Pesti Srácok

Kiszabadult a börtönből Kisbandi, az alvilág bankára

null

Kiszabadult a börtönből az alvilág bankárának is nevezett, az 1990-es évek szervezett bűnözésének ismert alakja, Lakatos András – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Kisbandi néven is ismert, 2015 tavaszán Brazíliában elfogott férfit bűnszervezetben elkövetett csalás miatt ítélte el jogerősen öt évre a Debreceni Ítélőtábla.

Letöltötte a rá kiszabott szabadságvesztést, így még május 19-én szabadult a börtönből Lakatos András, ismertebb nevén Kisbandi – értesült a PestiSrácok.hu. Az alvilág bankárának is gúnyolt, 2015 áprilisában Brazíliában elfogott, majd hazaszállított férfit 2018 novemberében ítélte bűnszervezetben elkövetett csalás miatt jogerősen öt évre a Debreceni Ítélőtábla.

A vád és az ítélet szerint Lakatosék 2011 októbere és 2012 augusztusa között, bűnszervezetben 21 vagyon elleni csalást követtek el, amivel 355 millió forint kárt okoztak. Az indokolásban elhangzott, a vádlottak hazai és nemzetközi szinten is nagy nevű társaságokat károsítottak meg. Ezek között volt több ismert édességgyártó, élelmiszeripari cég, gyógyszergyártó és tisztítószer-gyártó. A bűnszervezet budapesti raktárában rakodtak le például 22 tonna, 24 millió forint értékű márkás csokoládét, amelyet Belgiumból Ausztriába kellett volna szállítani. Kisbandi több társához hasonlóan részleges beismerő vallomást tett, azt ugyanakkor tagadta, hogy cselekményüket bűnszervezetben követték el.

Kisbandinak sokat köszönhetnek a magyar hatóságok, hiszen az alvilág pénztárosának kikiáltott férfi még szabadlábon, az alvilág rettegett vezérének tartott Portik Tamás elfogása után, több leszámolásos ügyben terhelő, titkosított, majd a minősítés alól feloldott, később írásban is megerősített vallomást tett az Energol-vezérre. A férfi többek között beszélt Prisztás József és Cinóber lelövéséről, az Aranykéz utcai robbantásról, a menyasszonya előtt szitává lőtt Muskovics Gyula kivégzéséről, valamint Seres Zoltán likvidálásáról is, igaz, vallomását a Prisztás-ügyet kivéve nem fogadta el a bíróság. Emellett Lakatos a titkos vallomásban részleteket közölt Portik egykori olajos katonája, egy bizonyos Maka Gyula nevezetű ember megöléséről is: egy nagyobb társaságban Kisbandi azt hallotta, Portik maga is jelen volt az emberölésnél T. Gábor nevű emberével együtt, és utóbbi “bele is bolondult a gyilkosságba” .

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.