Pesti Srácok

Iványi Gábor egyházának egyik iskolaigazgatóját is kihallgatta a NAV, de már el is engedték

null

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség gazdasági hivatalának vezetőjét, Ónodi István bilincsben vitték el kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói gazdasági bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt, az egyház egyik iskolaigazgatóját, Kurina Laurát pedig kihallgatták, de már el is engedték. Iványi Gábor szerint az ügy azért robbant ki, hogy eltereljék a figyelmet Novák Katalin és Varga Judit távozásáról, csakhogy ez az ügy már tavalyelőtt is porondon volt.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, 2024. február 20-án, reggel 6 órakor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói háromórás házkutatás után, magánlakásáról bilincsben elvitték Békéscsabára Ónodi István lelkészt, az egyház és intézményei gazdasági hivatalának vezetőjét. A NAV hivatalosan „gazdasági bűncselekmény megalapozott gyanúja” miatt indított eljárást. Kedden kora délután pedig Kurina Laurát, az egyház egyik iskolájának igazgatóját is kihallgatták a nyomozók. Iványi Gábor a 24.hu kérdésére elmondta, hogy mindez összefüggésben állhat azzal, hogy két éve, 2022 februárjában a NAV nyomozói megszállták az egyház Dankó utcai központját, és iratokat, számítástechnikai eszközöket, adathordozókat foglaltak le. Iványi a lapnak azt mondta, hogy a lefoglalt iratokat és eszközöket nem kapták vissza, és arról sem kaptak tájékoztatást, hogy milyen eljárás folyik ellenük, illetve az milyen szakaszban van.

– vélekedett a MET elnöke, aki úgy gondolja, nem véletlen, hogy a Novák Katalin köztársasági elnök bukását és Varga Judit igazságügyi miniszter visszavonulását eredményező kegyelmi botrány utánra időzítették az intézkedést. Szerinte erről az ügyről akarják elterelni a figyelmet, például a MET tisztségviselőivel szembeni fellépéssel. Arról, hogy pontosan milyen indokkal vehették őrizetbe az egyház gazdasági igazgatóját és intézményvezetőjét, Iványi Gábor nem tudott tájékoztatást adni. A vezető lelkész úgy tudja, hogy Ónodi Istvánt a nyomozók előbb Békéscsabára, majd Gyulára szállították. Tájékoztatása szerint a gazdasági vezetőt 72 órára őrizetben tartják. Kurina Laura iskolaigazgatót Székesfehérváron hallgatták ki a nyomozók, majd elengedték – mondta.

PestiSracok facebook image

Forrás: 24.hu; Fotó: MTI/Kallos Bea

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.