Pesti Srácok

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

null

Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?

Nagy fölzúdulást keltett Bauer Tamás egykori SZDSZ-es, majd gyurcsányista politikus két nappal ezelőtti szerecsenmosdató Facebook-bejegyzése, amelyben egykori ÁVH-alezredes papájáról, a hírhedetten szadista Bauer „Körmös” Miklósról azt állította: nem kínzott meg senkit és jogilag teljesen ártatlan. A „Kis Körmös” mentegetőzése fölvetheti a kommunista bűnök tagadásának gyanúját, hiszen relativizálni, kisebbíteni próbálja egy ÁVH-s vallatótiszt közismert, részben dokumentált rémtetteit. (Képzeljük csak el, mi történne, ha valaki egy nyilas vallatótiszt bűneit próbálná magyarázgatni! Más kérdés, hogy ilyen ember Magyarországon nincs is; nálunk csak a bolsevikok rémtetteit szokták rendszeresen letagadni, elmismásolni a köztünk élő kommunisták.)

Bauer Tamás többek között azt írta:

PestiSracok facebook image

A tények makacs dolgok

A szerecsenmosdató írásra ma hosszú cikkben válaszolt Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese a Mandineren. Ebben idéz a Bauer Miklós munkásságáról szóló forrásokból, visszaemlékezésekből. Az egyik ilyen Kubinyi Ferenc írása a Kapu című lapban (1989. május, 2. évfolyam 5. szám, 16. oldal), amelyben az szerepel:

Máthé Áron történész (Fotó: Horváth Péter Gyula\PS)

Mindezt Gábor Róbert Az igazi szociáldemokrácia (Századvég Kiadó, 1998) című könyvében, annak 182. oldalán ekképp pontosította:

Gábor Róbert könyvében szerepel továbbá az is, hogy Ries Istvánt

Gábor szerint Bauer Miklós Péter Gábor legbelső munkatársai közé tartozott (161. oldal). Ugyanebben a kötetben olvashatjuk páter Kiss Szaléz kihallgatásának történetét is:

„Tragikus sorsú”... A volt komcsi pénzügyminiszter véleménye az ÁVH-s keretlegény mosdatásáról, avagy: kommunista kutyából sosem lesz demokrata szalonna (Forrás: Facebook)

Máthé Áron kiemelte: Bauer Miklós felesége is az ÁVH-n dolgozott, többek között ő gépelte Szücs Miklós boncolási jegyzőkönyvét, akit az ÁVH-n vertek agyon.

A történész ezután Farkas Vladimir visszaemlékezéséből idézett (Nincs mentség. Az ÁVH alezredese voltam; Interart Studió, 1990):

A Magyar Fórum „Jelentkezett egy szemtanú” (2000. október 12., 8. oldal) címen adott közre beszámolót dr. Bauer egyik áldozatának „élményeiről”:

Bauer Miklós 2000-ben interjút adott a Magyar Hírlapnak, amelyben önellentmondásba keveredett. Előbb azt állította, nem volt kihallgatótiszt, majd mégis elismerte, hogy két esetben ő hallgatott ki fogvatartottakat. Ezzel egyúttal az őt most mosdató fiát is cáfolta.

Bauer Miklós (Forrás: Magyar Nemzet)

Zárolt interjú

Mint Máthé Áron írja: van még egy forrás, egy hosszú interjú Bauer Miklóssal és feleségével, ez azonban azóta zárolva van, hogy Kozák Gyula rögzítette.

  • Körmös Bauer rendelkezése szerint a fia, Bauer Tamás dönthet arról, hogy kutathatóvá váljon-e az interjú. Ám Bauer Tamás 2019-ben, amikor az 56-os Intézetet a Veritas Intézetbe tagolták be, megerősítette a zárolást.

A volt ÁVH-s terrorista egyébként éppen arra számított, hogy nem maradnak fenn iratok: „Igaz, abban is biztos vagyok, hogy vádlóim sem tudják bizonyítani, amit állítanak rólam. Ötven évvel ezelőtti dolgokról van szó. Dokumentumok nincsenek, az ÁVH iratanyagának legnagyobb részét Kádárék 56 után - törvénytelenül - megsemmisítették. Az emlékezet gyarló, szelektív és torzít”.

Igen, hiszen maga a kommunista párt határozott a megsemmisítésről 1962-ben - tette hozzá Máthé Áron. Ám hiába égettek el dokumentumokat, maradtak más iratok, amelyek szó szerint megerősítik a fentieket. Egy 1955. január 31-i jelentésben, amely Bauer Miklós jelentései alapján készült, a következő olvasható:

Ebben a jelentésben idézik Körmös Bauer 1950-ben írt beszámolóját, amely megegyezik a Gábor Róbert által leírt leköpési és pofozási jelenettel. Egy másik, 1957-ben keletkezett iratban, amelyben Károlyi Márton ÁVH ezredes vallomása van, ezt olvashatjuk: „azután Riest Bauer verte vagy verette meg.” (ÁBTL 3.1.9. V-150019/4, 239. oldal)

Sóval etetéssel is kínoztak

Az eddigi vitákban még nem bukkant fel egy dr. Bauerről készült, 1962-es felülvizsgálati irat. Eszerint:

Mindehhez Máthé Áron annyi kiegészítést fűzött, hogy Noel Field nem halt meg, de nem is beszélt soha senkinek semmiről. A történész szerint a történeti kutatás izgalmas kérdése lehet, hogy az ÁVH-nál a nyugat-európai hírszerzési részleget rövid ideig irányító dr. Bauert vajon milyen megfontolásból helyezték a KOMPLEX Külkereskedelmi Vállalathoz osztályvezetőnek, ahol kollégái között felbukkant a szintén ex-ÁVH-s, szintén hírszerző Beszédes Károly. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy Bauer Tamás szülei gyakran összejártak még az 1980-as években is Péter Gáborékkal, ahogyan azt Zinner Tibor közli nemrég megjelent tanulmányában. (Egy zsidó ellenálló. In: Tanulmányok a magyarországi zsidóság történetéből, Budapest, 2019. Milton Friedman Egyetem, 313. oldal.) Ezt Zinner Tibornak maga a Bauer-házaspár mondta el a ’80-as évek végén, továbbá Tímár István volt ÁVH-s tiszt visszaemlékezése is rögzítette.

Máthé Áron emlékeztetett: Bauer Miklós ügyvédi praxisában egy másik ÁVH-ssal, Bárd Károllyal dolgozott együtt. A történész fölidézte: Vajda Tibor ÁVH-s tiszt jogi képviseletét Bauer Miklós ügyvédi irodája látta el. Ebben az ügyben kapták meg a Kuncze Gábor vezette belügyminisztériumból, Császár Józsefné személyügyi osztályvezetőtől (aki szintén ÁVH-s volt!) az igazolást, amely szerint az ÁVH-nál tilos volt az őrizetesek bántalmazása. Az irat ahhoz a személyiségi jogi perhez kellett, amelyet Bárdy Magda, Vajda Tibor egykori áldozata, kínzottja ellen indított nem más, mint maga Vajda.

Máthé Áron írását azzal zárta: „Tagadásnak, mismásolásnak, szerecsenmosdatásnak nincs értelme. A , vagyis a szülők iránti gyermeki kegyelet érthető indok, csak nem akkor, amikor egy véres terrorszervezet egyik magasrangú tisztjéről van szó”.

Máthé Áron teljes írását IDE KATTINTVA olvashatják el a Mandineren.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.