A területvédelmi tartalékos rendszer keretét teljessé tettük, a következő feladatunk az építkezés, nemsokára nagyszabású toborzásba kezdünk – mondta a honvédelmi miniszter az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred csapatzászló-adományozó ünnepségén, kedden, Gödöllőn, a Szentháromság-templomban. Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte: céljuk, hogy minél többen döntsenek úgy, tenni akarnak Magyarország védelméért, részei lesznek “ennek a nagy családnak, amely nemcsak embert próbál, de embert farag”.
A hivatásos és a területvédelmi tartalékos rendszer egymást kiegészíti: míg a high-tech eszközökkel felszerelt, bázisokon elhelyezkedő hivatásosok adják a haderő gerincét, addig a hagyományos, könnyű fegyverzetű tartalékosok az országot “kapillárisszerűen szövik át”, és saját környezetükért, otthonukért felelnek, legyen az objektumvédelem vagy felkészülés gerillahadviselésre
– fejtette ki a miniszter.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Facebook hozzászólás
Solaris
2024-05-08 at 16:43
Valsz. fegyvernélküli tartalékosok lesznek életlen kislapáttal.
Isten őrizz Kalasnikovot bízni akár pártkatonákra is.
odu
2024-05-08 at 09:49
Mindjárt kezdeni 1000 fő drónkezelővel.
Gokhlayeh
2024-05-08 at 08:24
@ Endedworld2024
Folyik. Rendszeresen. Még a díszelgőknek is.
Endedworld
2024-05-08 at 05:41
A tartalékos állománynak a “társadalmi láthatósági” projektek mellett / hleyett több harcászati képzésre van szüksége.
Habár ezek is fontosak, de hadisír-gondozás, hagyományőrzés, toborzópontok működtetése, meg sportesemények helyett most már ideje lenne mindrnféle harcászattal tölteni az időt.
Emellett remek a kezdeményezés, hajrá!
bl
2024-05-08 at 03:15
Hát ezt már sokkal korábban kellett volna felismerni. És még mindig ez az oldal az előrelátóbb, a másik oldal már rég megfosztotta volna teljes fegyverzetétől is az országot.
Talpra magyar!
2024-05-08 at 01:05
HorváthÁdám2024-05-07 at 21:16 Te a kommunista Linder elvtársadnak vagy a reinkarnációja? És a csehek románok szerbek horvátok be is törtek a hazánkba Linder Szamuely Károlyi …. kommunista elvtársid miatt. Mert tudtommal még mszp-sekként Gyurcsány és Vadai teljesen tönkre tették lenullázták a honvédelmünket.
Csak_úgy
2024-05-07 at 23:56
Ha, erre megnyerik a munkavállalók többségét akik aktívan dolgoznak jelenleg is, az 4 millió ember, de legyen 1,5 millió akik vállalják, akkor azt mondom, hogy egy erős tartalékos állománya lesz Magyarországnak. Elég a munka faragni nem kell, oktatni és tanítani is elég.
HorváthÁdám
2024-05-07 at 21:16
Dehát ha megtámadnak, csak gyorsan békét kell kérni, vagy nem?
János
2024-05-07 at 20:32
Nagyon helyes, időszerű volt már. Remélem, nem késtünk el vele❗
Királytigris
2024-05-07 at 20:20
Okos, és hasznos kezdeményezés.
Talpra magyar!
2024-05-07 at 19:33
Vigyáznunk kell az Orbán kormányok által a hazánk védelmiképességét visszaállító hadászati eszközeinkre lőszereinkre felszereléseinkre járműveinkre ingatlanjainkra … hogy ne ismétlődhessen meg az a hazaáruló balliberális zöld Gyurcsány féle Vadai féle nemzetáruló aljas politika ami teljesen tönkre .aszta a teljes honvédelmünket.