Az Öreg Blog
Meg kell válni a nemzetközi és hazai hiénáktól! - Az Öreg vendége Ferencz Orsolya az űrkutatás miniszteri biztosa, országgyűlési képviselő
Meg kell válni a nemzetközi és hazai hiénáktól! — mondja Ferencz Orsolya országgyűlési képviselő. Az Öreg műsorában először az űrkutató miniszteri biztossal beszélgetünk a magyar és nemzetközi szempontból is fontos űrutazásról. Most már unom!
Unom azt, hogy volt kommunisták, párttitkárok, beszervezettek, ügynökök, ávéhások leszármazottai mondják meg, hogy ki volt a kommunista. Ez a módszer kisértetiesen emlékeztett Illyés Gyula 1950-51-ben írt versének egy gondolatára: „...hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban; (...) mert ahol zsarnokság van, minden hiában, a dal is, az ilyen hű, akármilyen mű, / mert ott áll eleve sírodnál, ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál.” Dobrev Klára levelét megírta...
Istenem, Istenem, mekkora különbség van asszony és asszony között. Mekkora különbség van egy hazájáért, családjáért aggodó magyar asszony és egy olyan, magát magyarnak hazudó asszony között, aki folyton-folyvást feljelenti a hazáját, a népét. Gyurcsányné Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője levélben fordult az Európai Parlamenthez. Ebben a rágalmakkal teli feljelentő levélben nem kevesebbről volt szó, mintsem arról, hogy mi, magyarok továbbra se kapjuk meg a nekünk járó uniós fejlesztési pénzeket. Kik voltak az igazi megszállók?
Ne hazudj!
Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. Puzsér Róbert mindenkin túltett igyekezetében, a gyűlölet méregkútjába mártotta tollát – ha egyáltalán van tolla –, és olyan gyalázkodásba kezdett immár két alkalommal, ami rögtön hiteltelenné tette írását az olvasó számára. A reneszánsz ember
Emillel a médiaháború első fordulójának csúcspontján kerültem kapcsolatba 1994 nyarán. Horn Gyuláék győzelme után felkértek az MSZP-s, SZDSZ-es Magyar Rádióból, hogy menjek be a stúdióba és beszélgessünk a választások utáni médiahelyzetről (a média nagytakarításról), miután kirúgtak az MTV Híradó és A Hét mb.főszerkesztői állásomból. Ezenkívül csaknem 200 tévés munkatársamat kényszernyugdíjazták vagy rendelkezési állományba helyezték. Egyszóval nem volt kedvem a „kivégzőimmel” beszélgetni, így Ludwig Emilt, a Magyar Fórum főszerkesztőjét ajánlottam, akinek írásait jól ismertem a Csurka István féle lapból. Meglepetésemre az eddig hallomásból ismert Ludwig kőkemény volt, beolvasott, miszerint a média 98 százaléka balliberális, sajtódiktatúra van, a nemzeti sajtót most végezték ki.
Levél Ljubov Nepopnak, Ukrajna budapesti nagykövetének
Ujjé, a Ligetben nagyszerű...
Ujjé, a Ligetben jó. Az 1900-as évek elején énekelték Zerkovitz Béla dalát harsányan az Orfeumban, a kintornások, különböző kertvendéglői mulatságokban. Nem véletlenül, mivel a XIX. század végén, a milleniumi időkben a mocsaras, poshadt, kisséálmos külvárosi területből az ország akkori vezetői, a főváros akkori gazdái nemcsak megálmodták, de létre is hozták a Hősök terét, a Vajdahunyad várát, a Városligeti tavat, a Szépművészeti Múzeumot, a Műcsarnokot, az odavezető földalatti vasutat, az Angol-parkot, az Állatkertet és sorolhatnám tovább, amely Budapest népének – osztálykülönbségek nélkül – igazi, központi szórakozóhelyévé vált. Az Arany János által megénekelt „kopott ember, kopott ligetből” fényes liget lett. Hazudni, csak hazudni...
