Pesti Srácok

A főváros közműszolgáltatójának tenderbajnoka a Trippon házát felújító, visszaosztó építőipari cég

null

Ugyanaz az építőipari vállalkozás újította fel hálából Trippon Norbert 200 milliós házát, hálából a zsíros munkákért, mint amelyikről tényfeltáró riportsorozatunk csütörtökön megjelent első részében írtuk meg, hogy generálkivitelezőként vitt el keretszerződés keretében egy munkát a főváros közműszolgáltató cégétől, amit végül egy alvállalkozói piramislánc alján egy kis családi vállalkozás végzett el ténylegesen. Azt a céget pedig nemes egyszerűséggel nem fizették ki a láncban felette szereplők. A szóban forgó Szin-Ker Kft. a BKM Zrt. és elődje, a FŐTÁV tenderbajnoka, zsinórban nyeri a közbeszerzéseket, főként eseti építési munkákra kötött úgynevezett keretszerződéseket, alkalmanként 300–500 millió forintos összegben. Nemcsak a közműszolgáltatónál és Újpesten, hanem 2019 óta több baloldali vezetésű önkormányzatnál is tarolt a cég, az évi több milliárdos árbevételből addig mókoltak, amíg végül mindössze évi néhány millió forintos adózási kötelezettségük keletkezett.

Szerkesztőségünket egy évvel ezelőtt kereste meg az az elkeseredett alvállalkozó – az AAA Plusz Energy Kft. képviselői –, amely akkora pofont kapott a Mártha Imréék által kiírt közbeszerzésre épült cégpiramis balekjaként, hogy akár csődbe is mehetnek.

Ahogy arról beszámoltunk, a balatonfenyvesi korábbi Főkétüsz-üdülő teljeskörű felújítását – amelyre a munkát ténylegesen elvégző vállalkozók szerint semmi szükség nem volt, csak a pénzt kellett valamire elkölteni – egy 300 millió forintos eseti építési, karbantartási munkákra írt keretszerződésbe szuszakolta be a BKM. A keretszerződésre kiírt közbeszerzést a Szin-Ker Kft. nyerte, akik az építési napló tanúsága szerint a munkaterület-átadáson voltak ott először és utoljára... A munkára négy tagból álló cégpiramis épült. A Szin-Ker Kft. a Norton Vision Kft-nek adta tovább, az pedig egy Green Dynamic Kft. nevű cégnek, ők szerződtek a munkát elvégző AAA Plusz Energy Kft-vel. Hogy ténylegesen mennyit költöttek el a projektre, az talány, annyi kézen folyatták át a közműszolgáltatótól érkező közpénzt. Annyi tudható, hogy a kicsi cég további munkák ígéretéért áron alul, 57 és fél millió forintért vállalta a teljeskörű felújítást, és ehhez még pótmunkákat is rendeltek. Végül sem az utolsó számlájukat, sem a pótmunkákat nem fizették ki. Ez összesen 22 millió forintot meghaladó összeg, amiért hiába futnak 2022 vége óta, a műszaki átadás-átvételt kérő, sürgető leveleikre sem válaszoltak. Egyszerűen kizárták őket az építkezésről, majd elmondásuk szerint folyamatos fenyegetésekkel próbálták őket leállítani, de ők nem adják fel, mert egy ekkora méretű kintlévőséget nem tudnak kezelni és tönkremehetnek.

A PestiSrácok.hu egy éve dolgozik a balatonfenyvesi üdülőfelújítás botrányos ügyén keresztül a fővárosi közműszolgáltató, illetve baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatok egyes közbeszerzéseivel. Utánajártunk az ezeken rendre megjelenő cégeknek, és nemcsak az derült ki, hogy több vállalkozás együttműködhet ezekben a közbeszerzésekben, azaz felmerül a kartellezés gyanúja, hanem az is, hogy bevett gyakorlat az alvállalkozói cégpiramis, amelyeken csak a BKM-től százmilliók folynak keresztül. A szóban forgó cégek évi több milliárd forint értékben nyertek közbeszerzéseket a baloldali önkormányzatoktól, illetve azok száz százalékos tulajdonú cégeitől. Csak a Szin-Ker Kft. a legutóbbi lezárt gazdasági évben, amelynek adatai hozzáférhetőek, 2022-ben 3,7 milliárd forint nettó árbevételre tett szert, ebből 5 millió forint adókötelezettsége volt. 2019-től pedig összesen a 10 milliárdot is meghaladja a bevételük. Ez idő alatt – kapaszkodjanak meg – még az 50 millió forintot sem érte el a befizetendő, illetve befizetett adó.

