Az AstraZeneca brit–svéd gyógyszergyártó vállalat szerdán bejelentette, hogy a megcsappant kereslet miatt kivonja a piacról a koronavírus ellen kifejlesztett vakcináját.
A közlemény szerint a Vaxzevria néven forgalmazott vakcina gyártását és eladását leállították. A vállalat részéről hozzátették, hogy a piacon már újabb, a koronavírus különböző variánsai ellen kifejlesztett vakcinák jelentek meg, így az AstraZeneca oltóanyaga iránti igény megszűnt.
Független becslések szerint csak a forgalmazás első évében több mint 6,5 millió életet mentett meg a vakcina, és több mint hárommilliárd dózist adtak be világszerte
– áll a közleményben, amelyben kiemelik, hogy a vállalat munkáját számos kormány ismerte el világszerte.
Alig egy nappal korábban az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) visszavonta a vállalat által gyártott vakcina engedélyét. A Vaxzevriát 18 éveseknek és annál idősebbeknek engedélyezték, két, 12 hét különbséggel beadott dózisban. Néhány országban emlékeztető oltásként is használták.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Nemes János
Facebook hozzászólás
Csávics Magdolna Balásyné
2024-05-09 at 13:53
Naprózsa!
Teljesen egyetétek.
Felháborító hogy ezek a kiséleti vakcinák az oltási igazolások alapján visszakereshetök.
A minimum hogy általános ellenőrzést is kellene tartani
Butaság a köbön még most is védeni ezt a mocskot. És azokat akik sunnyognak.
nyikháj
2024-05-08 at 21:09
Naprózsa
2024-05-08 at 16:07
Ezt sokan kérdezték, ezen a fórumon is, de az eltörlés kultúrája mindig gyprsabb volt a válaszadóknál.
Királytigris
2024-05-08 at 21:06
Naprózsa2024-05-08 at 16:07!
Az a bizonyíték, hogy nem kapta meg a fertőzést, vagy ha megkapta, túlélte. Azért ez is valami, vagy nem?
Viszont több olyan eset is ismeretes, hogy aki nem volt beoltva, meghalt.
Személy szerint több ilyen embert is ismerek, meg olyat is, hogy megkapta a védőoltást, és mégis meghalt, mert öreg volt, és más alapbetegsége is volt.
Királytigris
2024-05-08 at 21:02
Így jár az, aki nem keni meg Ursula von Leyen Őnagyságát…
Bukohill
2024-05-08 at 19:37
Már azt sem értjük, hogyan kapott engedélyt?
Édi
2024-05-08 at 17:37
Elkésett intézkedés.
Szeretett unokahugom az oltás legfőbb szószólója már nem él.
Vérrög képződött a ❤️ -ben.
Solaris
2024-05-08 at 16:35
Golyóálló mellény.
Hzugggetzitakonyból…
Naprózsa
2024-05-08 at 16:07
Csak szendén megkérdeznénk, hogy mi a bizonyíték arra, hogy a “védőóóóóótás” akár egy embert is megmentett a covidtól?