Heil Ukrajna!
„Dicsőség Ukrajnának! Dicsőség a hősöknek!” – immáron hivatalos a szlogen, amit eddig csupán a legradikálisabb nacionalisták használtak. Apró lépés a nácizmus felé, nagy ugrás a sötétségébe, de mit is várhatnánk egy olyan országtól, ahol mindennaposak a nemzetiségek elleni támadások és állami segítséggel fegyvereznek fel szélsőjobboldali milíciákat. Ukrajna már csak ilyen – várjuk a Heil Zelenszkij köszönés törvénybeiktatását.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nemrégiben megtiltotta, hogy az ukrán válogatott együtt használja ezt a két kifejezést, mondván, hogy nem tolerálja a politikai indíttatású szlogeneket. Azonban a haza büszke védőit ez nem tántoríthatja el attól, hogy kitartsanak a „Dicsőség Ukrajnának! Dicsőség a hősöknek!” köszöntés alkalmazásától. Nem példa nélküli a dolog, a berlini olimpián sem törődtek a németek vele, hogy kit zavar a Heil Hitler. Ukrán barátaink azzal válaszoltak az UEFA döntésére, hogy hivatalos szlogenné tették a szélsőségesek korábbi mottóját, ezen kívül új szimbólumokat is jóváhagyott az ukrán szövetség: a szövetség hivatalos címerét, alatta „Ukraine” felirattal, valamint az ország térképét közepén az ukrán címerrel.
A szlogen egy kis lépés a nácizmus felé, de nagy ugrás a sötétségbe. Az ukrán politika szélsőjobb felé tolódása nem itt kezdődött, sajnos azonban valószínűleg nem is itt ér majd véget. Ha az utóbbi évek fejleményeire tekintünk vissza, egyértelművé válik, hogy Kijev nemcsak, hogy tolerálja, de támogatja is a náci jellegű eszméket. Az ehhez vezető út nem is volt olyan hosszú.
A narancsos forradalmat követően az ukrán vezetés nehéz helyzetbe került. A beígért EU-csatlakozás csak nem jött el, Oroszországtól eltávolodtak és egyre nehezebb lett elhitetni a szavazókkal, hogy a fejlett Nyugat és a maradi Moszkva között kell dönteniük, kellett egy új eszme. A mozgató elv kéznél volt: minden elmaradott, gazdasági válsággal küzdő ország kompenzálni kezd és megkezdi keresni az ellenségképeket. Így volt a harmincas évek Németországában, ahol megtalálták a zsidókat, így volt Zimbabwében, ahol a fehérek lettek a bűnösök, és így történt Ukrajnában, ahol minden feszültséget a kisebbségekre vetítettek, elsősorban az oroszokra.
Kozákok népe
Az új hatalomnak új bázis kellett, és a dühös, frusztrált szélsőjobb tökéletes alapot nyújtott. Egy olyan nép számára, amely önálló történelemmel mindössze pár évtizedre visszatekintve létezik, meg kellett alapozni a hősi múltat, megtalálták tehát a kozákokat, mint az ukrán nép őseit, akiket folyamatosan elnyomtak erősebb szomszédaik. Ezzel egyetlen probléma van: a kozákság nem népcsoport, hanem foglalkozás volt a maga idejében. Szökött jobbágyok és banditák gyülekezete, akik privilégiumokat kaptak a katonai szolgálatukért. Példaként: ez nagyjából olyan, mintha a magyar történelmet a hajdúkra alapoznánk. Nem szabad azonban összekevernünk a mai Ukrajna területén tevékenykedő kozákokat a doni kozákokkal. Az ukrajnai kozákok – szicsevikek – homogén nemzetiségi csoportból álltak, a cári birodalom szláv alattvalói közül kerültek ki. A doni kozákok azonban a belső Oroszországban élő nomád népcsoportok és a hozzájuk csapódott oroszok keverékéből alakultak ki, így nekik valóban vannak saját hagyományaik, ők inkább a székelyekre emlékeztető önálló egységet alkotnak. Erre az ukránok rendkívül irigyek, annyira, hogy a hivatalos történetírás őket jelenleg „elkóborolt” ukránoknak tartja. Ezzel a Kelet-Ukrajnában jelenleg a szeparatisták oldalán harcoló doni kozákok valószínűleg nem értenek egyet.
