julija timosenko
Az ukrán energiarendszer az összeomlás határán áll
Közeleg a tél és Ukrajnának nincs mivel fűtenie és nincs miből áramot termelnie. Oroszország már nem szállít földgázt, és blokkolta a szén tranzitját is, és az ukrán szénbányák se termelnek, mert azok a szakadárok által ellenőrzött régióban, a Donbas-ban találhatók. Az atomerőművei szintén orosz fűtőelemekkel üzemelnek, amely esetben szintén felléphetnek “ellátási zavarok”. Ha a téli átlaghőmérséklet -10 fok alá zuhan, akkor feltehetően az ukrán áramrendszer összeomlik. És ha ez nem elég, akkor küszöbön áll az államcsőd, hiszen Ukrajna és az IMF közti tárgyalások megszakadtak, és Kijev már fizetési moratórium bevezetését fontolgatja.Danilov, az ukrán Jakab Péter
Azt ugyan már megszokhattuk, hogy az ukrán parlament tagjai szakmai hozzáértéssel nem vádolhatóak, vannak azonban mégis kiemelkedő személyek, akik mellett nem mehetünk el szó nélkül. No, nem feltétlen azért emelkednek ki, mert kompetensebbek lennének kollégáiknál, hanem azért, mert mindazt a badarságot, amit társaik csendben írnak be a pártprogramokba, ők jó hangosan kimondják. Ilyen az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára, Olekszij Danilov is. Szemezgessünk a politikus legszórakoztatóbb kijelentéseiből és ismerjük meg közelebbről az ukrán nemzetbiztonság fura urát.Keleten a helyzet változatlan
Ukrajna a lehetőségek országa, már ha az ember fiának van pénze, vagy kapcsolatai. Keleti szomszédunk politikai élete leginkább egy Bosch-festmény hangulatát idézi a külső szemlélő számára, de mégis próbáljuk meg kicsit áttekinteni, mi is folyik a Kárpátoktól keletre és hogyan nyomja bélyegét a kijevi káosz Kárpátaljára. Ki kicsoda az ukrán belpolitikában?Koronavírus – Negatív lett Timosenko legújabb tesztje
Negatív lett a korábban koronavírusban megbetegedett Julija Timosenko volt ukrán kormányfő, ellenzéki parlamenti vezető legújabb vírustesztje – hozta nyilvánosságra pénteken a Facebookon az általa vezetett Haza párt szóvivője.Koronavírus – Timosenko már nincs válságos állapotban, de még kezelésre szorul
A koronavírussal megfertőződött Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök, a Haza párt vezetője szerdán, közösségi oldalán közölte, hogy már nincs válságos állapotban, de még folytatódik a gyógykezelése.Timosenko súlyos állapotban van, de nem kapcsolták lélegeztetőgépre
A koronavírussal megfertőződött Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök, a Haza párt vezetője súlyos állapotban van, de egy párttársa állítása szerint nem igaz az a sajtóban megjelent hír, hogy lélegeztetőgépre kapcsolták volna.Elkapta a koronavírust Julija Timosenko volt ukrán kormányfő
Megfertőződött a koronavírussal Julija Timosenko volt ukrán kormányfő – közölte vasárnap Marina Szoroka, a Timosenko vezette Haza párt szóvivője.Ukrán választás - Timosenko kész koalícióra lépni az új elnök pártjával
A Haza (Batykivscsina) párt kész koalícióra lépni a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája (Szluha Narodu) párttal a július 21-i előrehozott választások nyomán megalakuló új parlamentben - jelentette be Julija Timosenko volt miniszterelnök, pártja hétfőn, Kijevben tartott kongresszusán.Ajánljuk még















