Szegény pici kormánypártiak még mindig a traumáik miatt panaszkodnak
A Védvonal felállítása után is maradtak sürgető feladatai a Fidesznek. Vigaszvonalat is kell szervezni azoknak a kormánypártiaknak, akik még mindig a 16 év orbáni kormányzás alatt szerzett képzelt sérelmeik miatt követelnek maguknak a nagy ölelést és és még több tiszteletet.
Egészen megdöbbentő, de akadnak egyesek, akik április 12-e óta nem képesek megérteni, hogy többet nem tölthetik be jajgatásukkal a számukra rendelt nyilvánosság tereit. Ők vannak kormányon, ez idő tájt az ő szociológusaik által kidolgozott remek elméletek alapján kormányozzák az országot, és sem a Fidesz, sem Orbán nem nyomja el többet őket. Igaz, korábban sem nagyon nyomta el őket, de egy demokráciában mindenki olyan elnyomást képzel magának, amit nem szégyell.
Mégsem képes kikopni a „szegény placek kesergései az Orbán okozta tramumákról” című műfaj. Újra meg újra előkerül egy minimum felső középosztálybeli, aki politikai, jogi és erkölcsi elégtételt követel a traumái miatt, amiket a 16 évnyi fideszes kormányzás okozott benne. De még inkább valamiféle ködös, közelebbről ki nem fejtett bosszút szeretne, amiért benne rossz vibe-ok keringtek Orbán miniszterelnöksége alatt. És mivel felül-alul be vannak dugaszolva, azóta se távoztak belőle a rossz vibe-ok tavaszi szellő formájában.
A rossz vibe-ok okozta hisztéria európai találmány, onnan másolták a mi libsijeink, mint best practice. Az Európai Tanács néhány fordulója után léptek kamerák elé Orbán derék nyugati kollégái azzal, hogy ugyan a magyar miniszterelnök jól érvelt, tulajdonképpen logikus és helytálló megállapításokat tett, tovább a javaslatai is kézenfekvők, de ezen inkább megsértődtek. Mert az igazság kellemetlen. A rossz vibe-ok pedig azóta traumatizált állapottá fejlődtek, amire igen nehéz olyan magyarázatot találni, amiben az önmagát traumatizáltnak ábrázoló NER-sérült objektív nézőpontból épelméjűnek tekinthető.
Mert a mimózák figyelmébe szeretném ajánlani, hogy traumatizálva nem azok vannak, akik bő másfél évtizedig nem birtokolták a főhatalmat, hanem pl. azok az ukránok, akik mellől a ruszkik kibombázták a nagymamát. Vagy fordítva. Meg azok a nyugati jóemberek, akik most szembesülnek azzal, hogy az általuk oly nagy szívvel befogadottak bizony leszeletelik a szomszéd fejét, ha úri kedvük úgy hozza, esténként meg összeszurkálják a csinosabb, őket versenyképes stricinek vagy gazdának nem tekintő lányokat. Esetleg, nagy ráhagyással azok az ökrök, aki a Tiszára szavaztak, de a kormányalakítás után rögtön kirúgták őket a megváltóik. De semmiképpen nem traumatizáltak azok, akik ideológiai vagy egyéb csoportképző identitások alapján vitatkoztak a Fidesszel.
Nyilván nem a semmiből jött ez a véget nem érő kesergés. Az irigység és a demagógia mellé a szüntelen panaszkodást és nyafogást tudta hozzátenni a 21. századból eddig eltelt idő a 20. századból örökölt baloldalunkhoz. Nekik áldozatnak kell lenni, hiszen az áldozatnak mindig igaza van. Aki több áldozati pontot tud felmutatni, az győzött – a tartalomtól függetlenül.
A szegény kis kormánypárti placek pedig kesereg, mert ugyan ő, de legalábbis az övéi birtokolják a hatalmat, de szeretné, ha igaza is lenne. Ehhez pedig áldozatnak kell lennie, az elmúlt 16 év áldozatának. És ha máshogy nem megy, akkor egy divatos pszichés izével. Egy traumával. Mert az olyan menő. Meg hát ki a fene merné megkérdőjelezni, mint a békává változtatást a boszorkányperek sértetteinél. Legfeljebb megmagyarázza, hogy már elmúlt.
Nincs más lehetőség, mint a fideszes Vigaszvonal létrehozása. Mondjuk Czunyiné Bertalan Judit megölelhetné a korábbi SZDSZ-es ügyvivőt, amiért az 16 évig nem volt kormányon. Hátha ettől megnyugszik, és nem akarja Deák Danit bebörtönözni a traumáiért cserébe.
Vagy befejezhetnék a picsogást.
