Ábrahám Robi: Partizán Marci tizenhárom napja az öregúr ágyasházában

Az izraeli vérengzés után a világ figyelme a térség felett összpontosult, de valahogy a magát alternatív közmédiaként definiáló Partizán meg se mukkant. Hallgattak, mint a krematóriummá lett üres kibucok tizenhárom napon át. Mire aztán egyszer csak előbújt maga a főnök, alternatív közszolgálati úr, Partizán Marci, aki tekintetét a kamerának szegezte, ádámcsutkájának ritmikus mozgásával pedig jelt adott a stábnak, hogy kezdünk. Profizmusként aposztrofált, artikulálatlan hadarása első állomása volt, hogy megnevezte és függetlennek hazudta azt a marxista hírcsatornát, amelynek tagjai az erőszaktól sem riadnak vissza, és amelynek összefoglalóit és álláspontját készült épp rátolni a magyarokra. Democracy Now!

A gondosan felépített narratíva, és az öregúr ágyasházában töltött 13 nap mind hiábavaló lett volna egy tökéletesen kiválasztott, ártatlan, másoknak csak jót akaró, hamvas arcú szakértő nélkül, aki majd helyette kimondhatja mindazt, amit üzenniük kell. Természetesen mindezt Marci úr távolba tekintő defókuszált tekintete és lassú, higgadtságot, de ugyanakkor mély megdöbbenést és gondolkodást imitáló bólogatásai kíséretében, ami azt a döbbenetet és rácsodálkozást hivatott bemutatni, amivel Marcink felismeri beszélgetőpartnere nagy igazságait.

És ki mást találtak volna alkalmasabbnak egy ilyen érzékeny témához, mint azt a Szekeres Hannát, aki saját Facebook-oldalán már évekkel ezelőtt leszögezte, hogy őt sokan öngyűlölő zsidónak tartják Izraellel kapcsolatos kijelentései miatt.

A Partizán profizmusát igazolandó Hanna nem is okozott csalódást.

– hangzott el a magyar nyelvű amerikai médiaműhelyben.

Ha csupán annyi hangzott volna el a műsorban, hogy gazdasági szankciókat kell hozni a megtámadott Izraellel szemben, akkor most csak áldozathibáztatásról beszélhetnénk, amely kifejezést a szélsőséges liberálisok nagy szeretettel használják karaktergyilkosságaik alkalmával. Itt azonban a bojkott kifejezés szerepel, ráadásul rögvest kiegészítve a gazdasági bojkott kulturális bojkottal. Ez tehát pontosan az, aminek látszik. Szekeres Hanna ugyan nem részletezte, miként valósítaná meg a zsidókkal szembeni gazdasági és kulturális bojkottot, de léteznek a témába vágó sötét történelmi referenciák. Később azt is kifejti Szekeres kisasszony, hogy szerinte Izraelben zsidóra támadni (értsd: tolószékben felgyújtani, a fejét levágni, egybe terelni és agyonlőni, stb.) nem antiszemitizmus, majd később azt is hozzáteszi, hogy Nyugat-Európában zsidóra támadni (értsd: felrobbantani, megkéselni) sem az. Ő ezt inkább "anticionista étékekért támadásnak" tartja (nem lehet pontosan érteni, mert közben röhögcsél – a szerk.).

Azt azonban látni kell, hogy a fent idézett Szekeres Hanna nem véletlen került felhasználásra a Partizánnevű tudatipari agymosóban műsorában. Hanna egy aranyos, naív, fiatal lány, akinek az életéből három dolog hiányzik: a nemzettudat, az értelem és egy potens férfi. Meggyőződésem, hogy mindháromtól az tartja távol, amiről ő maga azt képzeli, hogy éppen az teszi másoktól különbbé. A woke-izmussal párosult liberális téboly. Hanna ezen szektahívők minden stigmáját magáénak tudhatja. Ír a HVG online felületére, a 444-re, tagja a Tanítanék mozgalomnak, és természetesen harcos LMBTQ-lobbista, a hozzá tartozó, kötelező szivárványos profilképkerettel. Hol Izraelben, hol Magyarországon él, de következetesen mindkettő megbüntetéséért, megbélyegzéséért harcol, természetesen a "Nyugat" által. Publicisztikákban és kutatásokkal harcol a faji és egyéb megkülönböztetések ellen, hosszú tanulmányokat készít a hátrányos megkülönböztetésről, fasisztát kiállt minden sarkon, miközben vegytiszta náci beszédet tart.

Semmiben sem különbözik tehát Cseh Katkától vagy a többitől: egy fröccsöntött, kommersz sorozatgyártmány, aki ugyanannak a globalista propagandának egyszerre a fenntartója és az áldozata.

No, de vissza a főszereplőhöz, a hazai pinknáci mozgalom führeréhez, Gulyás Marcihoz. Sokáig meg voltam győződve, hogy az ideológiai különbségeink ellenére létezhet egy egymással szembeni tiszteleten alapuló, és egyféle ki nem mondott betyárbecsületként is definiálható minimum, ami mentén legalább az alapvető párbeszéd fenntartható. Ez a téves elképzelésem akkor kezdett igazán repedezni, amikor a hazáját a svédeknél próbálta globalista kreditekre cserélni – hozzáteszem, sikerrel. A mostani húzásával viszont egy olyan határt lépett át, ahonnan már nincs visszaút. Ezt ő maga is tudja, az a 13 nap épp erről is szólt, az a végleges megkísértés 13 napja volt.

Ha esetleg abban bízott, hogy mára már elfogadott dolog nyugaton, hogy nácikat tüntetnek ki, nácikat tapsolnak meg, nácikat fegyvereznek fel, és nácik előtt hajlonganak, akkor valamit kifelejtett a számításból. Ha ugyan is a kiwoke-olt agyú nyugaton ezeket látják jónak, tegyék! De ez itt Magyarország! Itt még nem vágták le a fákat gyökereikről. Itt nem kérnek sem az orosz, sem a zsidó, sem semelyik egyéb más nemzet megbélyegzéséből, kultúráik eltörléséből, és a terror relativizálásából sem. Gulyás pedig megérdemelné, hogy most ezrek vonuljanak a Partizán stúdiójának bejáratához és tiltakozásként sárga csillagokat vigyenek az épülethez, előtte hangfalakat állítsanak fel, amiken Hitler-beszédeket játszanak órákon keresztül, miközben az egészet videóra veszik és a svéd iskolákban azt mutogatnák elrettentő példa gyanánt, hogy ha létezik Magyarországon náci-fasiszta szellemi műhely, akkor az így néz ki, és a vezetőjét Gulyás Mártonnak hívják.