La Pazban tragikus hirtelenséggel elhunyt Tóásó Előd felesége. Maria Elena Fortun de Toasót harmincéves korában érte a...
A felsőoktatásba jelentkező 105 ezer diák közül mintegy 72 ezren nyertek felvételt, ez lényegében megegyezik a tavalyi...
Július 23-án 16-16.30 óra közötti időpontban feltehetően öngyilkossági szándékkal leugrott a karcagi Kátai Gábor Kórház tűzlépcsőjéről egy...
A vádirat alapján az egyik taxitársaság vezetője lefizette a Budapest Airport két munkatársát azért, hogy megnyerje a...
A kormány a lakáshitelesekéhez hasonló segítséget nyújt a gépjármű-devizahiteleseknek – jelentette be tegnap a Nemzetgazdasági Minisztérium Varga...
Egy nap alatt 46 csoportban 1055 határsértőt – köztük 168 gyereket – tartóztattak fel a rendőrök és...
Egy Földhöz hasonló bolygót fedezett fel a Naprendszeren kívül az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Kepler űrteleszkópja. A NASA...
Gránátot találtak csütörtök délután Budapesten, az I. kerületi Batthyány téren, kiürítik a teret – közölte a Magyar...
„Jó reggelt, amerikai pilóták. Mi azért vagyunk itt, hogy üdvözöljünk benneteket a július 4-i Függetlenség napján.” Ez volt...
A Szegedi Járásbíróság harminc napra elrendelte annak a korábbi börtönőrnek az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint...
Strandolók közé csapott a villám Vonyarcvashegyen, többen megsérültek – tudta meg a blikk.hu. Tar Mihály, a Vízimentők...
A Jobbik internetes televíziójának Blog című műsorában, politikai témákról folytatott érdekes vitát Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főmunkatársa,...
A török határ megerősítéséről tárgyalt egymással Barack Obama, az USA elnöke és Recep Tayip Erdogan, Törökország miniszterelnöke –...
A július 11-i munkácsi fegyveres konfliktus megtervezésének részese volt Arszen Avakov ukrán belügyminiszter, s az összecsapás kirobbantása...
Szeptember 28-ra tűzte ki a nyitrai járási bíróság a Zsák-Malina Hedvig ellen hamis tanúzás miatt indított eljárás...
Nagy valószínűséggel tovább folytatódik a Simicska–Orbán-háború, ami már 2014 előtt is kódolva volt a két erős személyiség...
Egészségügyi szolgáltatásokra írt ki közbeszerzést a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH), amely többek között felnőtt és gyerek...
A Jobb Szektor tagjai erődemonstrációt tartottak Kijevben, ahol bejelentették népszavazási kezdeményezésüket. Az ukrán kormány eközben új eszközökkel...
Egy anyuka véletlenül bezárta nyolc hónapos kislányát az autóba, a slusszkulcsával együtt. A kicsi közel félórát töltött...
Egyre kétségbeejtőbb a helyzet a NAV-nál – tudta meg a Figyelő, miután a NAV által a Nemzetgazdasági...
Két nigériai férfi és két magyar nő ellen üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett embercsempészet miatt vádat emelt a...
A Quaestor károsultak kártalanításának mostani szakaszában a hiányzó kötvényeket pénzkövetelésként vette figyelembe a Beva, ezért ezeknél a...
Csütörtökön dönthet a bíróság a szegedi börtönőr előzetes letartóztatásáról. A Szegedi Fegyház és Börtön korábbi munkatársát azzal...
György Bence, a TV2 egykori program- és hírigazgatója a csatornától távozó négy másik egykori kollégájával – köztük...
Az ügyészség megerősítette: az eddigi adatok azt támasztják alá, hogy rasszista támadás történt. Volt börtönőrt gyanúsítanak a...
Felcsút polgármestere megvált oroszországi érdekeltségeitől, de csak néhány napja, hiába mondta azt korábban, hogy már rég eladta....
A biztonságos országok listáit tartalmazó kormányrendelet elfogadásával teljessé vált a menekültügyi eljárások hatékonyságának növelését célzó jogalkotás –...
A Quaestor károsultak kártalanításának megakadását a bankok alkotmánybírósági beadványa okozta – mondta Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági...
Akár ingyen is hozzájuthat a budapesti körzeti rádiók egyik legjobbikához a filmügyi kormánybiztos Andrew G. Vajna legújabb...
Kockázatértékelés alapján találták meg az árutermesztésre szánt hibridkukorica vetőmagot egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei üzemben, Törökszentmiklóson. A tételt hamarosan...
A Banif Plus Bankot már harmadszorra bünteti meg az MNB. 45,5 millió forint bírsággal sújtotta – immár...
Százmillió forint értékben foglaltak le ékszert és készpénzt egy ecseri férfinél, aki Debrecenbe járt betörni – ismertette...
Szakemberhiánnyal küzd a turisztikai és vendéglátó ágazat, a nyugat-európai munkaadók kedvezőbb feltételeket kínálnak, ezért külföldre mennek dolgozni...
A támadó mindössze 21 éves. A gyanúsított a mosdóban rontott rá kiszemeltjére, elszakította a lány ruháját, szorította...
Nem az a meglepő, hogy Magyarország nem vállalja, hogy befogad más uniós tagállamokból illegális bevándorlókat, éppen ennek...
Amerikai harcjárműveket és harckocsikat is áttelepíthetnek Magyarországra a közeljövőben – tudta meg a Napi Gazdaság. Információik szerint...
Szentgyörgyvölgyi László lett a Zeneakadémia új kancellárja. Kinevezése július 15-étől három évre szól – a vonatkozó határozat...
Őrizetbe vette a rendőrség a szegedi közösség tagja elleni erőszak bűntettével megalapozottan gyanúsított férfit. Hétfő délelőtt megműtötték,...
A július 11-i munkácsi fegyveres konfliktus előre eltervezett akció volt, forgatókönyvét a kijevi elnöki hivatalban írták, hogy...
Az első féléves államháztartási adatok alapján semmi nem veszélyezteti az idei, európai uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos...
A román adóhatóság zárolta a román közszolgálati televízió és a bukaresti felszíni tömegközlekedést biztosító RATB nevű vállalat...
Ma tartották Szabad György akadémikus, az Országgyűlés 1990 és 1994 közötti elnökének temetését. Az 1989 utáni első szabadon választott...
Matolcsy György MNB-elnök szerint hosszan tartó, lazító monetáris politika következik a keddi kamatdöntés után, ezt az 1,35...
Olaszországnak valamilyen módon jogilag el kellene ismernie az azonos nemű párok kapcsolatát – mondta ki keddi ítéletében...
Népszavazáson akarják elutasítani a csallóközi Bős lakói, hogy a szlovák kormány újranyissa a 2009-ben bezárt menekülttábort, és...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS