszakban összesen 59 nap a hivatalos munkaviszony. Ez azt jelenti, hogy nem kaphat ellátást. De a ledolgozott évei – több mint hét év – akkor is hiányozni fognak, amikor a magyar jogszabályoknak megfelelően, 40 év után öregségi nyugdíjba menne.

– folytatta a történetét az asszony. Erzsébet a XIX. kerületben, önkormányzati lakásban lakik, ahonnan ki is költöztethetik, ha nem tudja fizetni a bérleti díjat és a közüzemi számlákat. Pedig a négyórás bér mindenre biztosan nem lesz elég, egekbe szökött élelmiszer- és gyógyszerárakkal. Most például annyira nincs pénze, hogy még buszra sem tud ülni, gyalog jár munkába és haza, aztán ügyet intézni, ameddig még van reménye, hogy oszlik köddé végleg az elmúlt közel kilenc éve. Azt, hogy orvosi ellátásra jogosult az életmentő beavatkozásokon túl, annak köszönheti, hogy talált olyan négyórás munkát, amit 58 százalékos egészségi állapottal is el tud végezni. Így most legalább biztosított.

"Erzsébet" bíróságon keresné az igazát: azt tervezi, hogy pert indít Iványi Gábor egyháza ellen

A nő azt tervezi, hogy jogi lépéseket tesz volt munkáltatójával szemben és kártérítési pert indít. Más reális esélye arra, hogy valaki megtérítse a tőle levont, eltűnt milliókat, mostanában nem igazán lehet.

Bár korábban egyetlen megkeresésünkre sem válaszoltak, ezúttal is írtunk a Magyar Evangélikus Testvérközösségnek és Iványi Gábornak. Megkérdeztük, hogy lehetséges az, hogy bár saját munkáltatói igazolásuk szerint is közel kilenc éven át folyamatos munkaviszonyban állt volt munkavállalójuk, összességében csak 730 napon volt biztosított – ennyi időre volt bejelentve? Hová kerültek a munkavállalójuktól minden hónapban levont, de az államnak be nem fizetett járulékok? Összesen hány olyan munkavállalója volt, van az egyháznak, illetve az Oltalom Karitatív Egyesületnek, akik folyamatos munkavégzés ellenére csak az idő töredékében rendelkeznek hivatalosan munkaviszonnyal? Lehetséges-e, hogy az egyház gazdasági igazgatósága olyan okiratokat állított ki, amelyeken a valóságnak nem megfelelő adatok szerepelnek? Egyszemélyes vezetői döntés eredménye az egyházban a fenti eljárás és abban a vezető munkatársai utasításra jártak el, vagy közös elhatározásból, meggyőződésből, együtt döntött a vezetőség az adóterhek megfizetésének mellőzéséről?

Megkerestük a NAV Sajtóosztályát is. Azt kérdeztük, a februári razzia óta van-e fejlemény a 2020. január 20. napján különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárásban. Továbbá rákérdeztünk arra is, hogy a folyamatban lévő büntetőügy csak az Oltalom Karitatív Egyesület, vagy a Magyar Evangélikus Testvérközösség kötelékében dolgozók kapcsán is vizsgálódik-e, illetve csak a fővárosi vagy a vidéki intézményekre is kiterjed-e a nyomozás.

A MET Egyház, illetve Iványi Gábor ezidáig nem válaszolt. A NAV válaszában a kérdéseink pontosítását kérte, majd azt írta, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárásról nem közöl részleteket.

Vezető kép: MTI/Kallos Bea

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.