PestiSracok facebook image

Mivel szembetűnő, hogy Mártháék, továbbá a II. kerület, Újpest és Újbuda is ontja a nyertes közbeszerzéseket a cégre, felmerült bennünk annak lehetősége, hogy a Demokratikus Koalíció egyik kedvenc cégéről lehet szó, amely vélhetően nem rendkívüli szakértelme miatt vált ekkora tenderbajnokká – kiváltképp, hogy abban a projektben, amelyre két kötegnyi irat alapján részletesen rálátunk, egyetlen kapavágást sem végeztek. Nagyon úgy tűnik, nem tévedtünk...

Adalék a két kötegnyi iratból, amelyekhez az ügyletet érintően hozzájutottunk

Kollégáink az újpesti önkormányzat közbeszerzései és Trippon Norbert házfelújítása kapcsán folyamatban lévő büntetőügyből jutottak hozzá iratokhoz. A szerkesztőségünk birtokában lévő vallomásban M. Péter, a Motingatlan Kft. ügyvezető tulajdonosa azt állítja, a Szin-Ker Kft. ügyvezetője kereste meg azzal, hogy kamu számlát kellene kiállítani Trippon házának felújításához. A munkát nem kell megcsinálni, azt ők kell, hogy elvégezzék, cserébe az önkormányzattól kapott munkákért. Szó szerint ez áll a jegyzőkönyvben:

A büntetőeljárás alatt álló cégvezető a jegyzőkönyv szerint részletesen beszámolt arról, hogy négy fiktív számlát kellett összesen kiállítania összesen 18 millió forint értékben; ezzel papírozták le úgymond a Trippon feleségének nevén lévő ház felújítását. Trippon Norbert a felesége nevére kiállított számla összegét átutalta a Motingatlan Kft-nek. Ők felvették a számlájukról és készpénzben továbbadták a Szin-Ker-es S. Andrásnak.

Az újpesti önkormányzat száz százalékos önkormányzati tulajdonban lévő cége, az Újpesti Városgondnokság Kft. ellátási körébe tartozó épületek karbantartási, felújítási, javítási munkálatainak elvégzésére keretszerződéses közbeszerzést írt ki 290 millió forint értékben, amit a Szin-Ker Kft. nyert. Korábban az Újpesti Rendelőintézet is megbízta a céget a bőrgyógyászat, nőgyógyászat, gyermekgyógytorna, gyermek szakrendelő építési, felújítási munkálataival, 38 millió forint értékben.

Trippon Norbertéknél a NAV nyomozói a keddi napon házkutatást tartottak. Sajtóinformációk szerint kiterjedt számlagyáras ügyben folyik a nyomozás Újpesten, amelyben érintett Trippon és része házfelújítási ügylet is. És ez még csak egy önkormányzat...

2019 óta csak a fővárosi önkormányzatoktól, illetve a BKM-től és elődeitől 3,8 milliárd forint értékben potyogott le nyertes közbeszerzés a Szin-Ker Kft-nek. Ebből a II. kerület 1 milliárddal, Kispest 112 millióval, a XIII. kerület 258 millióval, és a nyertes közbeszerzés-mennyiség alapján csúcstartó Újbuda hat közbeszerzéssel összesen 918 millió forinttal hizlalta a céget. Erre jön a Fővárosi Önkormányzat állítólag spórolási céllal összevont közműszolgáltató cégei által biztosított munkák, általában keretszerződésekben... De többet egyelőre nem árulunk el, hogy tartogasson meglepetéseket tényfeltáró riportsorozatunk következő része is, amelyet a hétfői napon olvashatnak majd.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.