A jóemberkedés mint üzleti modell
Nem reflexből elhajítandó ötlet úgy applikálni a mába Shakespeare halhatatlan művét, a Rómeó és Júliát, hogy a két család közötti antagonisztikus ellentétet és ellenségeskedést a két főszereplő bőrszínével ábrázolják. Oké, kicsit bugyuta, egy kissé megalázóan didaktikus, de mivel a londoni West End közönsége alapvetően gazdag butákból áll, így nekik ugyanúgy jó lesz, mint Pistának. Csak még ez sem merült fel az alkotókban, csupán egy mesterséges antirasszista proklamációt árulnak pénzért.
Számtalan olyan kikényszerített, egyúttal kifejezetten drágán árusított antirasszista, jóemberkedő pózzal találkozhatunk mostanában, hogy nem nehéz felfedezni a cinikus üzleti számítást mögötte. Kellemetlen, ránézésre sem egészséges transz-paradicsommadarakkal dobják piacra a söröket, dagadt és rossz természetű nőkkel adnak el repülőjáratokat, autókat epilepsziás törpékkel kínálnak, szerelmi történeteket pedig az LMBTQ betűlevessel. Senki ne gondolja, hogy ezzel meg akarják szólítani az imént felsorolt, alulreprezentált csoportokat, mert az eladási mutatók eddig elfordultak tőlük, és így, hogy az aktuális terméket inkluzívabbá varázsoltak, hihetetlen növekedési lehetőségek nyíltak meg a cég előtt. Dehogy.
Az unalmasan hétköznapi hetero és fehér vásárlók figyelmére pályáznak, azzal a passzív-agresszív értékesítési technikával, hogy ha nem vásárolják meg a termékeiket, akkor kirekesztő, rasszista, homofób bunkók.
Senki nem szeretne rossz ember lenni. A legnagyobb inzultus pedig az, hogy alapvetően egészséges, kiteljesedett, rasszista és homofób indulatokat nyomokban sem tartalmazó emberekben keltenek szégyenérzetet és késztetik őket olyan cikkek megvásárlására, amire vagy nincs szükségük, vagy a versenytárs ajánlata jobb. De így, ha mást választanak, maguk igazolják a vádat, ők maguk festik a saját homlokukra a szégyen bélyegét, hiszen rassiszták, homofóbok, transzfóbok, nőellenesek és a többi.
Akik kitalálta, hogy Hollywood aktuális üdvöskéje, Tom Holland mellé Francesca Amewudah-Rivers-t igazolják Júliának, mindössze az járt a fejében, hogy így egyetlen bunkó sem mulaszthatja el a jegy megvásárlását, amennyiben nem akarja kirekesztő rasszistaként folytatni a társasági életét. Kötelező színdarab, kikerülhetetlen nyilvános vallomás egy jó ügy érdekében. Aki pedig pusztán tenne egy megjegyzést arra, hogy azért nem egy ronda nőt kellett volna választani Júliának, az inkább meg se szólaljon, hiszen a rasszizmus mellé odatapasztják a testszégyenítést is bűnként.
Aki nem akar elkövetővé válni, az fizessen!
Roppant feltűnő, hogy a szereposztással megegyező időben már jöttek a hírek, hogy a bunkók tiltakoznak Francesca Amewudah-Rivers bőrszíne miatt, mondván, fekete kishölgy nem játszhatja el Júliát. Mintha ez manapság annyira szokatlan lenne, hogy egy színdarab ekkora hőbörgést okoz. Annyira mindennapos a történelmi és világirodalmi karakterek feketére mázolása, hogy aki ad a lelki békéjére, már fel sem horgad rajta. Legyintenek, mint a progresszió összes idióta faszságára, amivel hetente előállnak, legyenek azok újabb és újabb személyes névmások és nevetséges identitások. Ha nem mellettünk üvölt a palesztin kendős, zöldre festett hajú, ápolatlan kishölgy, nem is foglalkozunk vele. Még egyszer: a kutyát nem érdekelte, semmilyen felháborodás nem volt, pusztán a londoni Duke of York színház gondolta úgy, érdemes ezt a kártyát is kijátszani, hogy ne csak egy sima, kortárs fost szenvedjenek végig a jegyeket megvásárló szerencsétlenek, hanem valami nagyobbnak, magának az antirasszista küzdelemnek legyenek a részesei.
A nagy dolgok meg többe kerülnek.
Az üzenet ennyi: a rasszista bunkók őrjöngenek, amiért Francesca Amewudah-Rivers személyesíti meg Júliát, ugye te nem vagy rasszista bunkó?!! Nem vagy? Akkor bizonyítsd be, vegyed meg az összes jegyet!
Felesleges is mondani, minden jegy elkelt. Az előadás mégis elmarad, csúszik a bemutató, amit a színház illetékesei technikai problémákkal magyaráztak. Semmi többet nem árultak el, de az eddigi gyakorlat alapján a technikai probléma mindössze annyi lehet, hogy a Netflixnek, akinek rengeteg pénzért értékesítették a „rasszisták által támadott előadás” ősbemutatóját, nem tudták ennyire hirtelen telepíteni a stábot.
Mert fontos ügy az antirasszizmus, de még fontosabb a pénz.
