ukrán nacionalizmus
Lebontották a munkácsi turulszobrot – Potápi: elítéljük a munkácsi vár magyar turulszobrának eltávolítását (Frissítve!)
Hiába a segítségnyújtás, hiába a menekültek befogadása, egyes ukrán vezetők továbbra is azon vannak, hogy eltöröljék a magyarság történelmének nyomait Kárpátaljáról. Most a munkácsi váron álló Turul-emlékmű került a támadások célkeresztjébe.Kisemmizettek balladája
A szabadságról azt szokás mondani, hogy csak akkor tűnik fel, ha hiányzik. Van azonban az a fajta állandósult jogfosztottság, amikor az ember már el is felejti, hogy milyen volt teljes jogú állampolgárnak lenni. Nem, nem erről a fene nagy Orbán-diktatúráról van szó, hanem a haladók legújabb mintademokráciájáról, Ukrajnáról.Életbe léptek az ukrán nyelvtörvény sajtóra vonatkozó rendelkezései
Vasárnap életbe léptek Ukrajnában azok a rendelkezések, amelyek értelmében a nem ukrán nyelven megjelenő országos terjesztésű napilapoknak és egyéb újságoknak vagy át kell térniük az ukrán nyelvre, vagy ugyanolyan példányszámban és tartalommal, egy időben meg kell jelenniük ukrán nyelvű változatban is. Ez alól egyelőre kivételek a csak egy megyén belül terjesztett kiadványok, így a kárpátaljai magyar lapok, amelyek az átállásra 2024 júliusáig kaptak haladékot.Újabb magyar politikust tiltottak ki Ukrajnából
Kijev hozza a formáját: újabb magyar politikust tiltottak ki Ukrajnából. Meglepetésre ismét nincs okunk, hiszen nem a cigarettacsempészési botrányba keveredő Legény Zsoltot szankcionálták, hanem a fideszes Tilki Attilát; a vád mi más is lehetne, mint az ország belügyeibe való beavatkozás, ami különösen annak fényében kétszínű, hogy éppen az ukrán vezetés próbál jelenleg is beleszólni Magyarország energiaügyi egyezményeibe.Az ukrán alkotmánybíróság alkotmányosnak találta a nyelvtörvényt
Az ukrán alkotmánybíróság alkotmányosnak találta a jogtipró nyelvtörvényt. A nemzetiségek anyanyelvi boldogulását ellehetetlenítő rendelet teljes szövegét július 15-én teszik közé. Várjuk az Európai Unió elmarasztaló határozatát az ügyben.Danilov, az ukrán Jakab Péter
Azt ugyan már megszokhattuk, hogy az ukrán parlament tagjai szakmai hozzáértéssel nem vádolhatóak, vannak azonban mégis kiemelkedő személyek, akik mellett nem mehetünk el szó nélkül. No, nem feltétlen azért emelkednek ki, mert kompetensebbek lennének kollégáiknál, hanem azért, mert mindazt a badarságot, amit társaik csendben írnak be a pártprogramokba, ők jó hangosan kimondják. Ilyen az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára, Olekszij Danilov is. Szemezgessünk a politikus legszórakoztatóbb kijelentéseiből és ismerjük meg közelebbről az ukrán nemzetbiztonság fura urát.Heil Ukrajna!
„Dicsőség Ukrajnának! Dicsőség a hősöknek!” – immáron hivatalos a szlogen, amit eddig csupán a legradikálisabb nacionalisták használtak. Apró lépés a nácizmus felé, nagy ugrás a sötétségébe, de mit is várhatnánk egy olyan országtól, ahol mindennaposak a nemzetiségek elleni támadások és állami segítséggel fegyvereznek fel szélsőjobboldali milíciákat. Ukrajna már csak ilyen – várjuk a Heil Zelenszkij köszönés törvénybeiktatását.Putyin: a nácizmusra emlékeztet a tősgyökeres népekről rendelkező ukrán törvénytervezet
A náci Németország eszméire emlékeztet az az ukrán törvénytervezet, amely tősgyökeres és nem tősgyökeres népekre osztja Ukrajna lakosságát – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, a Rosszija 1 és a Rosszija 24 televízióban szerda este bemutatott interjúban.Továbbra sem tekinti őshonos népnek a kárpátaljai magyarokat az ukrán vezetés
Volodimir Zelenszkij halaszthatatlan jelzéssel nyújtotta be az ukrán parlamentnek az Ukrajna őshonos népeiről szóló törvénytervezetet. A javaslat szerint csak az Ukrajna területén kívül saját államalakulattal nem rendelkező népeket ismerik el őshonosnak, Kijev álláspontja nyilvánvalóvá vált arról, hogy az országban élő magyarokat és számos más kisebbséget nem tekintenek őshonosnak a saját szülőföldjükön.Ajánljuk még