oltalom karitatív egyesület
Legalább négy éven át "tehette zsebre" 1300 dolgozója levont járulékait az Iványi-féle Oltalom egyesület
Hosszabb ideje nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Iványi Gábor karitatív egyesületével összefüggésben. Úgy tudjuk, az eljárás olyan alkalmazottak bejelentésére indult, akik rájöttek, hogy semmilyen járulékot nem fizetnek utánuk Iványiék. Megkeresésünkre a NAV közölte, hogy mintegy hárommilliárdos költségvetési csalás ügyében folyik az eljárás, de az Oltalom Karitatív Egyesület nemcsak a költségvetést károsította meg, hanem mintegy 1300 dolgozóját is, akiktől négy éven át úgy vonta le munkabérekből a személyijövedelemadó-előleget, a nyugdíjjárulékot, valamint az egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékot, hogy azokat már nem fizették be. Ez egyébként azt jelenti, hogy ennek az 1300 embernek sem a szolgálati éveik, sem a nyugdíjuk nem rendezett, sőt, egészségügyi ellátásuk is veszélybe került. A PestiSrácok.hu megtudta, hogy nemcsak a hajléktalanellátásra és egyéb szociális ellátásra szakosodott intézményeik dolgozóit károsították meg, hanem a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség által működtetett vidéki iskolák, óvodák dolgozóit is, többek között halmozottan hátrányos helyzetű szabolcsi településeken. Csak a vizsgált négy év alatt hárommilliárd forintnyi dolgozói járulékot "tettek zsebre" (azaz vontak le és nem fizettek be alkalmazottaik után) – tegyük hozzá, hogy azóta további két év telt el, amelyben nem valószínű, hogy változott volna adózási gyakorlatuk... Nem fizettek járulékot, lecsapott a NAV Iványiék egyesületére – Kitört a balhé a helyszínen, a Soros-féle civilek rögtön vallás- és politikai üldöztetést kiáltanak (Képgaléria+videó! - Frissítve!)
Harminc adóellenőr végzett helyszíni vizsgálatot az Iványi Gábor által vezetett Oltalom Karitatív Egyesület pesti, Dankó utcai központjában. A Soros-hálózathoz köthető szervezet korábban maga vallotta be a honlapján: régóta nem fizettek adót és járulékot a dolgozók után, és már egy évvel ezelőtt is 246 millió forint volt a tartozásuk, amivel nemcsak a magyar államot, de dolgozóikat is megkárosították. Az egy ideig a baloldal államfőjelöltjeként is futtatott Iványi most úgy magyarázkodik: azért tartoznak az államnak, mert nem kapták meg az egyházaknak kijáró támogatást. (Aminek az oka, hogy az általa vezetett metodista egylet nem felel meg az egyházügyi törvény kritériumaninak – ráadásul a valódi egyházak alapítványainak, egyesületeinek is kell adózniuk a dolgozóik után.) Információink szerint az ügyben a NAV különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával nyomoz. A helyszínen tartózkodó tudósítónk szerint dulakodás alakult ki az egyesület központjában, aktivistáik inzultálták a NAV ellenőreit, nagy médiafigyelem közepette. Utóbbi miatt Tényi István a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) és a KNYF alárendeltségébe tartozó Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészséghez fordult hatósági eljárás megzavarása vétség, továbbá hivatalos személy elleni erőszak bűntett gyanúja miatt. Emellett egyre több baloldali politikus tűnik fel a helyszínen; este hatra Karácsony Gergely és Iványi Gábor politikai demonstrációt hirdetett. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.