államfőjelölt
„Rajta voltam azon a listán, akiket rendszeresen kérdeztek” – mondta Róna Péter a CIA-ról – De hogyan lett a CIA által finanszírozott amerikai MEFESZ elnöke?
Megírtuk, hogy Róna Péter édesanyja az amerikai katonai elhárítás, a CIC tolmácsa volt. Visszaemlékezése szerint a CIC vitte ki őket ’56 után Amerikába, ahol munkát is szereztek az édesanyjának. A fiatal Róna Péter 1961-ben a Fehér Háznak dolgozott: gyakornokként egy olyan, az ENSZ alá tartozó szervezet amerikai delegációját segítette, amelybe [az ILO-ról van szó] a KGB is beférkőzött, de nyilván az összes érintett titkosszolgálat körbefonta. Egy évvel később Róna az amerikai MEFESZ nevű emigráns diákszervezet elnöke lett, amelyről kiderült, hogy természetesen a CIA finanszírozta. Nem állíthatjuk, hogy Róna Péter a CIC vagy a CIA embere volt, de nemzetbiztonsági szempontból kétségtelenül érdekes a pályafutása. Könyvében maga dicsekszik azzal, hogy információforrásként szolgált. „Amikor a szovjet birodalom már recsegett, Magyarország már kiengedte a keletnémeteket, akkor persze az amerikai külügyminisztérium, a nemzetbiztonsági tanács, a CIA óriási erőkkel fordult ahhoz, akihez csak tudott információs tanácsért. [...] Rajta voltam azon a listán, akiket rendszeresen kérdeztek.” Folytatjuk az államfőjelölt pályafutásának bemutatását.Iványi szerint ha a korábbi kritikáit nem fogadja el a Jobbik, akkor a párt nem változott meg
Meglehetősen érdekes interjút adott az Indexnek Iványi Gábor. A baloldal által megbuktatott baloldali államfőjelölt sértődött szavai érdekes fényt vetnek az ellenzéki összefogásra. A lelkész ugyanis úgy fogalmazott a Jobbikkal kapcsolatban, hogy ha a párttal szembeni korábbi kritikáit elfogadhatatlannak tartják, akkor az valójában nem változott meg.Gyurcsány megdorgálta a Telexet és a baloldali árokásókat a Facebookon
Államfőjelölés: nem Iványi Gáborról, hanem Márki-Zay Péterről szólt a Jobbik vétója – ezzel a címmel írt cikket a baloldali államfőjelölés kulisszatitkairól a Telex, amelyben többek között arról adnak hírt, hogy a korábban felmerült Iványi Gábor jelölését a Jobbik meg tudta fúrni, méghozzá úgy, hogy ebben a DK nem akadályozta meg. Gyurcsány hosszú sopánkodó posztban reagált a cikkre, amelyben vallott az ellenzék berkeiben zajló árokásásról, és leszögezte, hogy helyreigazítást várnak a balliberális portáltól.Gábor György természetesen Iványi Gábort jelölte volna köztársasági elnöknek
Most mind rendkívül meglepődtünk: Gábor György kifejtette, hogy ő bizony az SZDSZ csodapapját jelölte volna köztársasági elnöknek. A filozófus arra is kitért bejegyzésében, hogy "viszket a klaviatúrája", de igyekszik visszafogni magát, majd mégis megvakarhatta a billentyűzetet, ugyanis kijelentette, hogy akik nemet mondtak Iványira, azoknak nincs szükségük tisztességesebb országra.Róna Pétert jelöli köztársasági elnöknek az ellenzéki összeborulás
A hetvenkilenc éves jogász-közgazdász Róna Pétert jelöli köztársasági elnöknek az ellenzéki összeborulás. Róna Péter elfogadta a felkérést – derül ki a baloldali pártok közös közleményéből. Márki-Zay Péter korábban Iványi Gábor mellett kardoskodott, de a hírek szerint a Jobbik ezt nem fogadta el.Novák Katalin: Tettekre készülök, nem gesztusokra
"Tettekre készülők, nem gesztusokra" – nyilatkozta a kormánypártok államfőjelöltje a Mandiner című hetilap csütörtökön megjelent számában. Novák Katalin a Mandinernek adott interjúban úgy fogalmazott: "Ideológiai hidegháborúra kell berendezkednünk, ahol a szabadság és a szabadosság áll egymással szemben."Szanyi Tibor a Neoton korábbi énekesének államfői jelöléséről: nincs sok reményünk (Videó!)
A csütörtöki Pesti Riporterben Szanyi Tiborral, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) miniszterelnök-jelöltjével beszélgettünk annak apropóján, hogy a szocializmus újbóli bevezetését zászlajára tűző párt a Neoton Família egykori énekesét, Pál Évát javasolja köztársasági elnöknek. A szokatlan előéletű jelölt indításáról Szanyi elmondta, hogy miután a kormányoldal tett egy jelölést, addig "a többiek alukáltak", ezért eleget tettek ellenzéki feladataiknak. Annak kapcsán, hogy Pál Évának egyáltalán a jelöltségre mennyi esélye van, kifejtette, hogy bár 40 parlamenti képviselő támogatása kell a jelöléshez is, amelyet az ellenzék jelenlegi, az államfőjelölés kapcsán mutatott tétlensége miatt is nehéz lesz összeszedni, bízik abban, hogy van 40 olyan bátor ember, aki úgy dönt, választani szeretne államfőt, nemcsak megszavazni.Ajánljuk még