Pesti Srácok

A DK pert vesztett a Telex ellen, ezért Czeglédy Csaba végre kimondta: ez nem objektív újságírás

null

Egymásnak feszült Gyurcsány Ferenc börtönt is megjárt házi ügyvédje, Czeglédy Csaba és a Telex, miután a portál arról számolt be, hogy a köztársaságielnökjelölt-állításkor a DK kihátrált Iványi Gábor mögül, ami a párt szerint nem igaz. A bíróság viszont megállapította, hogy az újságíró a rendelkezésére álló dokumentumok szerint körültekintően járt el a cikk írásakor még akkor is, ha ez a pártnak nem tetszik. Kiderült továbbá, hogy az ellenzékiek egymást is elárulják, hiszen a Telex újságírója még a pártok közötti egyeztetésekről is kapott zártan kezelt jegyzőkönyvet "valakiktől". Czeglédy Csaba facebookos kifakadásában azért végre mondott valami igazat is, miszerint a Telex kiszínezte a történetet (eme bevett szokásuk ezek szerint a DK-t újdonságként érte), ez pedig nem objektív újságírás.

Vicces, amikor egy baloldali párt és egy magát objektívnek beállító, de a baloldal szócsöveként működő média folytat olyan cicaharcot, ami a bíróság előtt zárul. Czeglédy Csaba furcsa hobbija, hogy mindenkit beperel, aki olyat ír, ami neki nem tetszik, és most a Telex került sorra. Ugyanis azt írták, hogy Iványi Gábor mögül a DK kihátrált, amikor a baloldalon államfőjelöltet állítottak. Czeglédy szerint viszont ez ebben a formában nem igaz, ugyanis

A DK tehát Czeglédy szavaiból kivéve békét akart a szöveteségen belül, ezért hátrált ki Iványi mögül, aki elmondása szerint a legjobb jelölt lett volna és akivel jó barátságot ápol a párt. A politikus bejegyzésében egyébként végre rávilágít arra, amit a jobboldalon nem győzünk elégszer hangsúlyozni, méghozzá azt, amit a Telex már sokszor megtett:

PestiSracok facebook image

Kiderült továbbá az is a tárgyaláson, hogy az újságíró (aki egyben a portál főszerkesztő-helyettese) dokumentumokat, zártan kezelt jegyzőkönyveket is kapott a baloldali ülésről és ezekből informálódott. Czeglédy végül elárulta az is, hogy a Telex politikai érdeket szolgált ki tettével, ami nyilván csak akkor probléma a DK-nak, ha nem az ő politikai érdekeiket szolgálják:

Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.