Több mint ezeregyszáz szlovákiai intézmény kapott kedden e-mailben pokolgépes fenyegetést, főleg iskolák – közölte a rendőrség. A fenyegetések közül eddig egy sem bizonyult valódinak.
A hatóságok közlése szerint 995 oktatási intézmény, 110 bankfiók és 40 szórakoztatóelektronikai szaküzlet kapott olyan e-mailt, amely alapján bombariadót rendeltek el.
A bombafenyegetések száma rendkívül nagy. A rendőrség teljes erőbevetéssel dolgozik az érintett épületek biztonsági ellenőrzésén és a fenyegetések hátterében álló személyek azonosításán
– írta közösségi oldalán a rendőrség. Az eseteket egy különleges egység, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vizsgálja, amely terrorfenyegetés címén indított eljárást. Ilyen bűncselekmény elkövetőjére Szlovákiában húsztól huszonöt évig terjedő, esetenként életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. A bombafenyegetést tartalmazó e-mailek szövegét a rendőrség nem, de több hírportál közzétette. A levelek szlovák nyelvűek, és iszlamista jellegű fenyegetést tartalmaznak.
A városaitokban a mudzsáhidok megölnek benneteket, bárhol is vagytok. Az iskola területén bomba van
– idézte egy tipikus e-mail első mondatait például a ma7.sk című, felvidéki magyar hírportál.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Komka Péter
interpretátor
2024-05-08 at 02:22
Mivel Szlovákia az ellenségünk, az “ottani jellemtelen Gyurcsány féle kormányok”, akik “teljesen kiszolgáltatottá tették az ottani lakosságot tehát az embereket”, valójában a barátaink.
amintazvagyon
2024-05-08 at 00:44
mert sorosék vagy az ukránok(egykutya)szerint a szlovákok nem jól választottak
Dr. Josef Vögele
2024-05-07 at 20:38
1100+? Komolytalan…
Talpra magyar!
2024-05-07 at 19:56
Az ottani kormánynak nincsen honvédelmi repülőgépe – meg elég hadianyaga – hogy megvénje a Felvidéket mi ellenőrizzük és védjük az ottani légteret. Mert az ottani jellemtelen Gyurcsány féle kormányok teljesen kiszolgáltatottá tették az ottani lakosságot tehát az embereket.
matrix
2024-05-07 at 19:49
A soros buzik ott is dolgoznak