A komcsik és a liberálisok fegyvere a hazugság, az ígérgetés és az ígéretek be nem tartása. Ez 1919-, 1945- és 1956-tól, tehát Kun Bélától Rákosi Mátyáson át Kádár Jánosig volt a jellemző, és vér-, valamint szellemi örökösei máig ezt csinálják. Ahogyan elnézem a feléledő ellenzéket, egyre inkább belekeverednek saját hazugságaikba. „János, tartozunk neked egy rendszerváltással!”
Farkasházy Tivadar humorista emlékezett meg a Facebookon az elhunyt újságíró barátjáról, Avar Jánosról. A közös múltról, a közös harcokról írt, arról, hogy Avar rendszeresen küldi írásait a Hócipőbe, de a szokásos hat helyett csak ötöt sikerült elküldenie. A közeledő műtét az Uzsoki kórházban ebben megakadályozta. Lázadás
A Fidelitas stabil értékrendje lázadást jelent az "Európát, sőt, az egész világot uralni akaró” liberális mainstreammel szemben – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a Fidesz ifjúsági szervezetének tisztújító kongresszusán. Milyen pontos megfogalmazás ez. Ha a szó jelentését nézzük, akkor lázadni csak demokráciában lehet és érdemes. Diktatúrában nem ajánlatos. Mégis sokan lázadtak, lázadnak. Az ember fiatal korában többnyire lázadó, liberális. Kádárék kíméletlen megtorlása – Ezt a kegyetlenséget sohasem feledjük el
Ülök a Dühöngőben, a könyvtár-szobámban és nézem Makovecz Imre grafikáját. Nagy becsben tartott személyes ajándékként kaptam tőle 1956-ról, az Andau (Mosontarcsa) felé menekülő magyarok tízezreiről. A határmenti Osliban készült szoborcsoport terve talán sohasem valósul meg, de amit ez a művészi rajz üzen, az mindent elmond a kommunizmus könyörtelen kegyetlenségéről, a fizikai és szellemi bezártságról, a magyar–osztrák határzárról, a taposóaknákról, a vasfüggönyről és arról, hogy miként kényszerült menekülni, elhagyni hazáját több mint kétszázezer magyar.
„A kőért már nem hajol le senki?” – Csendben elment egy ötvenhatos hős, Dénes János
Egyre kevesebben élnek igazi ötvenhatosok, ezen a héten meghalt Dénes János kilencvenegy éves korában. A Kőbányai Gyógyszergyár Munkástanácsának elnöke volt 1956-ban és a Nagy-budapesti Központi Munkástanács tagjaként dolgozott csaknem fél évig, letartóztatásáig. A kádári megtorláskor tizenöt évre ítélik, 1963-ban részleges amnesztiával szabadul. Bár vegyésztechnikus volt a végzettsége, mégis a rendszerváltásig munkásként dolgozott Kőbányán. Az MDF egyik alapító tagja, volt országgyűlési képviselő. Krisztus képében
Különleges jeleneteknek, cirkuszi színjátéknak vagyunk szemtanúi az elmúlt hónapokban. Surranó léptekkel szeretnék felhívni magukra a közvélemény figyelmét, a Bárgyú (Karácsony Gergely), az Ájtatos amish (Márki-Zay Péter), a Zoknis (Hadházy Ákos), a Szemkilövető (Gyurcsány Ferenc), a Szemforgató (Dobrev Klára), a Júdás (Jakab Péter), a Szeles (Szél Bernadett), a Kabul Rózsája (Szabó Timea), a Hazafi (Fekete-Győr András), a Pénznyelő (Cseh Katalin) és különböző csatolmányaik azzal, hogy dajkamesékkel toborozzanak maguknak híveket. Simicska Lajos és a Magyar Nemzet árulói – Szemen köpték mindazt, amit addig hirdettek – Stefka István és a Médiaháború
Kétségtelen, hogy Simicska Lajos „jól időzített”: 2014 nyarának végén hirtelen szembefordult Orbán Viktorral és kétharmados, nemzeti kormánnyal. Máig nem tudjuk, mi történt pontosan a háttérben, de az tény, hogy Simicska átfordította a kezében lévő médiumokat. „Hirtelen” kormánykritikussá vált a Magyar Nemzet és a Hír TV is. Sokan elárulták azt, amit addig hirdettek és bal-liberálisabbak lettek a korábbi ellenfeleknél is. Az árulók viszont mindig elnyerik a jutalmukat. Hol van most Simicska és hol vannak az egykori konzervatív? „átállók”? Médiaháború, 37. rész. Mert az Öreg nem felejt. „Féltem, hogy kevesen leszünk” – A többi történelem, a Békemenet összehozta a hazafias magyarságot (Stefka István és a Médiaháború)
