Pesti Srácok

Iványi szerint ha a korábbi kritikáit nem fogadja el a Jobbik, akkor a párt nem változott meg

null

Meglehetősen érdekes interjút adott az Indexnek Iványi Gábor. A baloldal által megbuktatott baloldali államfőjelölt sértődött szavai érdekes fényt vetnek az ellenzéki összefogásra. A lelkész ugyanis úgy fogalmazott a Jobbikkal kapcsolatban, hogy ha a párttal szembeni korábbi kritikáit elfogadhatatlannak tartják, akkor az valójában nem változott meg.

Interjút adott az Indexnek az államfőjelöltségtől a napokban eleső Iványi Gábor, aki helyett Róna Péter közgazdászt választotta köztárságielnök-jelöltnek a hat ellenzéki párt. Az államfőjelöltség körüli balhé tulajdonképpen a két erős párt, a Jobbik és a DK ellentéteként is felfogható, hiszen a metodista lelkészt – akiről egyébként Lánczi Tamás nem tudja eldönteni, hogy keresztény vagy zsidó – a Jobbik nem támogatta, így esett végül a választás a baloldalt többször is kritizáló Rónára. Az ellentétek odáig fajultak, hogy Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán szögezte le: ők végig Iványit támogatták. A DK elnöke ellenzéken belüli hamis szivárogtatókat is emlegetett, és kijelentette: helyreigazításért fognak fordulni a hamis információkat közlő Telexhez. Iványi most az Indexnek elmondta: Dobrev Klára a döntés után fölhívta és elmondta, hogy nagyon sajnálja a dolgot, de olyan helyzetben vannak, hogy csak konszenzussal megválasztott személyt tudnak indítani, hiszen negyven ajánlásra van szükség a jelöltséghez.

– idézte Iványit a Mandiner, majd hozzátette: a másik kifogás az volt, hogy túl sok rosszat mondott a Jobbikról.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a lelkész. Az interjúban szóba került az is, hogy Iványi megjelent egy érdi kampányrendezvényen, és támogatásáról biztosította Asztalos Éva független országgyűlési képviselőjelöltet, miközben abban a körzetben indul a baloldali összefogás színeiben Bősz Anett.

– indokolta Iványi.

Forrás: Mandiner/Index; Fotó: MTI/Kovács Tamás