Pesti Srácok

Danilov, az ukrán Jakab Péter

Danilov, az ukrán Jakab Péter

Azt ugyan már megszokhattuk, hogy az ukrán parlament tagjai szakmai hozzáértéssel nem vádolhatóak, vannak azonban mégis kiemelkedő személyek, akik mellett nem mehetünk el szó nélkül. No, nem feltétlen azért emelkednek ki, mert kompetensebbek lennének kollégáiknál, hanem azért, mert mindazt a badarságot, amit társaik csendben írnak be a pártprogramokba, ők jó hangosan kimondják. Ilyen az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára, Olekszij Danilov is. Szemezgessünk a politikus legszórakoztatóbb kijelentéseiből és ismerjük meg közelebbről az ukrán nemzetbiztonság fura urát.

Olekszij Danilov politikai pályafutását Luhanszk polgármestereként kezdte, még 1997-ben – igaz, hogy akkor még Olekszandr volt, később ukránosított –, majd Julia Timosenko oldalán lépett be az országos politikai életbe. A gázkirálynőt később a mostani elnökre cserélte, jelenleg ő Zelenszkij pártjának elnöke. Így lett belőle a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára is. Ez a pozíció nagyjából a belügyminiszternek felelne meg rangban, ha Arszen Avakov nem birtokolná a címet már 2014 óta. Zelenszkijnek kellett egy saját ember, akivel az örökös belügyminisztert ellensúlyozni tudja, így kerültek a titkosszolgálatok külön igazgatóság alá, amit Timosenkótól örökölt emberének adott.

Az elnök embere. Fotó: korrupcya.com

Danilov mindenképpen megbízható embernek számít, már csak azért is, mert nem ő a legélesebb kés a fiókban, így nem áll fenn a veszélye annak, hogy önerőből próbálna a csúcsra törni. Az RNBO titkára egyúttal azt a funkciót is betölti, amit Oroszországban Zsirinovszkij: fenntartja azt a retorikát, ami nem áll jól az elnöknek, de ideális a szélsőségesek megszólításához. Innen jön Danilov hírneve is, hiszen az ő aranyköpései még az ukrán politikában is váratlan szórakozáshoz segítik hozzá az érdeklődőt. Az persze Kijev központi narratívájába is belefért, amikor kikelt az ellen, hogy kettős állampolgárok köztisztviselők lehessenek. (Valószínű, hogy az ukrán–amerikai állampolgársággal rendelkezők kivételek, ha pedig mégsem, akkor a képviselők mintegy kilencven százalékától kellene búcsút venni.) Danilov meglehetősen furcsa választ adott arra a kérdésre, mégis hogyan készülnek ezt a törvényt kivitelezni, és nem tűnik-e túl drasztikus lépésnek? Az lb.ua egyébként meglehetősen segítőkész riporterének azt mondta:

PestiSracok facebook image

Persze felmerülhetne kérdésként: hogyan lehetséges üzletemberek felbukkanása a tisztségviselők környezetében, de mivel Ukrajnáról van szó, egyértelmű, hogy a két szféra között nem túl éles elválasztóvonal húzódik. De Danilov a nemzetbiztonsági kérdésekben sem tud igazán nagyokat mondani.

– mondta például az orosz fenyegetés kapcsán az rbc.ua-nak, külön kiemelve azt is, hogy a Krím megszállása óta az ukrán haderő annyira fejlett lett, hogy bármilyen fronton képes felvenni a versenyt Moszkvával, még az információs háborúban is(csak azt nem értem, a CIA miért nem Kijev bevonásával védekezik az orosz hackerekkel szemben). Danilov annyira határozott, hogy abban is biztos, Ukrajnának szövetségesekre sem lenne szüksége Oroszországgal szemben, hiszen kijelentette: Franciaország és Németország elárulták Ukrajnát, sőt egyenesen őket okolta a Krím elvesztéséért. Meglehetősen erős így fogalmazni a két utolsó európai államról, ami még komolyan veszi az országát. Azt is megszokhattuk, hogy az ukrán vezetés mindent megtesz azért, hogy az összes szomszédjuk megutálja országukat; lengyel barátainkat mindössze az tartotta ettől vissza, hogy kellemes ütközőpontként tekintettek a "kozákok hazájára" Oroszországgal szemben. Azonban Varsónak finoman szólva nem tetszik, hogy a lengyelek elleni népírtást vezénylő Ivan Banderát nemzeti hősként kezelik, amikor pedig ennek hangot adtak, Danilov nemes egyszerűséggel besorolta őket is az "ukrán nép ellenségei" közé. Így kell barátokat szerezni.

Ha elég komoly arccal mondjuk, az ostobaság is hihető. Fotó: Wikicommons

Danilov tehát az ukrán politikus tömény kivonata: nem ért semmihez, különösképpen a diplomáciához nem, de könnyen irányítható. Ilyen emberek kellenek a fontos beosztásokba. Apróbb elszólásai, mint hogy az országban már a kilencvenes években be kellett volna vezetni az angol–ukrán kétnyelvűséget, vagy hogy a Donbász elnevezés fasiszta, ezért Kelet-Ukrajnának új nevet kell adni, már fel sem tűnnek – tudjuk be valamelyik hárombetűs ügynökség fordítási bakijának, akitől a szövegeit kapja.

Forrás: RBC.ua, LB.ua, politic.karpat.ua; Fotó: RBC.ua

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.