A Fidesz 2010-es győzelme és a kései rendszerváltás után olyan támadás zúdult Magyarországra, amely addig példátlan volt. A nagykoncertet külföldről vezényelték, a zenekarban benne voltak a szokásos magyarországi felforgatók és zajongók, a vádak egyszerre voltak komikusak és felháborítóak. Antiszemitizmus, nácizmus, jött az összes szokásos bélyeg és egy idő után azt mondtuk: elég. Megszerveztük a Békemenetet, amely 2012-ben összefogta a hazafias, patrióta magyarságot, olyan tömeg gyűlt össze, amely önmagában hordozta az üzenetet: nem kérünk sem a hazaárulókból, sem a brüsszeli okostojásokból. Nagy idők voltak. Stefka István és a Médiaháború, 36. rész. Mert az Öreg nem felejt. Hazajött a kommunisták börtönébe, mert egy tiszt vállalja a sorsát – Stefka István írása az utolsó magyar úrról, Regéczy-Nagy Lászlóról
„Megvesztegethetetlen volt és nem ismerte a megalkuvást. Egyenes tartása volt, nem törték meg a börtönévek, látszott, hogy a Ludovikán tanult horthysta tiszt” – elment az utolsó magyar úr, Regéczy-Nagy László. Az ötvenhatos hős és halálig hű hazafi alakját Stefka István idézi fel alábbi írásában. Csurka már 2010 előtt látta: a Jobbik a balliberális pártok fantomszervezete volt – Stefka István és a Médiaháború
Miután Gyurcsány megbukott és lemondott, jött a „klónkormány” – Bajnai Gordon vezetésével. A Magyar Hírlap továbbra is megírta az igazságot, ez már az egykori maoistának, Demszky Gábornak is sok volt és ő is bojkottot hirdetett. Aztán jött 2010 és az új korszak. Orbán Viktorék kétharmada megteremtette az esélyt egy új Magyarország létrehozásának. Bár a Jobbik akkor még antikommunistaként és hazafias pártként hirdette magát, Csurka Istvánt nem tudták átverni. Már akkor megírta, hogy a Jobbik csak az MSZP és az SZDSZ fantomszervezete volt. Igaza volt? A választ ma látjuk igazán. Stefka István és a Médiaháború, 35. rész. Mert az Öreg nem felejt. Amikor Gyurcsány nekitámadt a Magyar Hírlapnak – A sajtószabadság igazi ellensége a „hibbant Néró”, azaz Fletó volt – Stefka István és a Médiaháború
A Gyurcsány-kormány ámokfutása idején végre megerősödött a Magyar Hírlap, amely számtalan korrupciós és egyéb ügyet leleplezett. Célpont is lett: a szokásos balliberális banda a Der Stürmerhez hasonlította az újságot, elővéve a jó öreg antiszemita kártyát. A saját népére lövető Gyurcsány Ferenc bojkottot hirdetett, amivel a legnagyobb jót cselekedte: akkoriban harmincezerre emelkedett a példányszám. Közben olyan csapat jött össze a Hírlapnál, ami példátlan volt a jobboldalon. Jobbnál jobb nevek, és egy tökéletesen összerakott szerkesztőség. Médiaháború 34. rész. Mert az Öreg nem felejt. Para-Kovács helyett Bayer Zsolt – Így alakítottuk át a szélsőliberális Magyar Hírlapot – Stefka István és a Médiaháború
A kétezres években egyértelművé vált, hogy a Fidesznek és a nemzeti erőknek semmi esélyük nincs, ha nem szereznek nagyobb szeletet abból a tortából, amit magyar sajtónak nevezünk. Ekkor jött el a Magyar Hírlap felemelkedésének és az Echo TV elindulásának a pillanata. Mindkettő mögött Széles Gábor állt. A feladat egyik helyen sem volt egyszerű: mind a lap, mind a tévé tele volt olyan emberekkel, akik titokban, vagy egészen nyíltan Gyurcsányék szekerét tolták. Hosszú volt az út addig, amíg a szélsőliberális Para-Kovácsok és az ex-titkosmunkatárs Várkonyi Tiborok eltűntek a laptól. Médiaháború, 33. rész. Mert az Öreg nem felejt. Lelepleztük a Szemkilövetőt – A Hír TV és a Magyar Nemzet sajtótörténelmet írt 2006-ban
