iványi gábor
Iványiék tettükkel a tanulókat és az intézményben dolgozókat is veszélybe sodorták
Többmilliárdos köztartozásokat, kifizetetlen áram és gázszámlákat halmozott fel a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, amivel az egyház maga lehetetlenítette el az oktatási intézményei működését, veszélybe sodorta saját dolgozóit és az iskoláiban tanuló gyerekeket. Információnk szerint a NAV felé 2 milliárd forint, az MVM irányába pedig 1 milliárd forint a szervezet adóssága.Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Donáth Annát
Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Donáth Annát ma, a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye szerint. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatti hallgatta ki gyanúsítottként a volt európai parlamenti képviselőt.Nyolc évig terjedő szabadságvesztést kér az ügyészség Donáth Annára
Donáth Anna, a Momentum volt elnöke és EP-képviselője a Facebookon számolt be róla, hogy kézhez kapta a Fővárosi Nyomozó Ügyészség idézését, amelyben gyanúsítottként idézik be azért, mert testével védte Iványi Gábort.Gyanúsítottként idézte be Iványit az ügyészség
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség március 28-án, csütörtökön 9 órára gyanúsítottként idézte be Iványi Gábort, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnökét. A gyanúsítás részleteiről nem közöltek információt – írja a MET közleményében.Iványi Gábor egyházának egyik iskolaigazgatóját is kihallgatta a NAV, de már el is engedték
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség gazdasági hivatalának vezetőjét, Ónodi István bilincsben vitték el kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói gazdasági bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt, az egyház egyik iskolaigazgatóját, Kurina Laurát pedig kihallgatták, de már el is engedték. Iványi Gábor szerint az ügy azért robbant ki, hogy eltereljék a figyelmet Novák Katalin és Varga Judit távozásáról, csakhogy ez az ügy már tavalyelőtt is porondon volt.Lecsapott a NAV Iványi Gábor egyházának gazdasági igazgatójára
Közvetlenül a rendes évi országos közgyűlés előtt és csaknem két évvel azután, hogy a NAV fegyveresei váratlanul ellepték a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség központját és gazdasági hivatalát, kedd reggel újabb kellemetlen meglepetésben volt része Iványi Gábor egyházának, írta meg az Index.Polt Péter Gurmai Zita és Donáth Anna mentelmi jogának felfüggesztését kérte
Nem hagyta szó nélkül az ügyészség a baloldal tavaly februári provokációját. Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte ugyanis Donáth Anna és Gurmai Zita mentelmi jogának felfüggesztését, amiért a két politikus a hatóság munkavégzését erőszakkal akadályozta, amikor házkutatást hajtottak végre Iványi Gábor egyházának adócsalási ügyében.Iványi kiprédikálta a kritikára vetemedő Telexet
Csaknem kiátkozta a Telexet a baloldal díszegyháza, amiért a liberális hírportál le merte írni: Iványiéknak a folyamatosa baloldali hisztériakeltés mellett, vagy inkább helyett B-tervet is kellett volna készíteniük, hogy ne görgessenek maguk előtt idővel egyre duzzadó, kilátástalan adóssághalmazt. Az ominózus cikknek nemcsak Bartus László, Gyurcsány Ferenc hírhedt házitollnoka és a DK-s propagandaportál, a Nyugati Fény ment neki, de maga Iványi Gábor is kiprédikálta őket, azt állítva: a Telex egyenesen azt sugallta, hogy nem érdemes nekik adományokat adni, mert nem érdemes.Ajánljuk még