Pesti Srácok

Törvényjavaslatot nyújtott be az ellenzék Iványi Gábor ügyének rendezésére

Törvényjavaslatot nyújtott be az ellenzék Iványi Gábor ügyének rendezésére

Hétfői ülésén tárgyalta volna a parlament költségvetési bizottsága azt az ellenzéki javaslatot, amelynek értelmében az állam kifizetné az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség tartozását – közölte a Demokratikus Koalíció.

Varju László, a bizottság DK-s elnöke elmondta, hogy a Fidesz delegáltjai nem vettek részt az ülésen, így a bizottság nem tudott szavazni a javaslatról. Az ülés után megtartott közös ellenzéki sajtótájékoztatón az érintett Iványi Gábor úgy fogalmazott: azzal, hogy egyházától a Fidesz-kormány megvonta az egyházi státuszt, és nem fizették ki a strasbourgi bíróság szerint is járó támogatást, a kormány mintegy ezer ember munkahelyét és több ezer ember ellátását kockáztatja – írja az Index. A lelkész hozzátette: minden adót hajlandók kifizetni, de a NAV fegyveres lerohanását semmi nem indokolta. Iványi Gábor közössége mégis békével folytatja a munkáját, hogy legalább a munkatársak nettó fizetését ki tudják fizetni.

Forrás: Index; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.