baloldali hazugságok
A nyolc lakosú Iborfa is a Tisza fellegvára lett egy hétre, avagy számmisztika a kamunépszavazás kapcsán
Az ember jó esetben megtanulja, hogy ha hazudik, akkor azt úgy csinálja, hogy ne hangozzon teljesen képtelenül, így hihető legyen. Példának okáért: ha a nyarat a nagyinál töltöttük, nem mondjuk azt a suliban, hogy a nemzetközi űrállomáson voltunk, beérjük annyival, hogy kiugrottunk a Balatonhoz. Ezt a szintet a jelek szerint Magyar Petiéknek nem sikerült megugrani.Így hazudik az önkormányzatoknak járó támogatások elosztásáról Kollár Kinga
Nagyon bájos dolog, hogy miközben Brüsszelben azt ünnepli, hogy sikerült kifosztani Magyarországot, addig a közösségi médiában arról hazudozik Kollár Kinga, hogy kizárólag a fideszes önkormányzatok kapnak az EU-tól nekünk járó pénzekből. tessék mondani, akkor kit is fosztottak ki? Vagy esetleg megint hazudozunk? Nézzük a tényeket!Így NEM tartóztatták le Bede Zsoltot
Mint tudjuk a baloldal akkor és abban hazudik, amikor és amiben akar. Most például egy igazoltatásból csináltak rabosítást, de ez esetben kicsit nagyobb az öngól a szokásosnál, mert az alany Bede Zsolt, akitől egy kicsit berezelt a selyemmajom, messiásúr egy kicsit túl gyorsan kürtölte tele a Facebookot a saját marhaságaival. Megint. Zsolt meg szokásához híven jót röhög.Magyar Péter szerint fideszes hazugság, hogy az aláírása azt jelenti, hogy aláírta a háborúpárti nyilatkozatot
Ne a szemednek higgy, higgy Magyar Péternek, mert Péter JÓ, a világ gonosz és mindenki a JÓ Péter ellen van, és mindenki hazudik. A szemed hazudik, a füled hazudik, a szaglásod, az ízlelésed, minden érzékszerved, még a gravitáció is hazugság, ha ellentmond Péternek, Péter ugyanis repül, csak te vagy annyira hülye, hogy ezt nem hiszed el. Most például az a fideszes hazugság, hogy ő aláírt egy dokumentumot, amit a saját szövetségesei dugtak az orra alá, és amiről parancsba kapta, hogy írja alá. Mert neki hiába van ott az aláírása a legsúlyosabb néppárti háborús állásfoglaláson, egyszerűen letagadja, mintha az égbe köpne és azt mondaná, hogy esik az eső. Mégis, ki a jó francnak hazudozik folyton ez a barom?Ha saját nincs, jó a mesterséges intelligencia is – Soproni Tamás helyett a Chat GPT írta Terézváros 5 éves gazdasági programját
Aki járt valaha felsőoktatásban az internet korszakában, az gyorsan megtanulta: a Wikipédiát nem használhatjuk forrásnak, de a Wikin megadott forrásokat már simen lenyúlhatjuk. Az idő haladt, és megjelent a mesterséges intelligencia, hogy az élelmesebb de kicsit butább hallgatók azzal írassák meg a dolgozataikat, erre válaszul persze megjelentek a mesterséges intelligencia detektorok, hogy azonnal megbukjanak, akik ezzel próbálkoznak. Ebben a fegyverkezési versenyben ragadt le egy kicsit Soproni Tamás, aki úgy gondolta várost is lehet vezetni saját intelligenia nélkül, ha van neki mesterséges.A USAID utolsó csúszópénzeiből a Transparency megmérte, hogy Magyarország korrupt
A Transparency International megint megírta, hogy Magyarország egyre korruptabb, ehhez természetesen felhasználták az utolsó csúszópénzeket, amiket a USAID az álcivil szervezetnek juttatott, az antikorrupció jegyében. A mérést olyan tudományosan megalapozott és tévedhetetlen számításokra alapozzák, mint például, hogy mennyire érzik korruptnak egy országot a lakói, itt harap a saját farkába a kígyó, hiszen a balos média meg tesz arról, hogy mindenki korruptnak higgyen minket.A tények megint megcáfolták a Pressman-press hazugságait
Meglepő módon megint kiderült, hogy a balos sajtó hazudik, amikor azért rinyál mert ebben a fene nagy diktatúrában nem engedik őket szóhoz jutni, és nem tehetik fel a kérdéseiket. A statisztikák szerint ugyanis többször kapnak szót, mint a jobboldali média.Inverz Gleiwitz – Holland álruhás magyarok balhéztak a The Sun szerint
A The Sun elképesztő összeesküvés-elmélettel állt elő a Groupama Arénában történt balhé kapcsán. A brit lap szerint ugyanis a Fradi ultrái biztonságiaknak öltöztek, és úgy verték szét a stadiont, mégpedig azért, hogy aztán a hollandokra kenjék az egészet. Az olyan apróságok, hogy a holland huligánok garázdaságáról maguk a hollandok tettek közzé videókat, őket nem zavarják.Cseh Katalin összekeverte Magyarországot Svédországgal
Bődületesen hatalmasat hazudott közösségi oldalán egy rendkívül szomorú témában Cseh Katalin. A képviselő legújabb hergelésnek szánt posztjában ugyanis azt állította, hogy Magyarországon a "legveszélyesebb" a nők helyzete Európában, ez pedig nem csupán a valóságnak, de a hivatalos statisztikáknak is ellentmond. Lássuk a valóságot!Ajánljuk még
