A kétezres években kezdett kiépülni az a jobboldali, nemzeti média, amely valamennyire ellensúlyozni tudta a posztkommunista fölényt és hazugságáradatot. A Magyar Nemzet és a Hír TV rengeteget tett azért, hogy a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai hármas vezette rablógárda visszaéléseit megismerje az ország, már aki nyitva tartotta a szemét. A nagy idő 2006-ban, az onnantól Szemkilövetőnek is gúnyolt és félt Gyurcsány Ferenc ámokfutása idején jött el. A Hír TV-s Császár Attila és társai tudósításai nélkül sohasem derült volna ki az igazság, az, ahogyan Gyurcsányék Kádárékat idézve törtek saját népükre. „Fletó” még mindig itt rontja a levegőt, de az Öreg nem felejt, Médiaháború, 32. rész. Gyurcsány Ferenc és az apja: az egész országot kifosztó fiú túltett a piás, habókos biciklitolvajon
Gyurcsány Ferenc apja egy piti, piás biciklitolvaj volt, a bukott miniszterelnök a minap mégis vele példálózott. Stefka István szerint senkit sem szabad az apja jelleme miatt elővenni, de az tény, hogy „Fletó” túltett az öregén. Fletó nem kerékpárokat tolt el a kocsmák elől, hanem egyik fontos résztvevője volt a kommunista nómenklatúrának, akik végrehajtották a rablóprivatizációt, megtollasodva, anyagilag tönkretéve milliókat a devizahitelekkel, miközben eladósították Magyarországot, és ezzel gazdasági, morális válságot okoztak. Ez már nem bocsánatos bűn volt, nem is kis börtönbüntetés járna ezért. „A magyarnak az életét el lehet venni, de a hitét nem” – Gondolatok az összetartozásról és egy csodálatos székely tiszteletesről
„Ilyenkor, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc napján, március 15-én mindig eszembe jut a drága emlékű Kelemen Levente, oklándi unitárius tiszteletes, aki mozgatórugója volt a Tiszteletbeli Székely cím adományozásának. Történelmi múltunk, hagyományaink, a turulmadár, a Kossuth címer, a nemzeti színű zászlónk, a '48-as és '56-os lyukas zászlóink mind-mind az összetartozás, fennmaradásunk jelképei. Mint ahogy szerte Nagy-Magyarországon, a szabadságharcos hőseinknek felállított szobraink is. Ahogyan az a nyergestetői emlékmű, amely a székely hősöknek állít emléket. Azoknak a vörössipkásoknak, akik kétszázan védelmezték a szorost Tuzson János alezredes vezetésével a 12 ezer fős osztrák-orosz ellenséges hadsereggel szemben. Végül lemészárolták őket, de kitartásuk máig szóló üzenet. A magyarnak az életét el lehet venni, de a hitét nem.” Stefka István írása. Nem mindenki élte túl a médiaháborút: OKA személyében az egyik legjobb, legkedvesebb kollégánkat vesztettük el
A legnagyobb sötétség idején sem szabad feladni: ezt érezték Stefka Istvánék akkor, amikor Hornék pusztítása után a Napi Magyarországnál elkezdhették a munkát. Megérkeztek a fiatal tehetségek – köztük az ifjú Huth Gergely – és folytatódott a médiaháború. Egyenlőtlen feltételekkel, de legalább folytatódott. A harc áldozatokat követelt: 1999 márciusán elvesztették O. Kovács Attilát, a szeretett, tisztelt főszerkesztő-helyettest, ami megrázta az egész jobboldali tábort. „OKA” temetésén megjelent megjelent a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor és Kövér László is. Ez azt is jelentette, hogy a rendszerváltás után először a jobboldali politika végre kezdte megbecsülni az újságíró szakmát. Médiaháború, harmincadik rész. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.