költségvetési csalás
Hölgyek, urak, ez már bohóctréfa! Tudja még valaki, kicsoda Simon Gábor, akinek ügyét immár az ötödik bíró tárgyalja? (videó)
Erős bohóctréfává kezd fajulni a bíróságon az MSZP sírásójának mondott Simon Gábor ügye, ami a tizenkettedik évébe lépett. A per maga már kilenc éve tart, immár az ötödik bíró tárgyalja, és még mindig elsőfokon járunk. Mindezt úgy, hogy Simon már korábban befizette az államkasszába a terhére rótt adóhiányt. Néhai Welsz Tamással kapcsolatos ügyrésze pedig annak ellenére sántít, hogy a tettestárs beismert mindet és el is ítélték már, az a bizonyos Simon édesanyja vezetéknevére kiállított hamis útlevél azonban nem áll a hatóság rendelkezésére. A főváros közműszolgáltatójának tenderbajnoka a Trippon házát felújító, visszaosztó építőipari cég
Ugyanaz az építőipari vállalkozás újította fel hálából Trippon Norbert 200 milliós házát, hálából a zsíros munkákért, mint amelyikről tényfeltáró riportsorozatunk csütörtökön megjelent első részében írtuk meg, hogy generálkivitelezőként vitt el keretszerződés keretében egy munkát a főváros közműszolgáltató cégétől, amit végül egy alvállalkozói piramislánc alján egy kis családi vállalkozás végzett el ténylegesen. Azt a céget pedig nemes egyszerűséggel nem fizették ki a láncban felette szereplők. A szóban forgó Szin-Ker Kft. a BKM Zrt. és elődje, a FŐTÁV tenderbajnoka, zsinórban nyeri a közbeszerzéseket, főként eseti építési munkákra kötött úgynevezett keretszerződéseket, alkalmanként 300–500 millió forintos összegben. Nemcsak a közműszolgáltatónál és Újpesten, hanem 2019 óta több baloldali vezetésű önkormányzatnál is tarolt a cég, az évi több milliárdos árbevételből addig mókoltak, amíg végül mindössze évi néhány millió forintos adózási kötelezettségük keletkezett. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott. Vályi dührohama: az újságírók már mocskot és szart dobálnak
Noha, Vályi már patkány módon próbált elmenekülni a felelősség elől, azonban a tényeket minden kísérlete ellenére sem tudta elferdíteni.