Pesti Srácok

iványi gábor

Bűz, mocsok és utcai agresszió – Teljesen élhetetlenné vált a Dankó utca és környéke (videó+riport a nyóckerből)

Magyar ugar 2022 július 30.
Budapesten, a VIII. kerületi Dankó utcában már az autóból kiszállva körbelengi az embert a vizelet áporodott szaga, amit durván fel is erősít a 39 fokos rekkenő hőség. A flaszteron kisebb-nagyobb, még nedves és a betonba már szinte beleégett foltok – talán jobb nem találgatni, melyik milyen testnedv maradványa lehet. Az orrfacsaró bűz és az egész utca visszataszító látványa a legtöbbeket gyors továbbhaladásra sarkallja, de vannak, akiket nem zavar ez a sajátos csendélet. Azokat, akik két párolgó vizelettócsa között nyugodtan kortyolják egy lépcsőn, vagy csak a padkán ülve a felmelegedett kannást, vagy a török vendégmunkást, aki a daru alatt állva, védősisakban egy vasbeton elem magasba emelését irányítja épp, az Oltalom Egyesület menhelyével szemközt épülő társasháznál – merthogy a Dankón legalább száz új lakás épül momentán. Közben azok, akik évtizedek óta élnek itt, a VIII. kerület szívében, végső elkeseredésükben már akárhová elköltöznének, csak el innen. Amikor már nemhogy az együttérzés, a szociális érzékenység, de már a klórmész sem segít... Ilyenné lett három év balliberális vezetés után a főváros többre érdemes utcája, pusztán az elfogadás és segítő szeretet jegyében. Lehet, hogy széklettől-vizelettől bűzlik, ordibálástól vagy épp rendőrautó szirénájától visszhangos, de legalább sokszínű.
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.