Humortalanistáink

Igen, számtalanszor bemutatkozott a gyűlölködő “nagybandó” a politikában, mindjárt Antall Józsefnél kezdte, miután páros lábbal belerúgott az első szabadon választott miniszterelnökbe, mint később Orbán Viktorba is. A humorát már régen elvesztette - ha egyáltalán volt valaha-, és a rendszerváltás óta mérhetetlenül gyűlöli mindazt, ami magyar, ami nemzeti. Nem győzte hűségét hangoztatni Magyarország ellenségeként ismert, a külföldről pénzelt Magyar Péter mellett, amikor legutóbb egy Tisza nagygyűlésen a színpadon fellépett mellette. Orbánfób, rekedtes, gyűlölettel teli, remegő, fröcsögő hangjával a másik két ,,nagy öreggel" Koltai Róberttel és Jordán Tamással változásért kiáltott. Az elveszettnek vélt humortalanista beszéde végén buksi fejét hűsége jeléül még ráhajtotta a Messiás vállára. Jól néztek ki. A két megfáradt színészt, Koltait és Jordánt sajnálom csak, hogy zsákutcás, balliberális ideológiájukkal felmorzsolták nagyszerű tehetségük maradékát.

De végül is kik ezek az egykor jól fizetett álhumoristák, mint például Farkasházy Tivadar, Gálvölgyi János, majd az újdonászok, mint Somogyi András, Aranyosi Péter és a többiek, akik nem a humorral, a viccel moralizálnak, hanem neoliberális ideológiai alapon, vagy posztkommunistaként járatnak le embereket, halálukat kívánják, teszik nevetségessé, miközben emberi méltóságukban gyalázzák meg őket. Legutóbb a Partizán műsorban Orbán Viktor elleni merénylettel "viccelődött" Aranyosi Péter:

„Mutter, szoktam mondani, »hogy most nem volt rajtad a robbanós mellényed! Mennyivel jobb lenne az országnak«" – mondta Aranyosi, annak kapcsán, hogy az édesanyja találkozott a miniszterelnökkel. Aztán azzal folytatta: „Végre valaki tud sortüzet vezényelni”

A magát humoristának gondoló Aranyosi arról is mesélt, hogy üzenetben gratulált Ruszin-Szendi Romulusznak, amikor kiderült, hogy a volt vezérkari főnök belépett a Tisza Pártba. „A Romulusznak annyit írtam sms-ben, hogy örülök, hogy a Tisza Pártba bekerült, mert végre valaki tud sortüzet vezényelni”.

Végül Aranyosi Péter megmutatta valódi énjét, nevezhetjük rasszizmusnak is: a cigányokat dakotáknak, a fideszeseket pedig fasisztáknak nevezte. Szerencsére lassan kikopnak a divatból ezek a dohos fiókból előhúzott újleninisták, mert egyre kevesebben kíváncsiak a gyűlöletet gerjesztő vicceikre. Akik meg kíváncsiak rájuk, azok a hasonmásaik. Ugyanaz lesz a sorsuk, mint a lassan elfeledett, örökké panaszkodó Gálvölgyi Jánosnak, az egykori utánozó művésznek. Valószínű a Heti Hetes sztárja megmaradt ezen a szinten. A Kossuth díjas parodista panaszkodik a Blikknek, hogy a közmédia szinte teljesen elfelejtette őt, a Kunigunda úti székházban saját bevallása szerint nem is járt még: "Még soha nem voltam ott. Valahogy, valamiért nem kíváncsiak rám a köztévében." Nem véletlen. A rendszerváltás után azzal, hogy nyíltan kiállt az MSZP-SZDSZ mellett, majd minden fórumon nevetségessé tette a nemzeti oldalt, - csúcsformáját a Heti hetesben érte el - nos innen zuhanó repülésbe került valamikori színészi értéke. Nem kell már senkinek. Az embereknek elegük lett a mocskolódásból. Verebes István színész-rendező saját bevallása szerint csak a rengeteg pénz miatt vállalta el az RTL műsorban a Heti hetes szereplését. Bár a pénz a fia taníttatására ment, azóta is bánja és szégyelli az ott nyújtott elfogult alakításait. De Verebes legalább szégyelli és bevallja, hogy rossz lépés volt.

Gálvölgyi a másik 77 éves, máig is folytatja gyűlölet produkcióját: ,,Leginkább olyanokat látok a képernyőn, akiket már nem kell parodizálni, hiszen önmaguk paródiái." Ez a tipikus náluk. Ha nem ők uralják a médiát, a kultúrát, akkor rajtuk kívül mindenki hülye. Emlékszem, amikor a szocialisták és a szabaddemokraták kerültek hatalomba 1994-ben, és a nemzeti gondolkodású újságírókat nyugdíjazták, kirúgták, ellehetetlenítették a Magyar Televízióban, engem 22 éves rádiós-televíziós tapasztalattal, mint a Híradó és A Hét megbízott főszerkesztőjét elsőként távolítottak el az MTV-ből. Nos, nem sokkal később kedvenc fürdőmben, a Lukácsban találkoztam Gálvölgyi Jánossal. Mosolyogva, barátságosan üdvözölt. Én is. Majd fürdés, zuhanyozás után oda jött hozzám a régről ismert kabinosom és suttogva ezt mondta: ,,-...tudja Stefka úr, hogy mit jegyzett meg magáról a színész úr? - Mit mondott? - kérdeztem. -Azt mondta, hogy ez a Stefka már akkor is senki volt, amikor valaki volt."

