Kér férfi több mint kétszázmillió forint értékű számítástechnikai alkatrészt hordott ki két év alatt a cégből, ahol...
Feljelentést tett a Párbeszéd Magyarországért (PM) szombaton, mivel a kormány a párt megítélése szerint jogalap nélkül hirdette...
Logikus lépés volt a magyar határ megerősítése, mivel a szerb-horvát határnál, a működő balkáni zár miatt „beragadt”...
Az ország minden pontjáról érkeznek polgármesterek arra a budapesti konferenciára, amelyen a kormánynak a kötelező betelepítési kvótát...
Lemondta Chicagóban tervezett kampányrendezvényét a Republikánus Párt vezető elnökjelölt-aspiránsa, Donald Trump pénteken, mert a jelenlévők között összetűzések...
Kiraboltak egy sportboltot a főváros V. kerületében péntek este, és ennek során egy gázriasztófegyvert is elsütöttek –...
A Jobbik-frakció alkalmazottja több éve a Farkasok vezetője. Erről a Jobbik szóvivője beszélt pénteken. Korábban több internetes...
A jelenleginél lényegesen nagyobb szabadságot kapnának az uniós tagállamok az általános forgalmi adó (áfa) mértékének megállapításában az...
Elindította Budapestről első baden-badeni és nizzai járatát a Wizz Air pénteken, mindkét városba hetente kétszer, hétfőn és...
Húsz év fegyházbüntetésre ítélt emberölés kísérlete és magánlaksértés miatt a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken első fokon egy férfit,...
Emeli bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát vasárnap a Mol Nyrt....
Előzetes letartóztatásba helyezte harminc napra a Budapest Környéki Törvényszék azt a húszéves kakucsi férfit, aki az alapos...
A nevelőapa egy ideig verés helyett a gyermek haját tépte, mert annak nem maradt nyoma. A túlzott...
Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához az MSZP a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) két, a vasárnapi boltzárral...
Tompa tárgy okozta fejsérülés miatt halt meg Mihail Leszin volt orosz tájékoztatási miniszter és médiamágnás, akit tavaly...
Az anglikán egyház első számú vallási vezetője szerint felháborító az a tendencia, hogy rasszistának bélyegzik azokat, akik...
Titkosszolgálati információkra alapozta a kormány azt a döntését, amellyel az ország egész területére kihirdette a migrációs válsághelyzetet...
Kiss Zoltán, a szolgáltatói tagozat eddigi vezetője lett a Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamara elnöke, aki a ma...
Határérték feletti benzolszármazék (PAH) tartalom miatt lenmagolaj tételeket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih),...
Magyarul nem beszélő oroszoknak és ukránoknak ajánlott kedvezményes, határon túli magyaroknak kitalált honosítást egy ügyvédjelölt. Társa, egy...
Az olajár valószínűleg túljutott a mélyponton, minthogy az Egyesült Államok és más OPEC-en kívüli országok termelése gyorsan...
A 2015. december 22. napján „Gyurcsány házi tanácsadói furcsa módon megúszták az átvilágítást” címmel megjelent cikkünkben valótlanul...
Blikk úgy tudja, a húszéves K. Bálint drogproblémákkal küzdött. Arról még nincs hír, hogy a gyilkosság idején...
Mintegy 900 önkormányzat készül arra, hogy kampányoljon a kormány betelepítési kvóta-ellenes népszavazási kezdeményezése mellett – közölte Józsefváros...
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint az uniónak és az országnak érdekében áll megegyezni Törökországgal, de egyáltalán nem mindegy,...
Az eladó, az orosz Tvel tizenöt év alatt több mint a hússzorosára emelte termékének árát, ami így...
A balkáni útvonal lezárása esélyt jelent Európának a migránsválság megoldására – vélekedett Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő pénteken...
A következő napokban többször megerősödik a szél, helyenként záporok, március 15-én a hegyekben hózápor is lehet. Ezzel...
Interjút adott Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Magyar Időknek. Az írásban a Simicska Lajossal való találkozásáról...
Véget kell vetni annak, hogy a migránsok kihasználják az Európai Unió gyengeségeit – jelentette ki Kovács Zoltán...
2016 és 2019 között összesen mintegy 103 milliárd forintot költene a kormány a büntetés-végrehajtási intézetek férőhely-bővítésére –...
A bukott miniszterelnök Lázár János mai kormányinfója nyomán közölte a hírt saját Facebook-oldalán: “Lázár János ma azt...
Az olaszteleki kislány diszkrimináció áldozata, jogai súlyosan sérültek, amikor nem megfelelő nyelvtudása miatt megalázóan bántak vele és...
A Bors információja szerint M. Vivien feltételezett gyilkosának még egy ember halálával kapcsolatban kell számot adnia a rendőrségen....
Angela Merkel német kancellár kikelt az európai nemzetek ellen, akik egyoldalúan lezárták a balkáni menekültútvonalat, adja hírül...
Bakács Tibor Settenkedő nemrég egy általa vezetett műsorban cigányozta le a miniszterelnököt. A Tilos Rádió alapértékeivel ellentétesnek tartotta...
Új döntési rendszert vezet be a kormány az európai uniós pályázatoknál – közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön...
Ismerte gyilkosát az a fiatal lány, akinek a holttestét Dabas határában találták meg a hajnali órákban. A...
Nem alulról, hanem felülről szakadt át a Mal Zrt. zagytározójának gátja, így abban nem játszhatott szerepet az...
A Greenpeace szerdán a Hősök terén a nukleáris katasztrófák áldozataira emlékezve rakott ki napelemes lámpákból egy „atomjelet”, mely...
Reggel nyolckor már gyülekeztek a taxisok a fővárosi Hősök terén, a hvg.hu munkatársa 12 autót látott abban az...
A Fidesz alelnöke a Magyar Időknek adott interjújában azt mondta, se a választási irodánál megjelent kopaszokat, se...
Szerdán újból rendőrök razziáztak Galambos Lajos birtokán, Boldogasszonypusztán. A Blikk információja szerint a mulatószenész és felesége, Boglárka szerdán éppen...
Olyan jogszabályon dolgozik a szaktárca, amely a legújabb típusú, interneten, okostelefonnal igénybe vehető szolgáltatások adóügyi helyzetét egységesen...
Az Iszlám Állam több tízezer egykori és jelenlegi tagjának személyes adatai jutottak a Sky News brit hírtelevízió...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS