Pesti Srácok

Lamborghinit és Ferrarit foglaltak le a rendőrök, majd rács mögé küldték a parkfenntartási biznisz kulcsfiguráját

Lamborghinit és Ferrarit foglaltak le a rendőrök, majd rács mögé küldték a parkfenntartási biznisz kulcsfiguráját

Bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják és letartóztatták Z.Zsoltot a Pannon Park Forest Kft. korábbi tulajdonosát, akinek a cégcsoportjával a fővárosi kerületek többsége szerződött, pártállástól függetlenül. Az üggyel összefüggésben a Nemzetei Adó- és Vámhivatal korábban lefoglalt egy ritka Ferrarit és egy Lamborghini Urust is.

A 24.hu információit megerősítette a a Baranya Vármegyei Főügyészség szóvivője, Kutas Tamás. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága folytat nyomozást különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, illetve üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett vesztegetés miatt. A tavaly indult vizsgálatban már 16 gyanúsítottat hallgattak ki -tájékoztatta a lapot a szóvivő.

Az ügy összefügg azzal a tavaly novemberi NAV-os bejelentéssel, amelyből kiderült, hogy a többi között egy ritka Ferrarit és egy Lamborghini Urust foglaltak le egy „számlagyár” felgöngyölítése során. Az egyik autó csomagtartójából 1,1 millió euró került elő. Akkor azt is közölték, hogy az akciót követően három gyanúsított letartóztatását rendelte el Pécsi Járásbíróság, az érintettek és a jelentős vagyoni hátrány okozásával gyanúsított cégek nevét viszont nem hozták nyilvánosságra. A lap úgy tudja, hogy mind Z. Zsolt, mind a három korábban őrizetbe vett, de időközben szabadon engedett férfi abban a céges hálózatban játszik vezető szerepet, amelynek tagjai hosszú ideje uralják a budapesti kertészeti és parkfenntartási bizniszt, és a kerületek nagy részével jelenleg is szerződéses viszonyban állnak.

A Szabad Európa 2020-ban részletes cikksorozatban tárta fel, hogy a cégháló nagyobb tagjai, a Parkfenntartó Kertészeti és Szolgáltató, a ZÖFE Zöldterület-fenntartó és Fejlesztő, a Pannon Park Forest és a DeerGarden Kft. hogyan húzta be sorban a pályázatokat függetlenül attól, hogy egy-egy kerület vezetése kormánypárti vagy ellenzéki. A lap szerint a cégháló tagjai néha különálló vállalkozásként indultak és nyertek, néha pedig konzorciumként vitték el az önkormányzatoktól a 2–4 éves keretszerződéseket. Az üzlet méreteit jelzi, hogy a négy cég a 2022-es üzleti évben együtt több mint 19 milliárd forint bevételt könyvelhetett el, miközben a tulajdonosi körök jelentős részben fedték egymást.

PestiSracok facebook image

Molnár Zsolt az egyik kulcsfigura?

Azt szintén a Szabad Európa írta meg Z. beágyazottságát illusztrálva, hogy 2012-ben Tasnádi Lászlóval, Pintér Sándor belügyminiszter korábbi államtitkárával, bizalmasával is közös céget alapított. A cégháló egyik szereplőjének pedig volt közös vállalkozása Molnár Zsolt szocialista politikus feleségével. A cég egy nem túl sikeres szoláriumot működtetett 2010 környékén, ám ahogy a Magyar Narancs feltárta, az együttműködés szálai egy olyan üzleti körhöz vezettek, amely nemcsak a közpark-üzletben, hanem az ingatlanügyletekben is érdekelt volt. Molnárék egykori üzlettársai jelentős számú önkormányzati ingatlant tudtak megszerezni a belvárosi kerületekben. Molnár a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke volt két cikluson át, mentelmi jogát a napokban függesztette fel a parlament, miután az ügyészség szerint 40 millió forint kenőpénzt vett át.

Forrás: 24.hu, fotó: NAV.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

László Petra: Ami velem történt, az a XXI. század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt – PS-interjú!

Magyar ugar 2018 november 5.
Nemcsak a korábbi munkáját, hanem kis híján az egzisztenciáját is elveszítette a PestiSrácok.hu operatőre, László Petra, akit a múlt héten jogerősen felmentett a Kúria, amely kimondta, hogy nem rugdosott migránsokat 2015 szeptemberében Röszkén. Kolléganőnk fejére dzsihadisták tűztek ki vérdíjat a nemzetközi szintre gründolt hisztéria legsötétebb időszakában, miközben a hangulatot keltők egy olyan embert – az állítólagos áldozatot – magasztaltak jóságos menekültként, aki a hírek szerint tevékenyen részt vett a kurdok elleni népirtásban Irakban. László Petra portálunknak beszélt arról is, hogy az N1TV vezetésének esze ágában sem volt meghallgatni az ő verzióját, amit ma már megért, hisz a néppártosodás szemfényvesztésével kampányoló, ám valójában balra tolódó Jobbiknak inkább az volt az érdeke, hogy az őrjöngők elé vessék koncnak. László Petra reménykedik, hogy a bűncselekmény hiányában történt felmentő ítéletnek lesz olyan következménye is, hogy az eddig csak hazugságokat terjesztők kénytelenek lesznek egyszer közölni a tényszerű valóságot is az ügyben.