oltalom karitatív egyesület
Iványi kiprédikálta a kritikára vetemedő Telexet
Csaknem kiátkozta a Telexet a baloldal díszegyháza, amiért a liberális hírportál le merte írni: Iványiéknak a folyamatosa baloldali hisztériakeltés mellett, vagy inkább helyett B-tervet is kellett volna készíteniük, hogy ne görgessenek maguk előtt idővel egyre duzzadó, kilátástalan adóssághalmazt. Az ominózus cikknek nemcsak Bartus László, Gyurcsány Ferenc hírhedt házitollnoka és a DK-s propagandaportál, a Nyugati Fény ment neki, de maga Iványi Gábor is kiprédikálta őket, azt állítva: a Telex egyenesen azt sugallta, hogy nem érdemes nekik adományokat adni, mert nem érdemes. Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak. Bűz, mocsok és utcai agresszió – Teljesen élhetetlenné vált a Dankó utca és környéke (videó+riport a nyóckerből)
Budapesten, a VIII. kerületi Dankó utcában már az autóból kiszállva körbelengi az embert a vizelet áporodott szaga, amit durván fel is erősít a 39 fokos rekkenő hőség. A flaszteron kisebb-nagyobb, még nedves és a betonba már szinte beleégett foltok – talán jobb nem találgatni, melyik milyen testnedv maradványa lehet. Az orrfacsaró bűz és az egész utca visszataszító látványa a legtöbbeket gyors továbbhaladásra sarkallja, de vannak, akiket nem zavar ez a sajátos csendélet. Azokat, akik két párolgó vizelettócsa között nyugodtan kortyolják egy lépcsőn, vagy csak a padkán ülve a felmelegedett kannást, vagy a török vendégmunkást, aki a daru alatt állva, védősisakban egy vasbeton elem magasba emelését irányítja épp, az Oltalom Egyesület menhelyével szemközt épülő társasháznál – merthogy a Dankón legalább száz új lakás épül momentán. Közben azok, akik évtizedek óta élnek itt, a VIII. kerület szívében, végső elkeseredésükben már akárhová elköltöznének, csak el innen. Amikor már nemhogy az együttérzés, a szociális érzékenység, de már a klórmész sem segít... Ilyenné lett három év balliberális vezetés után a főváros többre érdemes utcája, pusztán az elfogadás és segítő szeretet jegyében. Lehet, hogy széklettől-vizelettől bűzlik, ordibálástól vagy épp rendőrautó szirénájától visszhangos, de legalább sokszínű. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.