Precedensértékű per indulhat, ha a parlament kedden felhatalmazza a kormányt, hogy előkészítse a menekültek elosztására vonatkozó kötelező kvóták elleni keresetet, amelyet az Európai Bíróságra nyújtanak be – mondta az igazságügyi miniszter budapesti sajtótájékoztatóján.
Trócsányi László közölte: a keresetet decemberben nyújthatják be. Véleménye szerint a kötelező kvótákról hozott határozat “oktrojált norma”, hiszen társadalmi elfogadottsága nincs, Európa lakosságának nagy része nem ért egyet vele, vagyis hiányzik társadalmi legitimációja. Emellett a jogi legitimációjával kapcsolatban is kétség merült fel, a határozatnak több jogi hibája van – mondta Trócsányi László.
MTI
Facebook hozzászólás
Sampucni
2015-11-18 at 16:50
Egy mély lélegzettel kedjük és azzal folytatjuk hogy öszinték és szigoruak leszünk magunkal szemben. Mi nem vagyunk méltoak arra hogy továbbra is az EU tagjai legyünk. Ezért van szükség arra hogy népszavazással választjuk magunknak megérdemelt sorsunkat és elhagyjuk az EU-t.
Ne okozzunk bölcs EUvezetöinknek álmatlan éjszakákat makacsságunkal és önfejüségünkel. Mi nem érdemeljük meg hogy a mi álmaink legyen bölcs EUvezetöinknek az álmai egy idegenekkel teli Europáról még akkor sem hogyha azok az álmok csak rémálmok. Természetesen a döntésünk meg fogja erösiteni azt a nézetet hogy az örök vesztesekhez tartozunk. Vigasztalás legyen számunkra hogy legalább dicsekedhetünk majd az unokáinknak azzal hogy tagjai voltunk egy unionak és azt meg fogjuk emlegetni amig csak élünk.