Pesti Srácok

A korábban már levitézlett Timosenko hivatalosan is pártja államfőjelöltje Ukrajnában

A korábban már levitézlett Timosenko hivatalosan is pártja államfőjelöltje Ukrajnában

Julija Timosenko pártelnököt indítja államfőjelöltjeként pártja, a Haza (Batykivscsina) a március 31-i ukrajnai elnökválasztáson - így döntött a párt kedden Kijevben tartott kongresszusán.

A döntést a jelenlévők egyhangúlag hozták meg. A kongresszuson "váratlan vendégként" feltűnt Filaret, az új autokefál, azaz önálló ukrán ortodox egyház tiszteletbeli pátriárkája, aki beszédében köszönetet mondott mások mellett Timosenko választási vetélytársának, Petro Porosenko hivatalban lévő elnöknek azért, hogy az egyház megkapta az autokefál státust. "Ez nem beavatkozás az egyház ügyeibe, hanem gondoskodás... Az szeretném, ha az Önök pártja szintén hozzájárulna az ukrán nép egységéhez annak érdekében, hogy szabadok legyünk" - fogalmazott Filaret.

A gyűlésen jelen volt Leonyid Kravcsuk, a független Ukrajna első államfője is, aki beszédét az Ukrajinszka Pravda hírportál tudósítása szerint rögtön Timosenko méltatásával kezdte, mondván, hogy nem egyszerűen új elnököt, hanem új kurzust választanak majd az emberek az országban. A rendezvényen bejátszották azt a videoüzenetet is, amelyben Miheil Szaakasvili volt Odessza megyei kormányzó, egykori georgiai elnök támogatásáról biztosította Timosenkót. A pártelnök beszédében ígéretet tett arra, hogy államfőként olyan intézkedéseket hoz majd, amelyek segítenek hazatérni a megélhetés miatt külföldre költözött ukránoknak, mert kényelmesebbé teszi az életüket Ukrajnában. Ígéretet tett továbbá arra is, hogy ha hivatalba lépése után az első száz napban nem sikerül eredményt felmutatnia, akkor lemond a posztjáról.

PestiSracok facebook image

- hangoztatta.

A kongresszust "hiszek Ukrajnában" jelmondat alatt Ukrajna egységének nemzeti ünnepnapján tartotta meg a Haza párt. Előző nap a választások másik favoritja - a népszerűségi listákon Timosenko mögé már a második helyre, Porosenkót megelőzve feljutott - Volodimir Zelenszkij komikus színész, producer köré szerveződött Nép Szolgája nevű párt tartotta meg informális keretek közötti gyűlését, amelyen a showmant egyhangúlag megválasztották elnökjelöltjüknek. A párt arról az eddig két évadot megélt népszerű komédiasorozatról kapta a nevét, amelynek főszerepét Zelenszkij játssza, és amelyben egy hétköznapi, elveihez ragaszkodó történelemtanárt alakít, aki mindenki meglepetésére megnyeri az elnökválasztást. Zelenszkij egyébként szilveszter éjszakáján showműsorát félbeszakítva pontban éjfélkor jelentette be, hogy elindul az elnökválasztáson.

Hivatalosan egyébként Timosenko és Zelenszkij is csak akkor válnak elnökjelöltekké, ha a központi választási bizottság is regisztrálja őket a szükséges dokumentumok benyújtása után, amire a jelölteknek február 3-ig van lehetőségük.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.