Pesti Srácok

Krisztus képében

null

Különleges jeleneteknek, cirkuszi színjátéknak vagyunk szemtanúi az elmúlt hónapokban. Surranó léptekkel szeretnék felhívni magukra a közvélemény figyelmét, a Bárgyú (Karácsony Gergely), az Ájtatos amish (Márki-Zay Péter), a Zoknis (Hadházy Ákos), a Szemkilövető (Gyurcsány Ferenc), a Szemforgató (Dobrev Klára), a Júdás (Jakab Péter), a Szeles (Szél Bernadett), a Kabul Rózsája (Szabó Timea), a Hazafi (Fekete-Győr András), a Pénznyelő (Cseh Katalin) és különböző csatolmányaik azzal, hogy dajkamesékkel toborozzanak maguknak híveket.

A bohózat vasárnap a Madách téren folytatódott, ahol az előválasztás második fordulóját a DK kivételével nagygyűlésen ünnepeltek meg. A rendezvényen fellépett a többi között Bárgyú, Budapest főpolgármestere is, aki pénteken jelentette be, hogy visszalép az előválasztás második fordulójában Ájtatos javára. Ezen kívül Szeles és Zoknis is szónokoltak, mind a jelenlegi szörnyű állapotokat emelték ki, a szegénységet, a korrupciót, az egészségügy rettenetes helyzetét, a csődközeli állapotot, a kilátástalanságot, a kivéreztetett önkormányzatokat, és hangsúlyozták, hogy ezt az országot a gödörből csak ők tudják kivezetni. Az egész hakni célját úgy próbálták az emberekbe sulykolni, hogy az előválasztás második fordulójának eredménye döntő lehet a jövő évi országgyűlési választásokra, és csak egyedül ők alkalmasak a baloldalt és a jobboldalt egyesíteni.

Az összefüggéstelen, értelmezhetetlen verseny beszédeknek csúcspontját Márki-Zay Péter nyerte meg három markáns gondolatával. Az egyik, hogy azt találta mondani, miszerint

PestiSracok facebook image

Nem tudom, honnan vette ezt a blődséget, Isten fiának minősítésénél. Valószínűleg azt szerette volna mondani, hogy a jobboldali keresztények is szavazzanak rá, a baloldali keresztényre, hiszen Krisztus is baloldali volt. De vajon milyen keresztény értékeket képvisel Márki-Zay, aki csatlakozva az ellenzéki moslékkoalícióhoz, hatalomba kerülése esetén szintén a kétharmados alkotmány lebontását ígéri és azt, hogy börtönbe záratja a fideszeseket vagy azokat, akik támogatták a jobboldali kormányt.

A PestiSrácok.hu tudósítása a Márki-Karácsony féle kampányrendezvényéről dühödt hozzászólásokat gerjesztett. Az egyik vélekedés találó volt: "És ez a hülye vallja magát kereszténynek? Jézus forog a sírjában! Jézus nem forog a sírjában, ha ezzel újat mondtam volna. Ő feltámadott! SOLI DEO GLORIA!"

A másik zavaros üzenete így hangzott: "Nem jobbra, nem balra, csak felfelé". Azaz ájtatos szemét ezentúl az égre szegezi? Dehát kimondva-kimondatlanul az Ájtatos továbbra is Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára hatalomba vezető útját egyengeti. Harmadszorra tekintetét a Kárpát-medencei magyarokra vetette. A következőt találta mondani: "Ott is vannak hazaszerető emberek!"

Kikre gondolt vajon? Az erdélyi magyarokra, a székelyekre, a felvidéki, a délvidéki, a kárpátaljai magyarságra? Pont ő, aki olyanokkal kötött szövetséget, olyan momentumosokkal, például Cseh Katalinnal, Donáth Annával, Fekete-Győr Andrással, akik egyenként járták Szlovákiát, Romániát az országos képviselői választáskor arra buzdítva a magyarokat, hogy szlovákokra, románokra szavazzanak. Kik a hazaszerető emberek? Miről beszél ez az ember, aki messziről jött és senki sem tudja, ki küldte. Mindenesetre az Ájtatos sötét egy sakkfigura. Fog még meglepetést okozni.

Hogy mennyire megtervezett ez a miniszterelnök-jelölti politikai cirkusz, mutatja, hogy először Márki-Zay és Karácsony együtt akarja folytatni, aztán egyik lemond a másik javára, majd az első forduló előválasztásánál a harmadik az első lesz. Nem beszélve, hogy ott van szemforgató Dobrev Klára képében a nevető harmadik, ami jelzi azt is, hogy Böszme-Szemkilövető boszorkánykonyhájában újabb mestertervek születnek. Márki-Zay kampányrendezvényén Bárgyú Karácsony elszólta magát:

Ezt nem kellett volna felfedni. Budapest zavaros főpolgármesterének hirtelen feltűnt a közönség soraiban a döbbent csend. Bárgyú zavartan reagált, így hozzátette: ők nem valami ellen, hanem valami mellett akarnak szavazni. Majd többször elismételte, hogy államférfiak és államnők kellenek. Maga sem tudta, hogy fiú-e vagy lány.

Egyet nem szabad elfeledni. Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter mögött nincs tömeg, nincs párt és máris miniszterelnöki babérokra törnek. Ne csodálkozzunk, hogy az egy-két személyes párt képviselője, a párbeszédes Szabó Timea is a parlamentbe került. Ne kérdezzék, hogy miként. Az biztos: sok-sok pénz van a háttérben, sok millió euró, dollár, hogy végül olyan erő kerüljön hatalomba, olyan labancok, quislingek, akik majd kiszolgálják a globalista, külföldi pénzemberek világhatalmi terveit.

Vigyázzunk tehát azokra a fariezusokra, szemforgatókra, akik Krisztusra, kereszténységre, hazára, a magyarságra hivatkoznak, miközben bort isznak és vizet prédikálnak.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.