megváltoztak
Wollt ihr den totalen Megváltozás?
A gyerekek megrontása iránti vonzódás, illetve ennek a társadalmi beágyazottsága, elfogadottsága aggasztó módon körüllengi a germán világot. A '80-as évek második felére úgy tűnhetett, hogy a civilizáció kerekedik felül, de mára látszik, hogy ez csak illúzió, illetve átmeneti állapot volt. Németországban felfedezték a woke és a népi hagyomány közös metszetét – az eredmény a pedofil tartalmak birtoklásának átminősítése bűncselekményből szabálysértéssé.Újabb jobbikos politikusról derült ki, hogy Hitlert éltette
A Jobbik továbbra is nehezen hagyja a háta mögött a régi múltat. A „néppárt” újabb politikusáról, Komjáti Zoltánról derült ki, hogy nem is olyan régen még Hitlert éltette. Komjáti egyébként a hat baloldali párt támogatásával lesz az Összefogás Szegedért Egyesület jelöltje a június 26-i időközi választáson.Iványi szerint ha a korábbi kritikáit nem fogadja el a Jobbik, akkor a párt nem változott meg
Meglehetősen érdekes interjút adott az Indexnek Iványi Gábor. A baloldal által megbuktatott baloldali államfőjelölt sértődött szavai érdekes fényt vetnek az ellenzéki összefogásra. A lelkész ugyanis úgy fogalmazott a Jobbikkal kapcsolatban, hogy ha a párttal szembeni korábbi kritikáit elfogadhatatlannak tartják, akkor az valójában nem változott meg.Összeférhetetlenségi eljárás indul a karlendítő ózdi alpolgármesterrel szemben
Úgy tűnik, mégsem jött be a "megváltoztak" védelem: a karlendítős képéről elhíresült Farkas Péter Barnabás ellen összeférhetetlenségi eljárást indít az ózdi önkormányzat.Pár éve még azért ordítozott Hamilton az unokaöccsével, mert az hercegnőnek öltözött (Videó!)
Mára már megváltoztak. Ahogyan a Jobbik is büszkén menetel a Pride-on annak ellenére, hogy a párt elnöke korábban még aberráltaknak nevezte a homoszexuálisokat, úgy Lewis Hamilton is megváltozott az évek során. A magyar gyermekvédelmi törvényt most rendkívül bántónak tartó brit pilóta – aki ezek szerint roppant tájékozott – pár évvel ezelőtt még ordibált az unokaöccsével, mert az hercegnőnek öltözött.Ajánljuk még