Na, ez náluk a humor. Egyébként, ha jól emlékszem az eredeti változatát Hofi Géza mondta. De ezt is sajátjának adta elő. Ugye milyen humoros? Ha, ha, ha.......... Azóta átváltottam a Rudas gőzbe. Ott nem találkozhatok Gálvölgyi-félékkel.

A humoristák gyöngye mégiscsak Farkasházy Tivadar, aki lapjában, a Hócipőben elültette a gyűlölet magjait, ami máig virágzik. Már sehová nem hívják - nem véletlenül - olykor talán a Klubrádióba, vagy az ATV-be. Orbángyűlöletét és Magyar Péter imádatát ezekben a fórumokban sem rejtette véka alá. A Magyar Nemzetben Csépányi Balázs emelte ki a rádióinterjúból ezt a kis Teddy szösszenetet:

Ezt honnan gondolja Farkasházy? Hiszen az új messiás, Magyar Péter ha hatalomba jut, mindenkit, aki ellenszegült vagy ellenszegül vele azt börtönbe záratná: ügyészeket, bírákat, rendőröket, katonákat, politikusokat... Folytassam a sort? De ez Farkasházynak és a többi véresszájú baloldali ripacsnak teljesen mindegy, hogy ki hozza az örömhírt , csak már váltsák le végre Orbán Viktort. Neki Antall József sem volt jó, aki helyreállította a parlamentáris demokráciát és először mondta ki, hogy 15 millió magyar miniszterelnöke szeretne lenni. Farkasházy a Demokratikus Charta egyik szervezője, az 1992-es ellenzéki nagy vonulásán híresült el, amikor azt mondta a tömegnek: most pedig énekeljünk el egy dalt. Kölcsey Ferenc Himnuszára gondolt. Neki csak egy dal volt.

A következő nagy tehetség a magát humoristaként aposztrofáló Somogyi András viszont arról értekezett, hogy szerinte Orbán Viktort azért szeretik Indiában, mert nemcsak a tehén, hanem a patkány is szent állat. Mi ez, ha nem az emberi méltóság megsértése. S ez a csávó ezt tartja humorosnak? Közben csodálkozik az önjelölt, hogy a vidéki művelődési házak lemondják a fellépéseit? Amit ők produkálnak az nem humor. Ők demoralizálnak, ellenségképet gyártanak, lejáratnak, címkéznek, mocskolódnak, hazugságokat terjesztenek, mindezt szabadon tehetik egy szerintük nem jogállamban. Mégis minden aljasságot elmondhatnak bárkiről, s azt hazudják, hogy Magyarországon nincs szólás-és sajtószabadság.

Hol vannak ezek az olyan nagyoktól, mint az igazi Hacsektől, Herczeg Jenőtől vagy az igazi Sajótól Komlós Vilmostól? Nem beszélve Békeffi Istvánról, Salamon Béláról, Kellér Dezsőről, Tabi Lászlóról, Szilágyi Györgyről vagy Latabár Kálmánról és hosszú a névsor. A pesti kabarénak mindig is rangja volt. Ők humorizálva politizáltak, de nem küldtek senkit az akasztófára. Ők a diktatúrák ideje alatt is megtalálták a humornak azt a mezsgyéjét, amivel kritizáltak és üzentek a társadalomnak. Hol vannak ezek a nagy nevettetőktől, nagyszerű kabaristáktól, mint az Alfonzó, Benedek Tibor, Bilicsi Tivadar, Kazal László vagy akár Fábry Sándor. Hanghordozásukkal, jelzésszerű mozdulataikkal, jellemformálásukkal mindent elmondtak, elmondanak, amit egy adott társadalomról, hatalomról tudni kell. S ez nem volt könnyű a Kádár-korszakban sem. Még Hofi Gézának sem, az utolérhetetlen humoristának sem. Köztudott, hogy nem volt híve a rendszerváltás utáni jobboldali politikai erőknek, így sem Antall Józsefnek, Csurka Istvánnak, Torgyán Józsefnek vagy Orbán Viktornak. De amit elmondott, azon lehetett nevetni, élethelyzeteket produkált és véleményét senkire sem akarta ráerőszakolni. Nem küldött senkit sem a vérpadra, nem kívánta senkinek sem a halálát. Hofi még a régi kabaréiskolán nevelkedett s azt újította meg zseniálisan. Tudjuk, neki mindent szabad volt. Kádár Jánossal, az MSZMP főtitkárával együtt vadászott s ezért az egyik Szilveszter este, még a hangját és a testmozdulatait is utánozhatta Kádárnak. Ezt a kabaré művészetet utánozhatatlanul művelte. Pedig akkor igazi kommunista diktatúra volt.

