Pesti Srácok

Iványi Gábort kérné fel államfőjelöltnek Márki-Zay

Iványi Gábort kérné fel államfőjelöltnek Márki-Zay

Márki-Zay Péter a hétvégén beszélt Iványi Gáborral, az Oltalom Karitatív Egyesület elnökével, és megkérdezte tőle, hogy elvállalná-e köztársaságielnök-jelöltséget – értesült a Telex. A portálnak az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt mondta, hogy ő nincs abban a pozícióban, hogy a hatpárti konszenzus hiányában felkérje, csak puhatolózott, hogy nyitott lenne-e a felkérésre.

A jelölésről a pártvezetők fognak dönteni, Márki-Zay szerint azonban még úgyis határozhatnak, hogy nem vesznek részt az államfő választásban, hiszen az ellenzék azt szeretné, hogy a köztársasági elnököt ne az Országgyűlés válassza, hanem közvetlenül az állampolgárok, és kormányváltás esetén is eszerint módosítanák a szabályokat. A miniszterelnök-jelölt ugyanakkor hangsúlyozta: személy szerint támogatná Iványi indulását.

– okoskodott Márki-Zay. A Telex Iványi Gáborral is beszélt, aki azt mondta a portálnak: nem zárkózna el felkéréstől, elvállalná a feladatot.

PestiSracok facebook image

– vélekedett Iványi.

A portál információi szerint a Jobbik nem támogatja Iványi jelölését, aki azt mondta a portálnak, úgy is elvállalná a jelöltséget, ha a Jobbik kivételével a többi párt támogatná. A pártok egyelőre csak annyit közöltek, hogy közösen döntenek a köztársasági elnök jelöléséről, és csak utána tesznek bejelentést. A Párbeszéd ugyanakkor leszögezte: „nagyra tartják” Iványi Gábort, aki szerintük „ideális köztársaságielnök-jelölt lenne”. Érdekesség: reggel a Spirit FM-nek Jakab Péter Jobbik-elnök még egészen mást mondott. Az Aktuál című műsorban azt mondta, hogy három jelöltje is van az ellenzéknek az államfői posztra.

Forrás: atv.hu/Telex; Fotó: MTI/ Kallos Bea

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.