A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának referenciaértéke a szomszédos országok üzemanyagárának átlaga lesz – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán, a kormányülést követő doorstep sajtótájékoztatón.
Elmondta: a kormány szerdai ülésén áttekintette az üzemanyagárakat, és megállapította, hogy a jelenlegi csökkentésekkel a magyar üzemanyagárak elérték a szomszédos országok átlagát. Nagy Márton hangsúlyozta: az elmúlt hetekben az üzemanyag-kereskedők alkalmazkodtak a kormány kéréséhez, és szerdán reggel is árcsökkentést jelentettek be. Eszerint péntektől a 95-ös benzin átlagára 616 forintra, a gázolajé pedig 607 forintra mérséklődik. Ez azt jelenti, hogy a 95-ös benzin átlagára az áprilisi csúcshoz képest 34 forinttal, 5 százalékot meghaladó mértékben csökkent.
A gázolaj ára a februári csúcsértékhez viszonyítva 54 forinttal, 8 százalékot meghaladóan csökkent
– sorolta a nemzetgazdasági miniszter. A miniszter felidézte: a kormány két héttel ezelőtt arra kérte az üzemanyag-kereskedőket, hogy a régiós átlaghoz igazítsák áraikat önkéntes vállalás keretében, és nem avatkozik be keményebb eszközökkel. Kifejtette: a kormány mérlegelte az üzemanyag-kereskedők javaslatát, hogy a régiós átlag helyett Ukrajna kivételével a szomszédos országok üzemanyag-átlagárát vegyék figyelembe a referenciaértékben. Ezzel kikerül a referenciaértékből Lengyelország, Csehország és Bulgária. Nagy Márton hangsúlyozta: a kormány elvárja az üzemanyag-kereskedőktől, hogy a jövőben is a szomszédos országok átlagán tartsák a magyar üzemanyagárakat. Kéthetente a kormány továbbra is áttekinti a helyzetet. A szerdai ülésen a kormány úgy látta, hogy az együttműködés és az önkéntes vállalás kérése elégségesnek bizonyult.
Az üzemanyag-kereskedők az árcsökkentéseket a profitmarzsban le tudják nyelni
– tette hozzá. Nagy Márton úgy fogalmazott: a háborús árak kialakulása arra kényszerítette a kormányt, hogy azt letörje, a családokat megvédje. A beavatkozás sikerrel járt. A következő hetekben, hónapokban pedig szeretnék, ha a kereskedők fenntartanák a szintet. A szomszédos országok átlagára továbbra is erős referenciapontként szolgál majd.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Justin Lane
Talpra magyar!
2024-05-08 at 19:35
István Kopasz2024-05-08 at 19:32 Voltak olyan hírek hogy az ukránok a tranzit tehát más országokba tovább szállítandó energiahordozókat meglopták.
István Kopasz
2024-05-08 at 19:32
Ha akarjuk, ha nem Ukrajnát támogatnunk kell valahogyan. Ez szerintem többek között, – csak gyanítom – hogy üzemanyag és az áram szállításával történik többek között, amiért az ukránok egy ideig biztosan nem fizetnek. Ez a szolgáltatóknak veszteség, amit a hazai magas üzemanyagárakkal próbáltak pótolni. Remélem, hogy nem kell sokáig fizetnünk a háború árát! Természetesen ettől függetlenül az extraprofithoz a MOL ragaszkodni akart. Így helyes a kormány közbelépése.
Molnár Árpád
2024-05-08 at 19:10
Őszintén szólva, már a felvetéskor zavaros volt ez az egész. Hogy a magyar benzinkutasok így meg úgy profitéhesek. Valószínűleg lehet egyéb oka is a magasabb árnak. Vagy valaki úgy gondolja, hogy a magyar már csak ilyen profitéhes, míg a környező országokban tele vannak gátlással ezek a vállalkozók?
Solaris
2024-05-08 at 19:05
János,
K@rhatok is ahol akarok.
Holnap ráérek!
a kereskedők javaslatá
2024-05-08 at 18:05
Ukrajna is szomszédos ország.
Az üzemanyag ottani ára beleszámít-e a kereskedők javaslatába?
Béla
2024-05-08 at 18:02
A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, az üzemanyag árának referenciaértéke a szomszédos országok üzemanyagárának átlaga lesz.
A kereskedők jól teszik ha profitéhségüket hozzáigazítják a régiós átlaghoz.
János
2024-05-08 at 17:51
Solaris
2024-05-08 at 17:23
Ott tankosz, ahol akarsz és tudsz. Itt még szabadság van ❗
Akár Ukrajnában is “tankolhatsz”, ott a legolcsóbb – az életed. 😄
Solaris
2024-05-08 at 17:23
De azért nincs hari, ha maradok a külföldi tankolásnál.
Tudod, számít hol állsz meg…