Ezek a valódi humoristák tudtak témát találni. Az élet egyszerű dolgait figurázták ki, ami jellemző volt a hatalmasságokra is. Nem céloztak meg politikusokat. Ezért sajnálom Koltai Róbertet, ezt a nagyszerű karakterszínészt, rögtönző kabaréművészt, mert sértődöttségében belehajszolta magát a politikai mocskolódásba. Ez nem az ő műfaja. Az Illetékes elvtárs és az Ámbár tanár úr, az volt az ő világa. Kár volt Hornék, Gyurcsányék, most Magyar Péterék, hazaáruló, nemzetellenes politikája mellett hitet tenni. A suszter maradjon a kaptafánál. Csurka István, a XX. századi magyar drámairodalom egyik legnagyobb művelője, e nagyszerű gondolkodó megbukott, amikor a politika színpadára lépett. Nem véletlenül mondta Antall Csurka írásairól, dühödt politikai kirohanásairól, amikor személy szerint a miniszterelnököt támadta, s egyesek követelték megbüntetését, Antall erre diplomatikusan csak ennyit jegyzett meg: ez csupán Csurka írói munkásságának része.

Itt van Szilágyi György, nagyszerű rádiós, színpadi kabarészerző, aki még pártember is volt, de utánozhatatlan humoristaként ismerte meg a nagyérdemű és nem komisszárként. Tudomásom szerint soha sem volt véresszájú. De amikor kitudódott Szilágyiról, hogy másként gondolkodik, mint az MSZP-SZDSZ, szépen, lassan elkezdett körülötte fogyni a levegő. Akárcsak Szuhay Balázs körül. Ezt úgy hívják, hogy a balliberális, kulturális kirekesztés. Ennek súlyos anyagi következményei voltak. A komcsik-libsik ehhez nagyon értenek. Aztán a jobboldalivá vált, vezetésem alatt álló Magyar Hírlapban sikerült helyet szorítani nekik és írásaik megjelenhettek nálunk.

Olvasom Szilágyi György, Kinn vagyok a viccből memoárját. Valóban kikerült a viccből, de emlékei a magyar kabaré világáról örök érvényűek. Ki ne ismerné Szilágyi nagyszerű önvallomását, korrajzát, a Hanyas vagy? címűt. Először a hetvenes években hangzott el a Magyar Rádióban, Kálmán György előadásában. Ebből egy részlet:

,,Hanyas vagy? '28-as? Mi félszavakból megértjük egymást. Mi félszavakból megértjük egymást! Apád mi volt? Kommunista? Apád mi volt? Szocialista? Apád mi volt? Ébredő magyar? Itt a legtöbb családnak volt egy ügyeletes szégyenfoltja, akinek a nevét nem volt szabad kiejteni, akit letagadtak, agyonhallgattak. Ez egy kis ország. Itt valakit mindig el kellett bujtatni. Hogy ne találják meg a fehérek, hogy ne találják meg a vörösök. Itt a legtöbb családban volt hívő és hitetlen. Baloldali és jobboldali Katolikus és zsidó. Ez egy kis ország. Mi többet éltünk, mint három nemzedék együttvéve. Sokat láttunk, sokat hallottunk, sokat tudunk. Mégse tudunk semmit. De még itt vagyunk. Sokfelé. Lent és fent. Mindenütt. Az őrtornyokban. És az intenzív osztályokon. Mi, '28-asok. De már tarkónkon érezzük az utánunk nyomuló nemzedék forró leheletét. Már a nyomunkban vannak."

Így is lehet politizálni! Sajnos ez az új humorista generáció jelentős része nem tanult meg belülről humorizálni. S cikkem végén nem hagyhatom ki Sándor György barátomat, a nemzet humoralistáját, aki életében talán a legtöbb bántást, tiltást, megaláztatást kapta a kádári kommunizmusban és eszmetársaitól a magyar sajátosságú demokráciában. No, ezt a viselkedés mintát kellene megtanulniuk tőle a humortalanoknak. Én a politikailag feszült, hatvanas évek közepén láttam először Gyurit az Egyetemi Színpadon, zsúfolt nézőtér előtt. Az önálló előadó estjének címe: Emlékszem még nagyanyámra. Ő műsoraiban, írásaiban moralizál, humoros eszközökkel keresi az emberi gonoszság, az élni akarás, a szeretett, a kivagyiság, a hatalomért való mánia legmélyebb bugyraiban a valódi okokat és arra a válaszokat. Mindezt a nemzet humoralistája csak néhány elnyújtott szóval, mondattal, halkan-hangosan és eközben hosszú csenddel teszi.. Nem kell ennél több. Az előadásai után a szövegeit, újra kell értelmezni. Kell ennél több egy humoristának?

Tessék tanulni tőle! Így lehet naggyá lenni.