Persze, miután belegondoltak abba, hogy ha ki is tartanak a kozák–ukrán folytonosság mellett, legfeljebb a tizenhatodik századig nyúlhatnak vissza, azonban szomszédaik legalább ezeréves múlttal rendelkeznek, ezért messzebb kellett menjenek. Így lettek a kozákok ősei előbb a Kijevet alapító vikingek, de itt nem álltak le. Elmentek egészen Hérodotoszig és nyakatekert levezetéseken keresztül bizonyították, hogy az ukránok igenis a szarmaták és az amazonok leszármazottai. Az senkit nem zavart, hogy az amazonoké egy csupán mítoszokból ismert nép (fenntartom a jogot, hogy ha ez igaz, az én ősapám valóban egy turulmadár volt). Azt hihetnénk, hogy ez elég hősi és ősi származást igazol keleti barátaink számára. Tévedünk. Amikor Kijev mellett őskori település nyomait találták meg, megszületett az ukrán ősember, aki mamutagyarra rajzolta az ország első térképét. A mamutagyar is meglett, bár nem állították ki, de ha nem hisszük el, akkor nem vagyunk hazafiak.Az ukrán ősember sokat vándorolhatott, ugyanis az Ukrán Tudományos Akadémia egyik professzora bizonyította, hogy Jézus is ukrán volt, mi több: az utolsó vacsorán borscsot evett (ha már ukrán konyha, én a pelmennyit választottam volna, de ezen ne akadjunk fel).
Übermensch, mensch, untermensch
Ahogyan említettem, rendes náci rezsim nem működhet ellenségek és fajelmélet nélkül. Ukrajna sem kivétel ez alól, meg is alapozták hát a saját rendszerüket. A nyelvtörvény népességekre vonatkozó besorolása egyértelműen követi a hitleri felosztást. Lássuk a sorrendet: legfelül természetesen az ukránok állnak, akik az őskor óta uralkodnak a feketefölddel termő, Isten adta vidéken. Elhozták a kereszténységet – bár ha jól sejtem, Júdás azért mégis csak orosz lehetett –, és civilizálták az ostoba európai népeket (kivételt képeznek a németek, franciák és a Brexit előtti angolok). Milyen csodás nemzet, a kozákok örökösei és ősei egyben. Őket követik az „őshonos kisebbségek”, azok a nemzetek, akik saját országgal nem rendelkeznek, de a jó ukránok befogadták őket. A krimi tatárok nyilván az orosz elnyomás elől menekültek már Dzsingisz kán idejében. És aztán ott vannak az alávaló betolakodók. Azok a kisebbségek, akik rendelkeznek saját országgal, mégis ádáz módon beszivárogtak a napfényes Ukrajna gazdag földjére, természetesen azért, hogy bomlasszák az ukrán egységet, és szeparatista tevékenységet folytassanak – biztosan az oroszok állnak az egész mögött. Ide tartozunk mi, magyarok, a leggonoszabb, velejéig romlott orosz megszállók, és a románok meg a szlovákok. No igen, az ukrán nacionalisták elérték azt, amit még a kisantant sem: közös nevezőre hozott minket a románokkal és a szlovákokkal.
Még nincs este
Van egy ukrán mondás, nagyjából a „nyugtával dicsérd a napot”, vagy a „ne igyál előre a medve bőrére” megfelelője: még nincs este (ще не вечір). Nagyjából ez jellemzi az ukránok világképét: részükről ez a dicsőség ismételt felragyogását jelenti, mindenki más számára, azt, hogy magasan hordott orral lehet a legnagyobbat esni. Ahogyan gyerekkoromban minden alkalommal, amikor iskolai rendezvényen, vagy egyéb ünnepségeken felhangzott az ukrán himnusz első sora – Ще не вмерла Україна, ні слава, ні воля (Él még Ukrajnának dicsősége, szabadsága) – most is csak ennyit teszek hozzá: még nincs este.
Forrás: Kárpátalja.ma, Origo; Fotó: Képernyőfelvétel
