iványi gábor
Gábor György természetesen Iványi Gábort jelölte volna köztársasági elnöknek
Most mind rendkívül meglepődtünk: Gábor György kifejtette, hogy ő bizony az SZDSZ csodapapját jelölte volna köztársasági elnöknek. A filozófus arra is kitért bejegyzésében, hogy "viszket a klaviatúrája", de igyekszik visszafogni magát, majd mégis megvakarhatta a billentyűzetet, ugyanis kijelentette, hogy akik nemet mondtak Iványira, azoknak nincs szükségük tisztességesebb országra.Végül mindig egy SZDSZ-est jelöl köztársasági elnöknek az ellenzék
Az ellenzék nem áll túl jól köztársaságielnök-jelöltekben. Amióta kiderült, hogy a Jobbik például egy nemzetközileg elismert professzorban gondolkozik, jelentősen megnőtt a pincékben rejtőzködő nemzetközileg elismert professzorok száma, akik nem kívánnak abban a szekunder szégyenben részesülni, hogy Jakab Péter esetleg felkéri őket.A baloldalon még egy tét nélküli döntésben sem tudnak megállapodni
A március 10-én esedékes köztársaságielnök-választásra is rápörgött a baloldali összefogás, Gyurcsány Ferenc csipet-csapata azonban nem hazudtolta meg magát és egyelőre ebben a kérdésben sem tudott dűlőre jutni. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában az összefogás közös jelöltje, Márki-Zay Péter elmondta, hogy több jelölt neve is felmerült, azonban konszenzus még nem született.Iványi Gábort kérné fel államfőjelöltnek Márki-Zay
Márki-Zay Péter a hétvégén beszélt Iványi Gáborral, az Oltalom Karitatív Egyesület elnökével, és megkérdezte tőle, hogy elvállalná-e köztársaságielnök-jelöltséget – értesült a Telex. A portálnak az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt mondta, hogy ő nincs abban a pozícióban, hogy a hatpárti konszenzus hiányában felkérje, csak puhatolózott, hogy nyitott lenne-e a felkérésre.Márki-Zay szerint mindenki eldöntheti, hogy egyháznak érzi-e magát
Márki-Zay Péter közösségi oldalán írt bejegyzésében jelentette ki, hogy Magyarországon nincs vallásszabadság, szerinte ugyanis, ez csak akkor következne be, ha mindenki eldönthetné magáról, hogy ő egyház-e. Nem, nem félreértelmezés, az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet idéztük, aki szerint "az állam nem szólhat bele, kik tekintik magukat egyháznak".Az SZDSZ nem szűnt meg, csak átalakult – Iványi Gábor most a II. kerületben tarhál Őrsi Gergely polgármester segítségével
Iványi Gábor lelkész, egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselő, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke a II. kerületi polgármesterrel, Őrsi Gergellyel lejmol pénzért a szegények számára. Az online térbe áthelyezett, péntekig tartó, tíznapos jótékonysági aukción különböző tárgyakat lehet megvásárolni, a befolyt összeget pedig az egyesület a rászorulóknak osztja szét. Elvben.Iványi marketingese történetesen Gyurcsány Ferenc lánya
Saját lánya megélhetéséért is szólalt fel Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke az Országgyűlésben, amikor heves szónoklatban támadt a kormánynak Iványi Gábor egyházának állítólagos kivéreztetése miatt. A lánya, Gyurcsány Anna marketingesként dolgozik az Oltalom Karitatív Egyesületnél – írja a magyarnemzet.hu.Milliárdokat kaptak Iványiék az államtól, mégis üldöztetésről beszélnek
Az Iványi Gábor által vezetett Oltalom Karitatív Egyesület csak az utóbbi nyolc évben két és fél milliárd forint többlettámogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi), ezzel szemben a lelkész azt állítja, az Orbán Viktor vezette kormányok 2010 óta üldözik, anyagilag ellehetetlenítik vallási közösségét. Az egyesület által fenntartott hajléktalanszállásokon a busás támogatások ellenére is áldatlan állapotok uralkodnak, kifizetetlen közüzemi számlák sorakoznak – írja a Magyar Nemzet.Balliberális mélységek: a Pa-dö-dő és Iványi Gábor is fellépett az SZFE melletti tüntetésen
A balliberális lelkész Iványi Gábor és a feledésbe merülő Pa-dö-dő is tüntetett az SZFE mellett péntek este. Iványi pókhálós csendről szónokolt és méltatta az egyetem hallgatóit, akik szerinte valódi kockázatot vállaltak azzal, hogy kiálltak a szabadságukért.Ajánljuk még