Pesti Srácok

Törökgáborelemez is beszállt a Sulyok elleni boszorkányüldözésbe

Törökgáborelemez is beszállt a Sulyok elleni boszorkányüldözésbe

A dolgok alakulhatnak így is, meg úgy is - állapította meg legújabb, ezúttal is tűpontos elemzésében Törökgáborelemez a Sulyok Tamás távozása vagy maradása kapcsán kialakult vitában. A politológus, aki még soha, semmilyen választási kérdésben nem foglalt egyértelmű állást, így értelemszerűen sosem kerül közel a végeredményhez, ezúttal is felvázolt egy olyan lehetséges forgatókönyvet, amelynek alapja szokás szerint fikció.

Törökgáborelemez szerint aki április 12-én született, azt azt hiheti, hogy Sulyok Tamás egy aktív, politizáló, kreatív köztársasági elnök, akinek van álláspontja a politikai viták középpontjában álló kérdésekről, nem is fél elmondani azt, sőt, akár az államfő számára rendelkezésre álló eszközöket – nyilatkozat, interjú, közlemény, vagy éppen AB-hez fordulás – is bátran igénybe veszi. Próbáljunk meg egy kicsit tárgyilagosak lenni! Aki 2026.04.12-én született, az 61 napja van ezen a világon, és könnyen lehet, hogy nem az államfő maradásával, vagy távozásával van elfoglalva. 

Ismert, a miniszterelnök szinte az összes közjogi méltóságot lemondásra szólította fel még az áprilisi győzelme előtt, aztán hivatalába lépve újra elővette a témát, azóta pedig annyi történt, hogy egyik közjogi méltóság sem távozott posztjáról. A kormányfőre ez könnyen ráéghet, és a politikai renoméja ebben az ügyben napról napra romlik – állapította meg Törökgáborelemez, aki egy látszólag új, valójában csontig lerágott ötlettel igyekezett segíteni Bütyöknek: legyen közvetlen elnökválasztás, és akkor a jelöltek már a kampányban bizonyíthatnák, hogy mennyire tökösek, bevállalósak közéleti kérdésekben. Annyit azért helyesen állapított meg Törökgáborelemez, hogy az államfő közvetlen megválasztása nem jönne jól a kormányfőnek, hiszen az a kampány nem róla szólna, hacsak nem egy olyan aspiránst indítana, akinek tilos megszólalnia, mert ugye előbb választást kell nyerni.

Más kérdés: a közvetlen elnökválasztás opciója annyira hipotetikus, hogy azt csak megélhetési politikai elemzők vetik be 2026-ban, ez viszont arra is utalhat, hogy Törökgáborelemez remél némi aprót a Tiszától is. Számomra évtizedek óra rejtély, hogy az a soha, semmiben egyértelmű állást nem foglaló, bármilyen választási, politikai kérdésben mindig biztosan mellélövő ember hogy maradhatott meg közérdeklődésre számot tartó figurának. Érthetőbb a kérdés, ha figyelembe vesszük, hogy például az Index évek óta képtelen elengedni a Tarjányi Péter nevű két lábon járó kamugépet.

Törökgáborelemez felrótta Sulyok Tamásnak azt is, hogy miért nem volt ilyen aktív a Fidesz-kormányzás idején, mi pedig nem szeretnénk, ha kétségek között maradna: azért, mert Magyarországot Kun Béláék mocskos hordája óta nem vezette olyan alávaló pokolfajzat, mint amilyen a jelenlegi miniszterelnök.

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.